Bethlen István gróf beszédei és írásai 1.

92
nekünk az imperátor! Nekünk Dácia királya, Hóra parancsol, aki
megparancsolta a magyarság kiirtását! (Mozgás balfelől.) Ilyen és hasonló
jelek mutatják, hogy már nemcsak a papságban, nemcsak az intelligenciában,
hanem a népben is élt bizonyos rejtett faji öntudat. Természetes,
hogy a Restitutionale Edictum után a román nép csak nehezen
tudott visszahelyezkedni azokra az alapokra, amelyeken régen állott.
Ily történelmi háttérrel látott napvilágot az ú. n. Supplex Libellus
Walachorum. Ez is territoriális jogokat követel a román nép részére.
Ebben találkozunk első ìzben történelmünknek azzal a meghamisìtásával,
amelynél egy jottával sem tudnak többet produkálni a mai komité urai.
Ebben találkozunk történelmünk azon felfogásával, amelyre ráépült a
politikai jogok és politikai aspirációk egész rendszere. Valóban, t. képviselőház,
ha az a Wesselényi Miklós felébredne poraiból, ki 1791-ben jelen
volt. amikor a Supplex Libellus Walachorum-ot felolvasták a gyűlésen,
úgy csodálkozva láthatná, hogy a történelem újra és újra megismétli
magát és csak a szereplői azok, akik változnak. (Úgy van! Úgy van! a
bal- és a szélsőbaloldalon. Úgy van! jobb felől.)
Mikor 1791-ben június 21-én a kolozsvári országgyűlésen felolvasta
a kormányszék kancellistája ezt a nevezetes okmányt. a teremben sìri
csönd uralkodott. Egyszerre megkondultak a városnak tüzet jelző harangjai
és a rendek helyeikről felkelve az ablak felé szaladtak, hogy
megnézzék, hogy a város mely részében ütött ki a tűz. A szintén jelen
volt Wesselényi Miklós feléjök kiáltott: „Ne szaladjatok, ne fussatok
sehová, elég nagy tűz ég ebben a teremben; (Úgy van! Úgy van! a
baloldalon.) elég, hogyha ezt a tüzet eloltani képesek leszünk.” (Úgy
van! balfelől.)
És valóban, t. Ház, mikor ezt a történelmi képet magam elé idézem,
nem tudom, min csodálkozzam inkább: azon a merészségen-e, hogy
a miniszterelnök úr ezt a nagy tüzet. amely már két évszázad óta lobog;
azt a tüzet. amelyet nemcsak a Magyarországon lakó nacionalista körök
szìtanak, hanem amelyet szìtanak odaát Ausztriában a hivatalos körök,
amelyet szìtanak most már Ausztria összes népei, szìt egy független
román királyság (Úgy van! balfelől.) és egy reánk nézve kedvezőtlen
európai konstelláció: egy pohár vìzzel akarja eloltani, (Úgy van! Úgy
van! balfelől.) vagy pedig történelmünknek azon a teljes félreismerésén,
amely megnyilvánul lábban a kezdeményezésben, amelynek szemtanúi
vagyunk. (Élénk tetszés, helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)
Visszatérek, t. Ház, a történelem fonalához. (Halljuk! Halljuk!)
Az emlìtett Supplex Libellus Walachorumnak politikai téren kevés eredménye
volt. de egyházi téren megint eredménnyel járt. A nemzetiségi
politika szempontjából azért bìrt súllyal, mert egész konkrét formulázást
adott azoknak a faji aspirációknak, azoknak a törekvéseknek, amelyek a
múltban talán titokban lappangtak és csak a papság ajkáról jutottak kifejezésre.
Olyannyira konkrét. formulázást adott ezen törekvéseknek, hogy
amikor 50 évvel később, 1848-ban Balázsfalván a szabadság mezején a
román nép újból összegyűlt. hogy a magyar alkotmánnyal szemben
követeléseit konkretizálja, úgyszólván csak ugyanazon követeléseket állìthatták
fel, mint amelyeket már a Supplex Libellus Wallachorumban
láttunk.