Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

amit a u`potu,pwsij használata is alátámaszt. 38 Mivel Pál elsıként tapasztalta meg Krisztus
egyetemes hosszantőrését és megmentı tettét, ı Krisztus evangéliumának mérvadó, kivételes
tekintéllyel rendelkezı hirdetıje és tanúja. 39 Pál legitimálása a levél összefüggésében
döntı szerepet játszik, mert az apostol tekintélye alapozza meg és hordozza „Timóteus”,
azaz a korabeli egyházi vezetı tekintélyét (1,2–3.18–19). 40 Ezáltal az egyház
vezetıiben megnyilvánuló tekintély szotériológiai legitimációt nyer.
A záró doxológia Pálnak ezt a tekintélyt megalapozó prioritását az egyetlen Isten
örök királyi uralmának megvalósulásával hozza összefüggésbe. 41 Ez a gondolat megerısítést
nyer a 2,2–7-ben, amely visszatér Istennek Krisztusban megvalósuló egyetemes
üdvözítı akaratára, és Pál ehhez kapcsolódó tekintélyére. J. Neyrey, az 1 Tim doxológiáit
vizsgálva, részletesen tárgyalja az „elsı”, „egyetlen”, „legkiválóbb” toposz használatát
a görög–római epideiktikus retorikában, és rámutat arra, hogy e fogalmak az így
jellemzett személy kiválóságát hivatottak kiemelni. 42 A vizsgálat kétségtelenül találóan
írja le az itt olvasható isteni attribútumok retorikai erejét Isten kiválóságának leírására.
Ha azonban érvelését továbbgondoljuk, szembetőnı, hogy ez a fajta jellemzés Pállal
kapcsolatban is tetten érhetı, ugyanis ı – ha nem is a mo,noj, de a maga nemében egyértelmően
a prw/toj. E megközelítés is azt mutatja, mennyire átgondolt a kompozíció,
és mennyire egybecseng a Pál-anamnézis és a záró doxológia üzenete.
E megfontolások alapján az 1 Tim 1,12–17 az elsı fejezet középpontjának bizonyul,
egy olyan összefüggésben, amely szembeállítja a hit és magatartás pozitív és negatív
megtestesítıit, az igaz hithez való ragaszkodás képviselıit (Pált és Timóteust), és annak
38
TRUMMER, Paulustradition, 117; WOLTER, Pastoralbriefe, 51!57 (számos profán és bibliai
példán), 61, 64; ROLOFF, 1. Timotheus, 97, 99; DONELSON, Pseudography, különösen 101–103.
A prioritás-toposz alkalmazását a PL-ben a 2Tim 2,12–13 is tanúsítja, amely a nı férfinak való
alárendelését, illetve a tanításból, mint tekintély-gyakorlásból való kizárását elsısorban éppen
Ádám teremtésbeli elsıbbségével támasztja alá. Donelson három enthümémát lát a szövegben
(12–13. vv, 15. v, 16. v; DONELSON, Pseudoepigraphy, 82). A megbízható formula is egy ilyen
enthüméma: Krisztus a bőnösök megmentésére jött, Pál bőnös, ergo Krisztus megmentette Pált
(noha pontosan veszi észre, hogy a következtetés a 13. és 16. v-ben található). Az 1,12–17 (akárcsak
az 1,19b–20) egy induktív paradigma, amelyet Donelson szerint a szerzı, az enthümémával
együtt (Krisztus a bőnösök megmentésére jött) a keresztény egzisztencia leírására használ: Pál a
korábbi eretnek, aki kegyelmet nyert (Pseudoepigraphy, 101–102: „Paul is more than a model that
ought to be imitated; his life creates a pattern of orthodoxy for all Christians and prefigures the
lives of those who follow him”; 102).
39
BROX, Pastoralbriefe, 116. Érdekes megfigyelni, hogy a Pálnak való megkegyelmezés
Krisztus végtelen türelmének jele, Pál azonban kiközösíti („a Sátánnak adja át”) a tévtanítókat,
igaz ugyan, mintegy a javulás reményében.
40
Donelson pontosan érzékeli az 1Tim 1,16 és 2Tim 1,13 közötti összefüggést (Pseudoepigraphy,
102), azonban ebben a kontextusban úgy vélem, hogy Pál, mint u`potu,pwsij nem általánosságban
a keresztény egzisztencia típusa vagy „vázlata”, „mintája”, hanem a tanítóé és egyházvezetıé.
Ez abból a szembetőnı folyamatosságból látható, amely az 1Tim 1,16 és a 2Tim 1,13–14 között
áll fenn.
41
A doxológia közeli párhuzama az 1Tim 6,15–16.
42
J. H. NEYREY, „«First», «Only», «One of a Few», and «No One Else». The Rhetoric of Uniqueness
and the Doxologies in 1 Timothy”, Biblica 86.1 (2005) 59–87.
elvetıit (Hymenaeuszt és Alexandert). A szakasz azt mutatja, hogy minden azon múlik,
ki hogyan viszonyul Pálhoz, az elsıként megmentett és közvetlenül Krisztus által megbízott
apostolhoz. A pasztorális levelek Pálja az igaz tanítás elsı és legfıbb letéteményese
és közvetítıje. Legalább ilyen fontos az is, hogy ez az apostoli tekintély igazolja
a pasztorális korpusz álláspontját a tanbeli kérdésekben, az egyházi rendben és a közösségi
élet normáit tekintve. 43
Továbbá azt is érdemes figyelembe venni, miként teremti meg az összefüggés a
szukcesszió gondolatát. Korábban szó volt arról, hogy Pál Timóteust bízza meg a tévtanítás
elhárításával és a hit megtartásával. Nyilván Pál tekintélye legitimálja az ı megbízottját
is. Az igaz tanítás megırzése tehát összefügg a tanítók legitimitásával és szukcessziójával.
A pasztorális levelek nemcsak a korpusz tartalmát, illetve a korabeli vallási
vezetıket legitimálják, hanem egy fogalmat alapoznak meg, nevezetesen a szukcessziót,
mint a hagyomány megırzésének eszközét. 44 Ez egyértelmően kitőnik az 1 Tim 1,12–20
és a 2 Tim 1,13–14; 2,1–2 összefüggésébıl. A 2 Tim 1,13–14 szerint az apostol által
megbízott Timóteusnak éppen a Páltól kapott egészséges tanítást kell mőködése mintájának
vagy „vázlatának” tekintenie (~Upotu,pwsin e;ce u`giaino,ntwn lo,gwn w-n parV evmou/
h;kousaj evn pi,stei kai. avga,ph| th/| evn Cristw/| VIhsou/; 13. v), és a letéteményt (th.n kalh.n
paraqh,khn) meg kell ıriznie (14. v). A 2 Tim 1,13–14; 2,1–2 továbbviszi az 1 Tim 12.18
témáját: Pál megbízza Timóteust, akinek meg kell erısödnie (evndunamou/!) Krisztus
kegyelmében, és a Páltól hallottakat tovább kell adnia megbízható embereknek (pistoi,
[!] a;nqrwpoi), akik képesek lesznek másokat tanítani. 45
4. Összefoglalás
Az általunk vizsgált szöveg kerete Timóteus Pál általi megbízása az igaz hit megırzésére
és a tévtanítás elhárítására (1 Tim 1,2–4; 18–19a). Ebben az összefüggésben a központi
szakasz a 11–17. vv: Pál hitt Krisztus evangéliumában (az igaz tanításban), Krisztus
megbízhatónak találta és szolgálatába állította. Pál tekintélyének alapja, hogy ı Krisztus
megváltó tettének elsı és tipikus alanya. Ez abban mutatkozott meg, hogy Krisztus ıt
szolgálatába állította. Az ı prioritása és az abból fakadó tekintélye alapozza meg
„Timóteus”, a mindenkori egyházi vezetı legitimitását, a levél és a korpusz hitbeli és
közösségi normáit.
43
DONELSON, Pseudography, 167.
44
Az igaz tanítás és apostoli szukcesszió összefüggésérıl: DONELSON, Pseudoepigraphy, 166;
LIPS, Glaube, 271–278 (a tradíció továbbadása és a szukcesszió, az ordináció közti összefüggés).
45
Vö. LIPS, Glaube, 215.
HÁLAADÁS MINT LEGITIMÁCIÓ: 1 TIM 1,12–17
169
170 Zamfir Korinna