Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

nyának, az pedig anyja tanácsára Keresztelı János fejét követeli. Az itteni elıfordulása
és a h yuch mou szókapcsolattal való társítása arra utalhat, hogy valamilyen formában
a Zsolt 42,6.12 és 43,5-ben olvasható refrén visszhangja. A szóban forgó két zsoltárban
is a kétségbeesés érzése teret enged az Istenben való bizalomnak és nyugodtságnak
(„Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! – Zsolt 43,5). 6
Arra kéri három tanítványát, pontosabban parancsolja nekik, hogy maradjanak ott és
virrasszanak. Jézusnak szüksége van jelenlétükre, azért vitte ıket magával. A virrasztásra,
vigyázásra (grhgorew) kiadott parancs a Márk 13-ban olvasható utolsó példázat
fı témáját folytatja. A különbség annyi, hogy ott azért kell vigyázniuk, ırködniük, mert
nem tudják, hogy mikor jön el a vég. Itt az utasítás többet jelent, mint csupán ‘ébren maradni’,
mert a vég elközeledett, megkezdıdött, itt a próba ideje, és ha nem akarnak szégyent
vallani, akkor ébereknek kell lenniük. 7 Eduard Schweizer szerint a „virrasztásra”
való felszólítás ellentételezésként ki akarja emelni a tanítványok elalvását, elszenderedését,
amelyrıl késıbb szerzünk tudomást. 8
Jézus imádkozni megy a Gecsemáné kertjébe (32. v.), és a 33–36. versekben megismerkedünk
imádságának tartalmával. A perikópa elsı része (33–34. v.) arról számol be,
hogy miként érezte magát Jézus, míg a 35–36. versekben arról tudósít az evangélista,
hogy miként dolgozza fel ezt a feszült, félelemteljes helyzetet. 9 A 35. versben Márk beszámol
nekünk Jézus imádságáról. Leírja, hogy Jézus „egy kissé tovább ment”, nyilvánvalóan
a három tanítványától. Jelentısnek tartom itt a mikron (kissé) melléknevet, mert
annyi mindent sejtet. Egyrészt arról van szó, hogy Jézusnak szüksége volt a tanítványai
közelségére, azért vitte ıket magával a Gecsemáné kertbe, és azért nem megy nagyon
távol három tanítványától. Az itt használt jelzı arra utal, hogy halló- és talán látótávolságon
belül maradt. Lk 22,41 beszámolója alátámasztja feltevésünket, mert ott azt olvassuk,
hogy „eltávolodott tılük, mintegy kıhajításnyira” (wsei liqou bolhn). Gundry
megjegyzi, hogy természetes volt a hangos szóval mondott imádság, még akkor is, ha
az esedezı egyedül volt. 10 Mindezt azért fontos megállapítani, mert sokan felvetették a
kérdést, hogy miként jegyeztetett le számunkra ez az imádság, hogyha Jézus egyedül
volt. A három tanítvány tehát hallhatta Mestere imáját, mert nem tudjuk pontosan, hogy
mikor aludhattak el. Egyrészt azt feltételezhetjük, hogy a tanítványok nem aludtak el
azonnal, másrészt pedig, a feltámadása után maga Jézus is beszámolhatott nekik imádsága
tartalmáról. 11 Vannak olyan tudósok, akik felvetették annak a lehetıségét is, hogy
6
FRANCE, The Gospel of Mark. 582.
7
HOOKER, The Gospel according to St Mark. 348.
8
SCHWEIZER, EDUARD, The Good News according to Mark. Trans. by DONALD H. MADVIG.
Richmond, Virginia, John Knox Press, 1970. 312.
9
DONAHUE, JOHN R. and DANIEL J. HARRINGTON, The Gospel of Mark. Sacra Pagina Series,
volume 2. Collegeville, Minnesota, The Liturgical Press, 2002. 411.
10
GUNDRY, ROBERT H., Mark: A Commentary on His Apology for the Cross. Grand Rapids,
Michigan / Cambridge, U.K., William B. Eerdmans Publishing Company, 1993 (utánnyomás
2000). 864.
11
BROWN, R. E., The Death of the Messiah: From Gethsemane to the Grave. A Commentary
on the Passion Narratives in the Four Gospels. London, Chapman, 1994. 174.
az inget viselı ifjú szintén hallhatta az Úr fohászkodását. 12 Ugyanakkor Jézus egyedül
akart lenni az Atyjával, amikor beszélgetett vele, és ezért vonul „kissé” arrébb. Ez a
közelség és távolság szemlélteti Jézus mindkét igényét a megpróbáltatás órájában.
Amikor elvonul tanítványaitól, a földre borulva imádkozik. A héber ember általában
lábon állva imádkozott, miközben kezét felemelte, és az ég felé tekintett (Mk 6,41;
11,25; Mt 6,5; Lk 18,11.13). A földre borulás, arcra borulás akkor volt szokás, hogyha
valaki esedezett, kért valamit (Mk 5,22; Mt 18,26.29; Lk 5,12; /17,16 itt hálaadásról van
szó), vagy valamilyen rendkívüli eseménynek volt a tanúja, esetleg megtapasztalta Isten
jelenlétét (Mt 17,6; Lk 24,5; 1Kor 14,25; Jel 7,11; 11,16). Visszatérve a Szentírás elejére,
az Ószövetségben sok példát olvasunk arról, hogy valaki arcra borult (Ábrahám:
Gen 17,1–3; az izráeliták: Lev 9,24; Mózes és Áron: Num 14,5; 16,4.22; 17,10; 20,6). 13
A ‘földre borulást’ (piptw) és az ‘imádkozást’ (proseucomai) kifejezı igék folyamatos
múlt idıben fordulnak elı, ami azt jelenti, hogy Jézus folyamatosan fordult Atyjához.
Márk az itt elhangzó könyörgést közvetett beszédmódban közli, míg a következı
versben ugyanezt az imát közvetlen beszédmódban örökíti meg. Itt arról értesülünk,
hogy Jézus szeretné, ha elmúlna tıle ez az óra. Amikor így fogalmaz: „ha lehetséges”
(ei dunaton estin), akkor nem Isten hatalmában kételkedik, hanem kéri Atyját az isteni
terv megváltoztatására halálát illetıen. 14 Az „óra”, amirıl Jézus beszél, Isten hatalmában
áll, ı határozza azt meg. Ez a fajta szóhasználat ismert az apokaliptikus irodalomban,
ahol a vég, a beteljesedés, az ítélet ideje értelemben fordul elı (Dán 11,40.45 LXX). A
41. versben ismét elıforduló „óra” arra utal, hogy az az ı átadatásának órája a bőnös
emberek kezébe, és ezúttal kérése nem talált meghallgatásra.
A 36. versben Jézus közvetlenül szólítja meg Atyját úgy, hogy Abbának nevezi. Az
eredeti arámi kifejezés (abba) csak Márknál fordul elı, és a bensıséges, meghitt, gyengéd
kapcsolat kifejezıje (Róm 8,15; Gal 4,6). A héber imádságra – amelyben Isten nevének
kiejtését is kerülték – nem volt jellemzı ez a fajta bizalmas, bátor és sallangmentes
megszólítás. Az „Abbá” Jézus ajkán egyértelmően annak a jele, hogy tisztában volt
istenfiúi mivoltával.
A megszólítás után következik egy kijelentés, elismerés: „minden lehetséges neked”.
Az elıbbi versben az állt, hogy „ha lehetséges, múljék el tıle ez az óra”, most pedig erısödik
a kérés intenzitása, a remény abban, hogy Isten megváltoztathatja akaratát, vagy
másképpen viheti véghez, mint a kereszthalál által. Derrett a tanulmányában arra utal,
hogy esetleg Izsák esetéhez hasonlóan, Isten találhat egy másfajta megoldást, jóllehet
Ábrahám karja már fel van emelve a késsel, készen, hogy lesújtson (Gen 22,1–19). 15
A kijelentés, elismerés után jön a kérés megfogalmazása: „vedd el tılem ezt a poharat!”
Eddig óráról volt szó, most pohárról, de mindkettı ugyanazt jelenti, a helyettes halált.
A „vedd el” (paraferw) ige imperatívuszban áll, ami még jobban kifejezi azt az ıszinte
vágyat, amellyel a Fiú szeretne megmenekülni a közelgı haláltól. Jézus annyira emberi
12
BURKITT, F. C., „The Last Supper and the Pascal Meal.” Journal of Theological Studies 17,
April 1916, No. 67, 291–297, és SAUNDERSON, B., Biblica 70. 1989. 224–233.
13
EVANS, Mark 8:27–16:20. 410–411.
14
DONAHUE and HARRINGTON, The Gospel of Mark. 408.
15
DERRETT, J. D. M., „The Prayer in Gethsemane (Mark 14:35–36),” Journal of Higher
Criticism 4, 1997. 78–88.
AHOGY TE AKAROD (MÁRK 14,32–42)
197
198 Lészai Lehel