Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

A Zsidó levél 1,1–3
„Krisztus-himnusza”
Herczeg Pál
„Miután régen sokszor és sokképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben
a végsı idıkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot
teremtette. İ Isten dicsıségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával
hordozza a mindenséget, aki miután minket bőneinkbıl megtisztított, a mennyei Felség
jobbjára ült.” (protestáns új fordítás, 1990.)
A szakirodalom hivatalosan Exordiumnak nevezi (bevezetés – ami irodalmilag
helyes), én szívesebben nevezem prológusnak, tartalma szerint pedig Krisztus-hitvallásnak,
himnusznak. Ugyanis mindkét jellegét érzem, és szeretném is kiemelni.
A prológusról mint mőfajról Bultmannak sok mondanivalója van a János evangéliuma
magyarázatában. Lényegét említem: a Jn evangélium Prológusa egy önálló perikópa,
nem a megszokott értelemben bevezetés, hiszen sok gondolata nem folytatódik,
nem utal a következendıre. Mégis szükséges az evangélium megértéséhez, de fordítva
is jelentıs a szerepe: az tudja mondanivalóját igazán felmérni, aki ismeri az evangéliumot.
Ily módon mégis bevezetés, mint egy operához a nyitány: nemcsak megszólalnak
a késıbb megjelenı motívumok, hanem átvezetik a hallgatót (itt olvasót) egy másik világba:
ott az utca zajából a zenéébe, egyben egy ünnepi hangulatot teremtve megalapozza
a következendık befogadását, itt pedig a profán történelemben élıt átvezeti az üdvtörténet
központjába, a Krisztus-eseménybe.
Ugyanakkor tartalma szerint Krisztusról szóló himnusz, itt sem teljesen a szó legmarkánsabb
értelmében (mint ritmikus és rímelı ünnepélyes szöveg) – tehát mégsem próza.
Továbbá abba a sorba tartozik, mely kezdıdik Péter pünkösdi beszédével, Krisztus feltámadása
és felmagasztalása hirdetésével, majd folytatódik a sor a páli levelekben részben
adoptációs jelleggel /Róma 1), majd analogikus alapozással, mint második Ádám a Róm
5-ben és 1Kor 15-ben (ez eleve kétféle tartalommal: Ádám az elsı bőnös és az elsı
halandó), azután apologetikus szándékkal, mint a hatalmak legyızıje az Ef 1-ben és 6-
ban, üdvtörténeti összefoglalóként a Fil 2-ben, a kozmosz Uraként a Kol 1-ben, majd
ismét üdvtörténeti jelleggel az 1Tim 3 és Tit 2 szövegében. A sor csúcsa pedig a Jn
Prológus. Sokféle Krisztus-himnuszt találunk tehát, nem mindig formailag kidolgozottan,
mindenesetre Péter beszédétıl mindezeken át egészen a Zsid 1-ig széles spektrumban
találjuk a hasonló perikópákat. Ezek között szeretnék két súlypont szerint kategorizálni.
Az egyik csoport – nevezem empirikus jellegőnek – a történelemre, a történeti Jézusra
tekintettel fogalmaz. Ilyen Péter beszéde, a Róm 1, részben a Fil 2 is, végül a Pásztori
levelek kijelentései. A másik – ezt deduktív jellegőnek tekintem – már értelmezi a
Krisztus-eseményt, azaz elvi, teológiai, üdvtörténeti összefoglalást és kitekintést ad, nem
egyszerően a történelmi eseményekhez kötıdik. Persze azért ez is a történelembıl, az
emlékekbıl, az empíriából indul ki, de azt mindenképpen meghaladja egy bizonyos
koncepció, vagy egy bizonyos hatás jelentkezése miatt. A Fil 2 egy üdvtörténeti vonalvezetés
alapján, mely a preegzisztenciától az intronizációig húzódik (így készíti elı a
Credo sok tézisét), azután az Ef és Kol a hellenista világkép figyelembe vétele miatt,
János Prológusa a gnoszticizmus hatása és annak kivédése miatt. Ez utóbbiban Jézus az
Atya személyének és akaratának tökéletes megjelenítıje, egyben a kozmosz Megváltója.
Így jutunk el a kanonikus sorrendben – ami nem kronologikus sorrend persze – a Zsidó
levél exordiumáig. Ez a perikópa – hadd jelentsem be eleve a mondanivalóm lényegét
– jórészt a deuterokanonikus iratokban (korábbi protestáns szóhasználat szerint az apokrifokban)
fellelhetı tanfejlıdés, teológiai fejlıdés felhasználásával (aminek nemigen találjuk
nyomát a kanonikus iratokban) – részben pedig a zsidó-hellenista filozófia
nyelvén és alapján fogalmazza meg téziseit Jézus Krisztusról. Éppúgy kettıs
aspektusban, mint a Jn Prológus: mind az Atyával, mind a világgal való kapcsolatában.
Két berni tanulmányúton szembesültem ezzel a deuterokanonikus és hellenista–zsidó
anyaggal, akkor ismertem meg ennek hatását a kánon egyes kijelentéseiben, kiváltképpen
pedig ebben a perikópában. Ennek az a jelentısége számunkra, hogy nem csak a
történelem, a történeti Krisztus-esemény szolgáltatott alapot a Krisztus-hitvallások megfogalmazásához,
nem is csak az apostolok hitvallása, vagy a jelentkezı hellenista és
gnosztikus gondolkozás, hanem volt egy – kissé a periférián maradt és késıbb a teológiában
is háttérbe szorult – teológiai bázis, egy ’mellékág’, amelyet most igyekszem
’közszemlére bocsátani’. A német szakirodalomban Vorlage minısítéssel illetik ezt az
anyagot (is) = elıkészítés, elızmény, dokumentáció, alapvetés többek között a jelentése.
Mi is szolgált Vorlage-ként? Textusok, ideák, következtetések, kialakult tézisek logionjai,
szövege, láncolata, melyek részben visszanyúlnak már az Ószövetség kanonikus
irataira is, azonkívül a deuterokanonikus irodalomban fejlıdnek tovább, végül pedig jelentıs
része ennek az elıkészítı anyagnak alexandriai Philo(n) munkássága. Mindezek
az 1. sz-ban ismertek sokak számára, láthatóan az egyházban is, de a teológiai gondolkozás
centrumába nem kerültek be, csupán a hatásuk, egyes esetekben szókincsük jelentkezik.
Úgy tőnik, Pál apostol ezzel nemigen foglalkozott, Jánosnál a gnoszticizmus hatása
erısebb, így lesz néhány más irat mellett a legmarkánsabb jelentkezése a Zsid 1-
ben. Ezzel szeretnék most elsısorban foglalkozni, esetenként egyedi voltát kiemelendı
összevetni más, fıleg a jánosi teológiával.
Röviden felsorolom, melyek azok a szövegek és iratok, melyeket a Zsidó levél exordiuma
elızményeként felsorol a szakirodalom:
Kanonikus iratokból a 110. zsoltár (katolikus számozással a 109.), nem csupán a
Melkicédek papsága párhuzama miatt, amit a levél késıbb kifejt, hanem itt a Kiválasztott
intronizációja és a népek feletti ítélete említésével. Az ítélet egyben említésre kerül azután
az énókhi-hénókhi irodalomban az Emberfia funkciójaként, az intronizáció pedig sokszor
visszatérı eleme a krisztológiai kijelentéseknek: Péter prédikációja, István látomása, a Fil
2 szövege említi. A bölcsességirodalomban észrevehetı egy fejlıdés: a bölcsesség egyre
inkább mediatrix Dei lesz; elıbb emanáció, majd perszonofikálódik, végül hyposztázissá
válik. Egyik jelentkezése ennek a Jób 15 – a bölcsesség beszél és tanít, majd a 28.
A ZSIDÓ LEVÉL 1,1–3 „KRISZTUS-HIMNUSZA”
171
172 Herczeg Pál