Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

34,7aß-ben felsorolt három bőnfogalom. 21 Összefoglalva megállapítható, hogy a bőntriász
szemantikai pozíciója meglehetısen ambivalens. Egyrészt ezek hatóereje a participiális
kifejezések révén tompul, másrészt a rákövetkezı figura etymologica újra feléleszti
azt. És emellett fennáll még a ÷w[ dqp participiális kifejezés egyértelmően
negatív fenyegetı effektusa.
A Zsolt 103,7–13-ban is felfedezhetı ez a statisztikai megfelelés a két egymással szemantikailag
kontrasztban álló szócsoport között: az irgalomra és kegyelemre vonatkozó
kifejezések összesen hatszor fordulnak elı (µwjr, ÷wnjw, dsj 2×, µjr 2×) és ugyanígy
hatszor találhatók meg benne a haragra és a bőnre vonatkozó kifejezések is (µypa, byr,
rfn és afj, ÷w[, [vp).
A Kiv 34,6-ban megtalálható, Istenre vonatkozó prédikatívumhoz hasonlóan a Zsolt
103,8b-ben JHWH haragjának negatív effektusát elveszi a constructus-szókapcsolat
ûra szava. Isten büntetı igazságosságának manifesztációjaként megjelenı harag létét
(byr, rfn) a zsoltár egyáltalán nem kérdıjelezi meg, csupán a 9. vers moderálja ezt az
isteni haragot azáltal, hogy idıbeli korlátot szab neki. JHWH nem tartja meg haragját
örökké (9.v.), és nem az ún. „megfizetési elv” szerint cselekszik velünk (10.v.). A sajátos
via negationis enyhíti a afj és ÷w[ szavak negatív hatóerejét. A 9–10. versek
negációjával ellentétben a 11–13. versek a kegyelmi formulát három, az Isten „lényegét”
megragadni próbáló hasonlat segítségével pozitív módon bontakoztatják ki. Ennek a
kompozíciónak a közepén található a bőnbocsánatról szóló kijelentés (12.v.), ami szintén
elveszi a [vp szó negatív hatóerejét.
Miközben a zsoltár koncepciója az isteni harag és büntetés valóságát nem tagadja,
ill. nem akarja az isteni harag erejét az irgalmasságon keresztül feloldani, hangsúlyozza,
hogy a két isteni megnyilvánulás közül az irgalom és a kegyelem az erıteljesebb, jelentısebb.
Az Ószövetségben Isten haragja nem más, mint az ı világmindenséget megítélı
hatalmának megnyilvánulása, ha JHWH nem lenne ítélı-bíró, akkor a történelem elveszítené
egyensúlyát. Mégis, ha Isten olyan mértékben fizetne meg az embernek, amint
vétkezett, akkor bizony hamar közel kerülnénk a kétségbeeséséhez. Isten következetlen,
kegyelme túlsúlyban van haragjával szemben. Összehasonlítva a Kiv 34,6–8-cal, ahol
a bőntriász és az ÷w[ szó hatóereje él, a zsoltárban a harag–bőn szócsoporthoz tartozó
fogalmak mindegyike elveszíti fenyegetı erejét. A Kiv 34,6–8-ban összesen 7+2 pozitív,
ill. negatív Istenre vonatkozó prédikátum található, ezzel szemben a Zsolt 103,7–13-ban
6 egyértelmően pozitív isteni prédikátum szerepel, a további 6 negatív prédikátum pedig
különféleképpen válik hatástalanná. Így a kegyelem túlsúlya az isteni ítélı igazságossággal
és haraggal szemben a Zsolt 103-ban sokkal dominánsabb, mint a Kiv 34,6–8-
ban. Sok exegétával egyetértek abban, hogy a Zsolt 103-ban egy fontos hangsúlyeltolódás
figyelhetı meg, amennyiben a zsoltár elhagyja a Kiv 34,6–7 isteni önkinyilatkoz-
21
Ennek a hibás fordításnak a hátterében valószínőleg a LXX áll, mely a szöveget ténylegesen
kiegészíti egy betoldással: „kai ou kaqariei ton enocon epagwn anomiav paterwn epi tekna”.
MF: „és ı nem fogja a bőnöst / a bőntetést érdemlıt ártatlannak / tisztának nyílvánítani, aki
eltolja az atyák bőneit a gyermekekre”
Az enoco" (bőnös, bőntetést érdemlı) görög melléknév maskulin alakja felfogható egy személyre
vonatkozó fınévként is (a bőnös, a bőntetést érdemlı).
tatásának második felét, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek ellenére
foglalkozik az isteni büntetés és harag tematikájával (9–10.v.).
Az eddig analizált kulcsszavakon kívül mindkét perikópában található még két formula,
melyek a kegyelem túlsúlyát hangsúlyozzák az igazságossággal szemben. Egyrészt
egy, a kollektív felelısséget jelölı formuláról van szó a Kiv 34,7-ben, ahol a generációk
sorának számolása problematikus, mert a héber ÷b szó használatos fia vkinek értelemben
(így az elsı generációt jelölné), unoka értelemben (második generáció) és általánosan
jelölheti azt is, hogy utódja vkinek. Ezenkívül szükség van a sorszámok használatára is,
mert a héber nyelvben nincsen külön fogalmi megjelölés a harmadik és negyedik generáció
számára (pl. magyarban dédunoka, ükunoka). Nem egyszerő megítélni, hogy az
atyák az elsı generációt képezik-e, ill. az sem egyértelmő, hogy a negyedik generáció
a dédunokák vagy az ükunokák nemzedékét jelöli-e.
A generációk sorának három tagja a Zsolt 103-ban is megjelenik: ba és µynb együtt
szerepelnek egy hagyományos atya-fia képben a 13. versben és a µynb ynb szókapcsolat
a 17. versben. Így a zsoltárban csak a sorszámokkal megjelölt nemzedékek hiányoznak.
Mindkét említett vers felfogható a Kiv 34,7 tudatos ellenpozíciójaként. A 13. vers visszanyúl
az ismert képhez, mely Istent, mint atyát és Izraelt / Efraimot pedig, mint fiút ábrázolja
(Jer 31,9; Mal 3,17). Miközben a Kiv 34,7-ben a µynb ynb kifejezés a dqp igével
van összekapcsolva „felülvizsgál, számon kér, megbüntet” értelemben, és ezáltal a hagyományos
megfizetés dogmát juttatja kifejezésre, a Zsolt 103,17-ben ugyanez a kifejezés
JHWH igazságosságával (hqdx) van összekapcsolva. Így ebben a versben az Isten
igazságossága és kegyelme szembeállíttatik egymással, miközben az igazságosság a második
vagy harmadik generációig tart csupán (µynb ynb), az isteni kegyelem nem ismer
határokat, hiszen öröktıl fogva és örökké tart (µlw[