Osservatorio letterario ANNO 14. – NN. 73/74 MARZ.-APR./MAGG ...

frissen a tavasz dalára szökken
szárba a búza már a földeken.
A percek összeért burkaiban
bimbóélet sarjad és kipattan.
1./
Leveti az ég sötét köntösét,
nevet a lét, minden mosolyog ma,
a láb friss füvek harmatára lép,
a föld lélegzete száll lobogva.
Élet zendül, ahogy rohan a tél,
sikolt sok ég felé törő torok,
harmat friss zöldet vajúdik a rét,
az ég fényt és rózsákat mosolyog.
Kacagva neszez sok víg pacsirta,
szökell vidáman örömkörökben,
szivárványszíneket csillog a fa,
ahogy egy madár ágára röppen.
Tavaszficsúrral a dombra ballag,
dörzsöli szemét a kölyökhajnal.
2./
Dörzsöli szemét a kölyökhajnal,
leheli a földre a vágyat,
atyját kéri lágy fuvoladallal,
hogy felejtse el már az ágyat!
Bevonja fénylő sugaraival,
harmatos, langy csókjaival lágyan,
halk szellőkön lebeg tavaszillat,
ring az élet kikeletvarázsban.
Titkok ébrednek, s élni kezdenek
duzzadó rügyek, feslő levelek,
felhőket megcélzó jegenyék.
Mézédes illat árad parttalan,
a nyiladozó élet zöldarany,
violaszín a kristálytiszta ég.
3./
Violaszín a kristálytiszta ég,
ujjongja vígan a tavasz dalát,
felhőkkel együtt ringatja a békét,
mit lenge szellő halkan intonált.
Lába friss füvek harmatára lép,
olyan a rét, mit hószín hattyúszárny,
és íme, tárul is a messzi ég,
mire a föld már oly régóta várt.
Lét ölében csordulnak a nedvek,
a csodák, mint vers, költemény olyan,
az élet fürge, akár a gyermek,
csak a játékot veszi komolyan.
A világ megtelt sugarakkal,
tele van újra friss zamattal.
4./
Tele van újra friss zamattal
a föld, a víz, a kristálytiszta ég,
rigótorkokon dalok fakadnak,
örülnek,hogy az élet újra él!
- „Most végigcsókolgatlak!” – zúg a szél,
csacsogva csobog a kis patak,
a fény még csak bizsergetően ég,
telve az élet új dalaival.
Friss gyantaszagot áraszt az erdő,
cinke szól a lomb közt csicsergőn,
dalolja az élet mily’ szép, s mily’ jó.
Próbál a kölyök ezer füttyjelet,
válaszolnak rá újabb füttyöket,
gerle búg, fütyül remeterigó.
5./
Gerle búg, fütyül remeterigó,
a lomb közt futár fodrász illan át,
tartja felé fejét ezer bimbó,
hogy fésülje át mindnek hajzatát.
Szól hozzájuk: - „ Ne félj, simogatlak!”
s engednek is gyengéd ostromának,
miközben csodálkoznak az ifjak,
hogy körülnyargalják a vágyak.
Egy fecskepár fürkészve keresgél,
hol bújik meg a jó fészekanyag,
alig kis ideje volt csak, nemrég,
ők is itt keltek ki e lomb alatt.
Indul a hegyről és tovaszalad,
vízesést utánoz kanyarpatak.
6./
Vízesést utánoz kanyarpatak,
langyos esőt szitál rá a szél,
feltarthatatlan csorog és szalad,
erővel telve minden, ami él.
Virágot hint a kölyök a földre,
harmatszeme ragyog a világra,
olyan a táj most, mintha örökre
ékesítené fel tisztasága.
Olyan szép mikor megtörik a fagy,
mikor élet indul az ég alatt,
mikor a föld szerelmet álmodó.
Visszaverődik a hang a hegyről,
a tavasz dalára újra feltör
sziklafalon válaszolgat Echó.
7./
Sziklafalon válaszolgat Echó,
de nincsen a hangnak maradása,
a források, mik erednek valahol,
a remények mesebeli mása.
Minden szépség most az ég felé tör,
issza magába, habzsolja a hab,
felhőfodron virágzik a gyönyör,
míg szerteárad a pirkadat.
Gomolyfellegek szántják az eget,
suhan a reggeli szél tétován,
a rezzenő lomb közt rigó remeg,
örömkórus zeng a fák ág-bogán.
És jöttére az édes tavasznak,
életorsó pereg az ég alatt.
8./
Életorsó pereg az ég alatt
a hűs reggeli szeleken tovább,
míg pereg egyre fáradhatatlan
visszfény ring felette, tiszta láng.
Kacag a hajnal, suttog a platán,
szövik már összeesküvésüket,
szivárvány táncol vadgalamb nyakán,
ahogyan a fészkéből fölneszez.
Sugárözön árad a világra,
életet olt sejtekbe, csirákba,
OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIV – NN. 73/74 MARZ.-APR./MAGG.-GIU. 2010
123