Bethlen István gróf beszédei és írásai 1.

274
len gazdasági helyzetét és kijelentette, hogy a magyar nép minden áldozatra kész
jövőjéért. Beszéde végén a jóvátételi bizottságtól a zálogjogok felfüggesztését
és ezzel egyidejűleg egy külföldi kölcsön felvételének lehetővé tételét kérte»
A huzamosabb ideig tartó párizsi tanácskozások kedvező irányban haladtak,
mert a kérést elvileg a bizottság nem utasìtotta vissza. Az a határozat. amit
a jóvátételi bizottság hozott. elismerte, hogy Magyarország külföldi segìtségre
szorul, csak abban a tekintetben van különbség a hatalmak között. hogy milyenfeltételekhez
kell a külföldi segìtséget fűzni.
Párizsi útjáról az egységes pártban 1923 május 29-én számolt be Bethlen
István gróf miniszterelnök, akit előzőleg a párt nevében Berki Gyula üdvözölt.
Bethlen István gróf beszéde a következő:
Berki Gyula barátom a mi érdemünket valóban úgy méltatta,
mintha azok az eredmények, amelyekkel külföldi utunk járt.
tisztán a mi eredményeink volnának, pedig az érdem nem a
miénk, hanem a nemzeté; azé a nemzeté, amely önfegyelmezési,
mérsékletet tudott tanúsìtani nehéz időkben, követte azokat a férfiakat.
akik a maguk részéről utat mutattak, akiket vezérül állìtott oda. Az érdem
nem a miénk, hanem a nemzeté, a közéleté. Azé a közéleté, amely
akkor, amikor künn voltunk, mindent elkövetett. hogy magatartásával
bennünket támogasson. Az érdem azé a párté, amely mindent elkövetett.
amikor künn voltunk, hogy segìtségünkre legyen és az ország tekintélyével
és súlyával rendet tudott tartani akkor is, amikor vezérei távol voltak.
Az érdem az egész magyar közéleté és nem feledkezem meg a· sajtóról
sem, arról a magyar sajtóról, amely talán akkor, amikor nem külpolitikai
kérdésekről van szó, heves küzdelmet folytat másod- és harmadrangú kérdésekben,
de akkor, amikor külpolitikai kérdések nyomulnak előtérbe, a
magyar közéletnek oly fegyelmezettséget mutat. – anélkül, hogy hivatott
férfiak ebben a tekintetben intéssel szolgálnának, – amilyent csak külföldön
láthatunk olyan országokban, amelyek régóta intézik saját külügyeiket.
Az érdemeket tehát el kell hárìtanom.
De nézzük közelebbről, hogy milyen érdemekről van szó Hogyha
a gyakorlati eredményeket nézem, azt kell mondanom, hogy messze alatta
maradt az eredmény annak a várakozásnak, amely várakozással távoztunk
mi és amelyeket a nemzet fűzött a mi távozásunkhoz. Ha azonban az erkölcsi
momentumokat nézem, amelyek a politikai életben elsőrangú fontossággal
bìrnak, azt kell mondanom, hogy egy nagy lépést tettünk előre
egy nem várt nagy lépést. Nem azért mondom ezt. mintha magunkat akarnám
dicsérni, hanem azért. mert a nemzet érdekében lévőnek tartom,
hogy ez a lépés el ne homályosìttassék olyanok által, kiket személyes irigység
vagy politikai célok vezetnek. Nézzünk csak belé a történtekbe. Mindenekelőtt
leszögezem, hogy ama kérésünkkel szemben, amelyet a magyar
kormány nevében a reparációs bizottsághoz intéztünk, elvi visszautasìtásra
nem találtunk. Senki sem mondta, még az a határozat. illetőleg azok a
hatalmak sem, amelyek végeredményben határozattá emelték a reparációs
bizottságban javaslatukat. azok sem zárkóztak el az elől a felfogás elől,
amelyet képviseltünk, hogy Magyarország külföldi segìtségre szorul és
hogy ezt meg kell, hogy kapjuk. Abban volt csak kontroverzia, hogy milyen
feltételekhez kell ezt a külföldi segìtséget fűzni. Erre sokan, azt fogják
mondani, hogy talán ez végeredményben egészen mindegy, mert hiszen
a gyakorlati életben nem az a döntő, hogy valaki elvileg utasìt valamit
vissza, vagy pedig annak elfogadását és végrehajtását olyan feltételekhez