Osservatorio letterario ANNO 14. – NN. 73/74 MARZ.-APR./MAGG ...

Mennyei postás
Maga az üdv, maga a Kegyelem,
a létemet szikráztató varázs,
végtelen szeretet, mely lényegem,
arra késztet, hogy érezzél és láss!
S ekkor mintha az Erő lenne velem,
ő a küldönc, a mennyei postás,
olyan, mint szó, mely itt van nyelvemen,
illan hirtelen, mert nincs megoldás.
Oly melengető ez a kegyelem,
könnyű leszek, szárnyakat ad nekem,
mintha tudatná, valamit akar.
Köszönet érte a Teremtőnek,
és hogy soraim megteremtődtek,
a pillanatnak sokszor célja van.
15./
Kegyelem
A pillanatnak sokszor célja van,
átlép mindenen, téren és időn,
lehet, a többi perc sem céltalan,
ám mely néha van, teljesen kitölt.
Ha elidőzöm szépen csend-magam,
jön, váratlan ég és föld között,
különös békét, halk nyugalmat ad,
az összekötő, sosem volt öröm.
Egyszerű, fénylő, tiszta és igaz,
mert isteni, a legszentebb vigasz,
érkezik, s kontaktust teremt velem.
Ő a titok, az elragadtatás,
a mindentől elvonatkoztatás,
maga az üdv, maga a Kegyelem.
Pete László Miklós ― Sarkad
SZERELMES VERS EGY HOSSZÚ
HÁZASSÁG KÖZEPÉN,
MAGYARORSZÁGON 2008-BAN
Már kibújtál mellőlem, itt a reggel,
És felébresztesz gondos két Kezeddel;
Az álmos hajnal szemét dörzsöli,
A holdfény ablakunkat öntözi,
Szemedbe nézek,
Hallom hangodat,
S hogy láthatom a kedves Arcodat,
Ma is csoda.
Nem is lesz más soha:
Örök csoda.
Ott kint hemzseg a kapzsiság világa,
Drága az olcsó, és olcsó a drága,
Itt bent Te vagy, és minden örömünk;
Közös valónk, a létünk, életünk,
Szemedbe nézek,
Fogom a Kezed,
És ahogy a két Szemed rám nevet
Ma is csoda,
Nem is lesz más soha:
Örök csoda.
Egyszer eljön „a többi néma csend”,
Kaland vagy sötétség vár odalent,
A végső útra is, ha úgy lehet,
Együtt szeretnék elmenni Veled.
Összekulcsolva
Marad a kezünk,
S ha tovább él a két szép gyermekünk,
Tán nem leszünk,
De Nekik onnan is
Támasz leszünk.
Múltunk buja kert, kell hozzá gereblye,
Baj, öröm, szenvedés, ezer ereklye,
Én nagy fejszével hasítom a fát,
És a tűz táplálása vár Terád,
A fényképeken
Még ifjak vagyunk,
S egymásnak mindig szépek maradunk,
Hisz soha
Nem leszel más, soha:
Örök csoda.
Egykor az életünk nem volt közös,
De becsapódtál, mint egy üstökös,
Én befogtalak, mint egy sárgolyó,
S ketten vagyunk a gravitáció,
S hogy a közös létből
Új erőt merítünk,
És immár örökké együtt keringünk,
Nem fikció,
Csak gravitáció,
És élni jó.
A tested ismerem, mint alkotója,
És mégis mind több rejtély hordozója,
Te félelmetes kéjek asszonya!
Te őrület boldog, lankás hona!
Én Érted újra,
S újra megveszek,
S ha megkaplak, még éhesebb leszek,
Tested csoda,
Nem ugyanaz soha:
Örök csoda.
Ha Rajtad kívül másik nő is élne,
A varázslatod kevesebbet érne,
De mivel nő csak Te vagy egyedül,
Hát megbűvölnöd könnyen sikerül,
Más nőt húsz éve
Nem láttam sehol,
Hisz mindig ott vagy bennem valahol,
Drága Társam!
Szeretlek!
Úgyis tudod:
Szeretlek!
Nyúlkálva, vadul, türelmetlenül,
Esetlenül és tökéletlenül,
Máskor meg higgadtan
OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIV – NN. 73/74 MARZ.-APR./MAGG.-GIU. 2010
127