Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

hitnél leragadni, arra a János evangélium azzal is rámutat, hogy a tömeg a következı napon
máris újra Jézust keresi – nyilván azért, mert ismét megéhezett (6,22–26). János viszont
a mennyei kenyérrıl szóló ide kapcsolódó tanításban világossá teszi, hogy a kenyér
jele csak akkor éri el a célját, ha a kenyér adományozójára irányítja a figyelmet. „Mennybıl
alászállott igazi kenyérként” (6,31–33.50–51.58), az „élet kenyereként” (6,35.48) ı
egyszersmind az adomány is. Olyan adomány, amely a késıbbi közösségekhez az eucharisztia
által jut el, ahogyan ezt a 6,53–58 hangsúlyozza. 8 Amit ezen a példán szeretnék
megmutatni, az nem más, mint hogy bár a János evangélium újra meg újra korábbi
tradíciókat vesz át – itt a szinoptikusok egyik szövegét –, és ezeket továbbra is érvényesnek
ismeri el, mégis olyan mozgást indít be, amely az olvasót az elbeszélt esemény felszínétıl
a dolog egy mélyebb rétegéhez vezeti át. Ennek során az elbeszélések szereplıi
gyakran töltenek be didaktikailag fontos szerepet: egyrészt az olyan karakterek, akik leragadva
fonák szemléletüknél, kudarcot vallanak, és így kényszerítik az olvasót, hogy határolódjon
el tılük, másrészt az olyan karakterek, akikkel az olvasó, ha beleéli magát
szerepükbe, maga is a Jézus megismeréséhez vezetı útra lép. 9 Ezzel felsejlik e mozgás
funkciója is, amelyet maga János a következıképpen ír le: „Sok más jelet is tett Jézus tanítványai
szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért
írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az
ı nevében” (Jn 20,30–31). János tehát arra akarja rábírni olvasóit, hogy kövessék e mozgást,
evangéliuma „mélyebbre hatoló pillantását” az események egyetlen plauzibilis
értelmezéseként fogják fel, és hagyják magukat teljesen meghatározni általa – a Jézusba,
a Messiásba és Isten Fiába vetett elmélyített hitben.
Ám hogyan lehetne ezt a „mélyebbre hatoló pillantást” közelebbrıl meghatározni?
Milyen konkrét hatással van az elbeszélésre? Amint azt már C. Hoegen-Rohls is kimutatta,
a János evangélium Jézus életének húsvét elıtti eseményeit – a szinoptikusokénál
is tudatosabb reflexióval – húsvét utáni perspektívából mondja el. 10 Ebben odáig megy,
hogy elbeszéléseiben újra meg újra megtörténhet az idıhorizontok „összeolvadása”. 11 Ez
sok szövegben tetten érhetı, így már a templom megtisztításáról szóló szakaszban is.
János evangéliumában ez az elbeszélés minden történelmi valószínőség dacára mindjárt
Jézus mőködésének kezdetére kerül – ami persze nem jelenti azt, hogy emiatt elveszítené
kapcsolatát a passióval. A pászka ünnepe alkalmából Jézus Jeruzsálembe megy
(2,13). Rövidre fogott elbeszélés tudósít a templom megtisztításáról (2,14–16), amely
világosan megfelel a szinoptikusok elbeszéléseinek, bár a jelenet kiélezettsége talán felülmúlja
az övékét. A most tárgyalt kérdés szempontjából azonban ennél fontosabb a 17.
vers rövid elbeszélıi kommentára. „Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van
írva: »A te házad iránt érzett féltı szeretet emészt engem.«” Ezzel kapcsolatban a következı
megfigyelések lehetnek érdekesek. A szöveg nem említette, hogy Jézussal a tanítványok
is Jeruzsálembe mentek volna, a templom megtisztításában sem vesznek részt.
Többé-kevésbé külsı szemlélık – az Írás egyik igéjére emlékeznek, és ennek segítségével
értelmezik az eseményeket. A Zsolt 68,10 enyhén módosított változatáról van szó
a Septuagintából. 12 A zsoltár szövegéhez képest János megváltoztatja az igealakot – tehát
a templom megtisztításának jelenetétıl elıre tekint a zsoltárossal azonosított Jézus jövıjébe.
A Septuaginta 68. zsoltára viszont azokhoz a panasz zsoltárokhoz tarozik, amelyeket
elbeszélésük során a szinoptikusok felhasználnak a passió értelmezéséhez. Így
kapcsolat jön létre Jézus késıbb elbeszélt passiójával.
Arra a perspektívára azonban, amely a 2,17 elbeszélését meghatározza, csak a 2,21–
22 versekben derül fény. A 2,18–20 Jézus és a „zsidók” párbeszédét mondja el a templom
megtisztítása után. Arra a kérdésre, hogy milyen jelet mutat annak igazolásául, hogy
szabad volt megtennie, amit tett, Jézus a szinoptikusoknál (Mt 26,61; 27,49; Mk 14,58;
15,29; ApCsel 6,14) is megtalálható templom-logion egy változatával felel, amelyet a
„zsidók” nyomban félre is értenek. A szöveg itt ismét egy elbeszélıi kommentárt szúr
be: A „zsidóktól” eltérıen az elbeszélı úgy értelmezi, hogy Jézus „testének templomáról”
beszél, amelyet lerombolnak, de újjáépül (2,21). Ez a felfogás azonban a 2,22 versben
egy idıbeli perspektívával kerül kapcsolatba: „Amikor azután feltámadt a halálból,
visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta…”. A tanítványok „visszaemlékezése”
tehát, amely Jézus kijelentésének megértéséhez vezet, teljesen tudatosan halálból
való feltámadásával kapcsolódik össze. Ezzel nem pusztán olyan összefüggésbe kerül
egymással a templom megtisztítása, illetve a passió és a húsvét, amelynek hatására a
8
Újra meg újra felvetıdik a kérdés, hogy a kenyérrıl szóló beszéd olvasható-e eucharisztikus
beszédként is. Magam úgy gondolom, hogy már magában a kenyérszaporítás jelenetében is eucharisztikus
motívumok sejlenek fel, ám jelenlétük legkésıbb a 6,53 verstıl vitathatatlan. Fontos még:
M. THEOBALD, Eucharistie in Joh 6: Vom pneumatologischen zum inkarnationstheologischen
Verstehensmodell, in T. SÖDING (Szerk.), Johannesevangelium – Mitte oder Rand des Kanons?
Neue Standortbestimmungen (QD 203), Freiburg i. Br. 2003, 178–257.
9
További megfontolásokhoz lásd könyvem példáit is: T. NICKLAS, Ablösung. A János evangélium
karaktereinek kérdéséhez lásd még: J. HARTENSTEIN, Charakterisierung im Dialog: Maria
Magdalena, Petrus, Thomas und die Mutter Jesu im Johannesevangelium (NTOA 64), Göttingen
– Fribourg 2007, különösen: 54–116.
10
Vö. C. HOEGEN-ROHLS, Der nachösterliche Johannes (WUNT II 84), Tübingen 1996.
11
A János evangélium idıfelfogásáról lásd például a következı kitőnı tanulmányt: J. FREY,
Die johanneische Eschatologie II: Das johanneische Zeitverständnis (WUNT 110), Tübingen
1998, különösen: 247–268. Az újabb irodalomból lásd még: H.-J. ECKSTEIN, Das Johannesevangelium
als Erinnerung an die Zukunft der Vergangenheit: Gegenwärtiges Erinnern und modalisierte
Zeit, in: L.T. STUCKENBRUCK/S.C. BARTON/B.G. WOLD (Szerk.), Memory in the Bible and
Antiquity: The Fifth Durham-Tübingen Research Symposium (Durham, September 2004) (WUNT
212), Tübingen 2007, 299–319.
12
Az idézet eredetijérıl és ennek feldolgozásáról lásd: B.G. SCHUCHARD, Scripture within
Scripture. The Interrelationship of Form and Function in the Explicit Old Testament Citations in
the Gospel of John (SBL.DS 133), Atlanta 1992, 20–21, és A. OBERMANN, Die christologische
Erfüllung der Schrift im Johannesevangelium. Eine Untersuchung zur johanneischen Hermeneutik
anhand der Schriftzitate (WUNT II.83), Tübingen 1996, 114–115.
JÁNOS – A „PNEUMATIKUS EVANGÉLIUM”
89
90 Tobias Nicklas