Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

A harmadik ige (mšl) a számára megadatott magas pozíciónak következményét fejezi
ki: az ember irányítja Isten teremtményeit: Isten nevében ı az igazgató (vö. Ter 1,26).
A Bölcs 9,2–3 alatt is a következı kijelentés található: „és bölcsességeddel alkottad az
embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot
szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot”. Gyakran megesett,
hogy az ember e tényt téves módon értelmezte és váltotta valóra. Rendre megfeledkezett
arról, hogy saját nagyságát Istentıl kapja, aki az ember gondját viseli és megemlékezik
róla, s ezért neki magának is oly módon kellene viszonyulnia Isten teremtményeihez,
mint ahogy Isten viszonyul hozzá. Mi több, az ember gyakran él (vissza) e
hatalmával, Isten mővének leigázása, önzı kizsákmányolása és megsemmisítése során.
A negyedik ige (šît) az embert az állatvilággal hozza kapcsolatba: a háziállatokkal
és a vadállatokkal, a halakkal és a madarakkal. A reá bízott világ ábrázolása
koncentrikus körökben történik. Mindezt az ember ajándékul kapta, azonban nem arra,
hogy kegyetlenül tönkre tegye ıket, hanem hogy velük együtt élvezze és megossza a
föld közös életterét, mely mindenki számára – úgy az embernek, mint a halaknak és a
madaraknak – teljesen érdemtelenül adatott. Igaz, ez az egész, Isten által teremtett világ
az embernek van alárendelve, de – ismét hangsúlyozni kell – az ember nem viselkedhet
garázda és kegyetlen módon e világgal, mely szeretetben és szeretetbıl jött létre, hanem
Isten módja szerint kell hogy „megemlékezzen” e világról és gondot viseljen reá. 40 E.
Zenger nagyszerően ábrázolja e tényt: „Az ember titka a következıkön alapszik: a bibliai
teremtı Isten minden (!) embert azzal a képességgel és feladattal bízott meg, hogy Isten
és egy jóságos király mintájára ırizze a földet, mint az élet térségét, kialakítva egy
egészséges közös élet színhelyét.” 41 Ebben áll az ember nagysága, de mindenképpen a
felelıssége is. 42
3. A szereplők zsoltáron belüli viszonya
E zsoltárban – mely egyfelıl Isten nagyságát hangsúlyozza, másfelıl pedig, az embert
kicsinysége és törékenysége ellenére, Isten nagylelkőségének és szeretetének köszönve
isteni térségekbe helyezi – arra is szükség van, hogy figyelmet fordítsunk a szereplık közötti
viszonyra, mert ezáltal tudunk a legjobb módon rávilágítani azokra a részekre és jelentésekre,
melyek e szereplıkre vonatkoznak. Két szereplı nyilvánvalóan fontos helyet
tölt be a zsoltárban. Egyik az Isten, a csodálatos világegyetem teremtıje, de az emberé
is, s aki személyes hozzáállásával gondját viseli és minduntalan megemlékezik róla. Kü-
40
V.ö. L. ALONSO SCHÖKEL, i.m., 249. Az ember nagyságának leírásában szereplı négy igét
ez a szerzı szépen fejti ki: «Az elsı meghatározza helyét a teremtmények sorában, majd a
megkoronázását, amely által irányító lesz, végül mindent lába alá rendel. Kerüli a trón használatát,
nehogy királyi szereppel ruházza fel.»
41
E. ZENGER, i.m., 208.
42
Az ember istenképiségének magyarázatához (Ter 1,26–27) ld. M. Vrgoč és a 8. Zsoltár,
amely az embert királyként írja le, akit Isten dicsıséggel és tisztelettel koronázott meg és mindent
neki rendelt alá.V.ö. M. VRGOČ, Uvid u antropo-eikonologiju do Drugoga vatikanskoga sabora
(posebni otisak), Sarajevo 1987, 102.
lön helyet biztosított számára, hisz gyakorlatilag igazgatására bízta az egész teremtett
világot, a kizsákmányolásra és pusztításra azonban semmiképp sem hatalmazta fel.
Csakis annak köszönve, hogy Isten folytonosan megemlékezik az emberrıl, és mindig
felügyel reá, lett az ember azzá, ami: a szeretet lénye, mely értékét Istentıl kapja, Isten
személyes viszonya által. Minden egyéb megszilárdulttá, helyhez kötötté, megalapozottá
vált, csupán az Isten gondviselése és Isten felügyelete maradt Isten szabadságán belül,
mely az ember értelmét valami olyasmire alapozza, amit az ember kívülrıl kap, s ami
lehetıvé teszi számára, hogy ember legyen, egy minden teremtménytıl különb lény.
Ezek szerint az ember nagysága nem magából az emberbıl, sem pedig a világegyetem
nagyságából és szépségébıl ered, hanem valójában magától Istentıl, aki az ember
által alakítja ki személyes kapcsolatát a világgal. Isten gondviselése és felügyelete által
az ember oly magasra emelkedett a teremtés során, hogy a zsoltár szerzıje „majdnem
isteni lényként” ábrázolta, olyan lényként, mely Isten magasztos képét hordozza
magában. E kép az ember Isten iránti elkötelezettségében kellene hogy megnyilvánuljon,
de éppúgy az egész teremtett világ iránti elkötelezettségben is. Az ember e zsoltárban
is valóban nagy lénye mindazoknak a viszonyoknak, melyek ıt a szó igazi értelmében
nyitott lénnyé teszik. Ez a lény azonban tragikus lénnyé is válhat, amennyiben elzárkózik
Istentıl, s nem engedi be Istent saját világába.
Jhvh ’adÇnênû
Uram, mi Urunk
m~h-’enôš – mi az ember?
ben-’~d~m – Ádám fia
Jhvh ’adÇnênû
Uram, mi Urunk
43
V.ö. L. ALONSO SCHÖKEL, i.m., 243.
’addîr š‘m – híres, nagy név
hôd – dicsıség
zkr – megemlékezni
pqd – gondot viselni
hsr – lekicsinyíteni
m e ’at m‘’elÇhîm– majdnem Isteni
kabod + h~d~r ‘tr – dicsıséggel + fönséggel
koronázott
mšl – uralkodni
šît – elhelyezni
Mindenekelıtt, ne tévesszük szem elöl, hogy ez a zsoltár elsısorban az Úrnak, Istennek
szánt dicsıítı ének, nem pedig az embernek. Igaz, ez a dicsıítı ének az ember és
az egész teremtett világ által szól Istennek, de semmi esetre sem magának az embernek,
aki Istennel semmilyen kapcsolatban sem áll. 43 Vitathatatlan, hogy Isten nagysága nélkül
A BIBLIA ALAPKÉRDÉSE: MI AZ EMBER? A 8. ZSOLTÁR EGZEGETIKAI ÉS TEOLÓGIAI ELEMZÉSE
45
46 Božo Lujić