Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

1. Az ítélkező-bíró istenfelfogás és
a megmentő-megszabadító igazságosság
az ókori keleti gondolkodásban és az Ószövetségben 2
Az igazságosság a jogi-gazdasági és politikai-szociális élet centrális fogalma volt az
ókori Keleten, amely igényelt valakit, aki garantálni tudja, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát
és a rossz nem marad büntetlenül. Ebbıl az elvárásból keletkezett mind a bíró
istenfelfogás, mely szerint mindenki megkapja jogos jutalmát, ill. büntetését (iustitia
distributiva), mind pedig az a koncepció, hogy összefüggés áll fenn a cselekvés és a
boldogulás mikéntje között, mégpedig úgy, hogy a sors alakulása mindig visszavezethetı
az azt megelızı tettek milyenségére (iustitia connectiva). 3
A mélyreható különbségek ellenére, melyek JHWH és az ókori Kelet istenségei között
fennálltak, Izrael adaptálta ezen vallások igazságkoncepcióját, és integrálta saját istenképébe
úgy, hogy egy lényeges ponton eltért ezektıl. Judában a jog érvényesítésének
egyetlen forrása és szubjektuma maga JHWH volt, és csakis az ı isteni kinyilatkoztatása
volt képes a jogot legitimálni.
Az isteni igazságosság és irgalmasság dialektikus kettıssége – mely az irgalmas királyisten
motívumában jelenik meg – a késıi számőzetés elıtti, számőzetés korabeli, ill.
a számőzetés kora utáni teológia központi fejleménye. Ennek az idıszaknak a szövegei
úgy köszöntik és dicsıítik JHWH-t az égben, ill. a templomban mint isteni bírót és megmentıt.
4
Ezt a királyisten motívumot lehet a „messiás-zsoltárokhoz” tartozó zsoltárunkban is
felfedezni, amely továbbfejleszti az ún „teokratikus koncepciót”, és így válik JHWH univerzális
királyságának himnikus dicséretévé. 5
2
Drama der Barmherzigkeit Gottes, Stuttgart 2000.
3
6
JANOWSKI, BERND: Der Barmherzige Richter. Gondolatok az igazságosság és az irgalmasság
együttes megjelenéséhez az ókori Kelet és az Ószövetség istenképében, in: Scolarick, Ruth, Das
A Ramses fáraók kora óta (K. e. 1188–K. e. 1069) az Amun-Re-hez szóló egyiptomi himnuszok
a Napistent úgy karakterizálták, mint az egyéni és kollektív életbe beavatkozó ítélı-bíró és
egyúttal megmentı-megszabadító istenséget. Ez az istenség „jó pásztorként” mindig közel van a
szorongattatást elszenvedıkhöz, és haragjával szembeszáll a rosszal, a gonosszal.
Létezett egy hasonló elképzelés az „égi bíróról” Mezopotámiában is, akinek földi képviselıje,
a mindenkori király gyakorolja az ún. Samas-funkciót. Amint a Samas az ı jogi cselekedetein
keresztül fenntartja a kozmikus rendet, úgy védi a földi pásztor a politikai–szociális rendet a káoszhatalmaktól.
Így a király legfontosabb feladatai: az igazságosság megvalósítása és a gyengék
védelme az erısekkel szemben, mégpedig a „megmentı igazságosság princípiumának” értelmében.
4
Pl. Az elsı Zsoltároskönyv panasz- és háladalai; az Ászáf-zsoltárok; a késıi JHWH-királyzsoltárok;
a záró dicsıítés Zsolt 146–150.
5
A 19–22. versek egy rövid fordított királyzsoltárt alkotnak.
Mind a Kiv 34,6–8-ban, mind pedig a Zsolt 103,7–13-ban fellelhetı Isten irgalmasságának
drámája, mivel az igazságosság nem oldódik fel az irgalmon keresztül, hanem
ez a két isteni hatóerı egyetlen istenképben integrálódik. Isten ítél és megment vagy
pontosabban: megment miközben ítél.
2. Feszültség, ellentmondás, coincidentia oppositorum?
Sajátos ellentmondásosság fedezhetı fel a Kiv 34,6 és 7 versei között, mert a bőn egyszer
megbocsátást nyer, utána mégis, mint az atyák bőnét Isten generációk során át
„felülvizsgálja-számonkéri”, ill. „megbünteti”. A deuteronomisztikus megfizetéselmélet
enyhébb formája található meg a Kiv 34,7-ben, de a késıbbi szentírási szövegek még ezt
is annyira fenyegetınek találták, hogy többé már nem idézték, hanem erıteljesen polemizáltak
vele. Egyedül csak a kegyelmi formulát idézték, ahogy azt a Zsolt 103 is teszi.
Ezért sok olyan értelmezési kísérlet jött létre, melyek ezt az ellentmondást vagy fel akarták
oldani vagy feloldhatatlanként elfogadni. Néhány fontosabb értelmezési kísérletet
szeretnék itt megtekintésre bocsátani, mégpedig sajátos módon a Zsolt 103 tükrében,
azzal a céllal, hogy a kegyelmi teológia esetleges fejlıdésének nyomaira bukkanhassunk.
Az elsı csoporthoz tartozik az az elmélet, mely éles különbséget tesz a személyes
viszony és az objektív valóság között. H. Simian-Yofre 6 véleménye szerint a vizsgált ellentmondás
feloldható, ha a büntetést és a megbocsátást különbözı szinteken szemléljük.
Így a büntetés a megsértett objektív rend helyreállítására, a megbocsátás pedig a megsérült
személyes viszony orvoslására törekedne. Tehát Isten megbocsáthatja a bőnt, de
ugyanakkor megengedheti, hogy a bőn következményei kifejthessék hatásukat a bőnös
környezetére, sıt utódai világára is.
Ezt az elméletet a Zsolt 103 is alátámasztja, amennyiben nem csupán a zsoltáros saját
bőneinek megbocsátásáról (3a), hanem a bőn következményeként elszenvedett betegségekrıl,
sıt a zsoltáros haláláról is beszél (3b; 4a). A zsoltáros tehát okozati összefüggést
lát a bőn és annak következményei között, de hangsúlyozza, hogy JHWH nemcsak
a bőnök megbocsátására képes, hanem a bőn következményeinek orvosolására is,
sıt tud erıvel teli életet ajándékozni is. Ez a gondolat folytatódik a 12b versben is, mely
a bőnök elvetésérıl, tılünk való eltávolításáról szól. A JHWH által már megbocsátott,
sıt messzire eltávolított bőnök nem képesek többé hatást gyakorolni a vétkesekre.
A kollektív vagy generációkon átnyúló megfizetéselmélet problematikáját próbálta
Scharbert feloldani úgy 7 , hogy a dqp igét „felülvizsgálni, ellenırizni” értelemben vette.
Ennek megfelelıen a büntetés ténylegesen csak akkor következne be, ha az utódok saját
személyes bőneikkel folytatnák az atyák bőneinek sorát. A „felülvizsgálat” révén kerülne
megállapításra, hogy az utódok mennyiben voltak szolidárisak atyáikkal gondolkodásmódjukban
és cselekvéseikben.
A Zsolt 103,3a.10ab.12b versei igazolják Scharbert koncepcióját, mert ezekben a versekben
kizárólagosan csak saját, személyes bőnökrıl és individuális büntetésrıl esik szó,
SIMIAN-YOFRE, H. és DAHMEN, U.: Szócikk: µjru ThWAT 7, Stuttgart 1993, 460–477.
7
SCHARBERT, JOSEF: Formgeschichte und Exegese von Ex 34,6f und seiner Parallelen, Bibl
38 (1957) 130–150.
A ZSOLT 103,7–13 – A SÍNAI SZÖVETSÉGI TEOLÓGIA ÚJRAÉRTELMEZÉSE?
115
116 Perintfalvi Rita