Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

e, de természetébıl adódóan a szellemi lényeket még az Isten által kiemelt, a legideálisabb
ember-király sem szárnyalhatja túl.
Ha a Jézus korabeli judaizmusban érvényes messiási király gondolata nem elég ahhoz,
hogy szövegünk indoklását alátámassza, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy az ısegyház
hogyan látta Jézust a messiási elképzelések tükrében, valamint azt, hogy az
„Isten fia” címet milyen értelemben tulajdonítja neki.
A Zsid szerzıje számára egyértelmő, hogy Jézus méltó az „Isten fia” cím
használatára (Zsid 4,14) egyfajta királyi messiási értelemben (lásd a 2. zsoltár
alkalmazását Krisztusra a Zsid 5,5-ben). Egy személyt királlyá koronáznak és
méltóságát, fennkölt helyzetét és vonatkozó hatalmát a „nemzés” által szerzi. Ez a
kifejezés természetesen képletes, és érdemes megvizsgálnunk, hogy Krisztusra vajon
milyen értelemben alkalmazzák. Néhány teológus úgy gondolta, hogy a Zsid 1,5-ben a
Zsolt 2,7 írja le a Fiúnak az Atya általi örök nemzése „pillanatát” 11 , és magyarázataikat
el tudjuk fogadni. Van azonban egy probléma: a szerzı két jövendölést olvasztott egybe,
hogy ezáltal feltételezzük, hogy ugyanazt a helyzetet írják le. És ha a második
jövendölés (1 Krón 17/2Sám 7) egy konkrét történelmi eseményre íródott, nem tudjuk
elfogadni azt, hogy az elsı jövendölés egy másik, különbözı helyzetet ír le – az
örökkévaló és idıtlen nemzést. Másodsorban vannak olyan egzegéták, akik igyekeznek
egy, a Jézus földi küldetése idıszakában bekövetkezett, a királyi nemzéshez hasonló
fontosságú eseményt keresni egy olyan pillanatban, amikor Isten Atyaként juttatja
kifejezésre, mekkora öröme telik Jézusban. Sokféle javaslat született már ezzel
kapcsolatban: a Szőz Mária méhében történı megtestesülés (Lk 1,35), Jézus születése
Betlehemben (Lk 2,11), a Jordánban való megkeresztelkedés (Lk 3,22), vagy a hegyen
történt színeváltozás (Mk 9,7párh.). Harmadsorban az Újszövetségi szentírás
kontextusában egyértelmő, hogy a Zsid 1,5-ben a Zsolt 2,7 valódi értelme nem más, mint
Jézus megdicsıülése. Ezen túl az „Isten Fia” elnevezés, ahogyan azt a Zsid szerzıje
használja, jól mutatja Krisztus valódi helyzetét a feltámadása után. A Filippi levél 2,9-
ben az ısi himnusz dicsıíti Istent, aki Jézusnak nevet adott, ezáltal felmagasztalván ıt
a szenvedései közepette mutatott engedelmessége miatt. A Zsid hasonló perspektívából
Jézus mennybeli trónra lépését, valamint abbéli kijelentését, hogy ı a Fiú, a kezdetektıl
fogva egyedülálló eseményként értékeli (ld. Zsid 1,3–4). Az Újszövetség e nézetet több
további helyen is alátámasztja: ApCsel 4,25–28; 13,32sköv 12 . A Krisztusról mint „Isten
Fiáról” szóló elképzelés legegyértelmőbb bizonyságaként valószínőleg a Róm 1,1.3–4
ısi hitvallása értelmezhetı, ahol a szerzı az „Isten Fia” címet Jézusra vonatkoztatja „a
halálból való föltámadás által”, e cím jelentése pedig nem más, mint dicsıséges
helyzetének „a szentség lelke szerinti” kifejezésre juttatása.
4.2. Krisztust az angyalok Isten fiaként imádják (Zsid 1,6)
Az elsı két bibliai idézet vezette be a Zsid 1,5–14 fı témáját, miszerint Krisztus az
„Isten Fia”. A következı versek középpontjában ugyanennek a témának az elmélyítése
áll, így hát azokat nem kell olyan részletesen elemeznünk, mint ahogyan azt a kezdeti
verssel tettük.
Amikor a Zsid elsı fejezetét olvassuk, mindig szem elıtt kell tartanunk a szerzı abbéli
igyekezetét, hogy Krisztus helyzetét az angyalokéval való állandó összehasonlítás
segítségével világítsa meg. A kettı ellentéte még mindig kimondatlan maradt. Az angyalok
helyzete volt csupán kérdéses, és most, hogy kiegészítse érvelését, a szerzı az
angyalokat illetıen egyfajta „meghatározással” áll elı.
A bevezetı mondatban, amely egyébként az elsı fejezetben a leghosszabb, két fontos
kifejezést találhatunk. Az elsı Krisztust „Elsıszülöttként” említi, amely utalás a Zsolt
89,27–28-ra: „így szól majd hozzám: „Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kısziklája”
S én elsıszülöttemmé teszem ıt, legfölségesebbé a föld királyai között. Örökre
megırzöm irgalmamat iránta, és szövetségem mindig vele marad.” Krisztus ezen címe
szépen hozzájárul ahhoz, hogy a dávidi ígéret örököseként tekintsünk rá, hiszen a zsoltár
szavai ezen ígéret kontextusában szólnak csak Dávidhoz. Az elsıszülött cím itt a dávidi
sarjadék a többi, a földi királyok helyzetével való összehasonlítást hangsúlyozza, s azt,
hogy az elsıszülött mindegyik felett áll.
A bevezetı mondat második figyelemre méltó kifejezése az, hogy „amikor pedig újra
bevezeti elsıszülöttjét a földkerekségre” (a görög szövegben ez a következıképpen olvasható:
hotan …eisagagé … eis tén oikoumenén). Sok kommentátor ezt a tagmondatot
Jézus Krisztus Isten általi megdicsıítése megnyilvánulásaként magyarázza, amint másodjára
eljön a világba 13 . Maga a szöveg azonban másfajta értelmezésre is alkalmas. Az
oikoumené általános jelentése „a lakott világ”. A Zsidó levélben az oikoumené ellentétben
áll a kosmos szóval, amely egy látható, anyagi valóságot tár elénk, amelyet a bőn
az igájába hajt (vö. Zsid 11,7), míg az oikoumené szellemi valóságot, a személyek közötti
kapcsolatok világát tárja elénk. Ez a „város” (Zsid 11,10.16; 12,22; 13,14) és a
„haza” (Zsid 11,14) valósága. Így hát a vizsgált versben az oikoumené az a valóság, ahol
mindenek felett Isten uralkodik, ez tehát nem más, mint egy „új Jeruzsálem” számtalan
angyallal (Zsid 11,22). Jézus azáltal, hogy felvette emberi természetünket, feltámadásán
és megdicsıülésén keresztül megismerte ezt a valóságot 14 . Így hát ésszerő következtetésnek
tőnik kijelenteni, hogy ez a vers arról szól, hogy Krisztus megdicsıülésében belép
az angyalok világába, akik imádják ıt 15 . Ez egy, az egész Zsidó levél krisztológiai képével
is összeegyeztethetı magyarázat.
11
A téma tárgyalásával és a hatóságok tanúságával kapcsolatban ld. VANHOYE, Situation du
Christ, 139–142.
12
Vö. Lk 20,36, ahol az „Isten fiai” cím a feltámadás utáni élethez kötıdik, valamint 1Pét 1,3,
amely a Jézus Krisztus feltámadásán keresztüli „újjászülésrıl” beszél.
13
A római katolikus liturgia ezt a szöveget karácsonyi liturgiai olvasmányként használja; ez
ahhoz a véleményhez vezethet, miszerint a szöveg Jézus elsı eljövetelérıl szól, midın születése
által eljött a világba (vö. még Lk 2. fejezetében az angyalok jelenlétét – és talán „imádatát”.
14
Vö. A. VANHOYE, „L’oikouménè dans l‘épître aux Hébreux”, Biblica 45 (1964), 248–253.
15
Vö. hasonló elképzelés jelenik meg egy Krisztust dicsérı ısi himnuszban az 1 Tim 3,16.
versben: „bemutatták az angyaloknak” , illetve angyali lények jelenlétét említi minden kanonikus
evangéliumi elbeszélés Jézus sírjánál is.
KRISZTUS „NEVE” AZ ÓSZÖVETSÉG FÉNYÉBEN (ZSID 1,5–14)
139
140 Jaroslav Brož