Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

More documents

Recommendations

Info

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2. _____________________________________________________________________________________ SEGESVÁRY, VIKTOR : POLITIKA, TECHNIKAI ASSZISZTENCIA ÉS TRAGIKUS SORSOK (Részlet Segesváry Viktor most készülő önéletrajzából) [Ez a részlet Segesváry Viktor new yorki életének történetéből származik, amikor az ottani ENSZ szervezetek számára végzett kiküldetéseket Afrikában és Ázsiában, mint konzultáns-főtanácsadó.] CSÁD ÉS KAMERUN – ASSZISZTENCIA PROGRAM ELŐKÉSZÍTÉSE (1984. MÁJUS) Az algériai származású Malika Akrouf, aki előzőleg a United Nations Development Program — UNDP algíri irodájában dolgozott, javasolt számomra egy kiküldetést 1984 áprilisában, hogy revideáljam a United Nations Conference on Trade and Development — UNCTAD és az International Trade Centre — ITC csádi tevékenységének programját, egybekötve egy rövid tartózkodással Kamerunban a csádi programra vonatkozó kérdések megvizsgálására. Mint már annyiszor előfordult karrierem során, itt megint egy nehéz helyzetről volt szó, melyet nekem kellett rendbe hozni, mert az UNDP és a csádi kormány nem fogadták el az előző programot. Így elindultam Párizson keresztül N'Djaménába, Csád fővárosába. N'Djaménában az egyetlen olyan öreg hotelben laktam, amelybe a nemzetközi 'utazók' megszálltak, melyben nagyon sok volt a probléma. A legzavaróbb volt a víz hiánya. Reggelente alig csöpögött egy kis víz a zuhanyból, és sokszor előfordult, hogy még ez is váratlanul leállt. Tehát zuhanyozás közben számítani kellett arra, hogy az ember ott marad beszappanozva, ha a csöpögő víz leáll. Ez velem éppúgy megtörtént, mint mindenki mással, aki ott szállt meg. Persze azonnal kapcsolatot teremtettem az ENSZnek dolgozó többi, szintén ott lakó konzultánsaival, s igen jóba lettünk egy franciával. A legtöbb este együtt mentünk Dominique-kal valahová vacsorázni; neki, mint egy magánvállalat konzultánsának, volt egy bérelt autója. Egyébként egyedül itt Csádban történt egész ENSZ karrierem alatt, hogy nem keresett meg minden reggel egy autó, mely elvitt az UNDP épületéhez, vagy amely elvitt volna a helyi programfelelős által a következő napra megállapított találkozókra a különféle csádi kormányhivatalokba. Már másnap rájöttem arra, hogy miért lesz oly nehéz ez a kiküldetés. Az UNDP rezidens reprezentánsa semmi támogatást nem nyújtott kiküldetésem sikerének biztosítására. Ez annál inkább meglepő volt, hogy az afgán királyi családból származott, s természetesen elmondtam neki, hogy hosszú ideig dolgoztam hazájában. De talán éppen ez volt a számomra érthetetlen oka, hogy 10 napos N'djaménai tartózkodásom alatt többet nem láttam. Emellett senki az UNDP ottani irodájában nem tartotta fontosnak egy megfelelő kereskedelmi asszisztencia program kidolgozását; így saját magamra voltam utalva munkámban. Ez természetesen nem akadályozott meg abban, hogy megtegyek mindent kiküldetésem céljának elérésére, s egy az UNCTAD és az ITC által végrehajtandó, a kereskedelmi szektor fejlesztését szolgáló teljes programmal tértem vissza New Yorkba. Ekkor kezdődött kiküldetésem legérdekesebb, és mondhatnám kalandos szakasza. A tervek szerint N'Djaménából először a kameruni N'Gauundérébe kellett mennem, ahol a Csádba importált vagy onnan exportált árukat átrakodták a vonatról teherautókra, hogy megvizsgáljam vajon a meglévő infrastruktúra megfelel-e a követelményeknek és vannak-e lehetőségek jövőbeni fejlesztésére. Ezután Garuából a nagy kikötőbe Doualába kellett volna repülnöm, melyen keresztül bonyolódott le Csád külkereskedelme, hogy ott is kiértékeljem a helyzetet a csádi külkereskedelem szempontjából. Csak N'Djaménában értesültem arról, hogy Ngaoundéré már nem játszik semmi szerepet a csádi külkereskedelemben s ezért semmi értelme nem lenne odamenni, mert csak időmet vesztegetném. Meg kell jegyeznem, hogy ezekben az években nagy volt a feszültség Csád és Kamerun között, mert a csádi kormány meg volt győződve, hogy azok a felkelők, melyek a hadsereg határvédő állásait támadják, a környező kameruni vidékeken állomásoznak, s onnan indulnak támadásra. Így, az UNDPvel egyetértve, úgy döntöttem, hogy egyenesen Doualába megyek. De nem voltak repülök N'Djaménából Doualába, ezért autón kellett a Kamerun északi részén fekvő Marouáig menni, s ott elérni egy járatot. Az UNDP rendelkezésemre bocsátott egy kocsit erre az útra. De a politikai problémák miatti katonai intézkedések már elindulásomat is megnehezítették. Az Oubangui-Chari folyón való átkelés, mely a Csád és Kamerun közötti határt képezi, meg volt tiltva, mert a hatóságok a felkelők egy új támadását várták. Végül is tudtam beszélni azzal az ezredessel, aki a folyón lévő átkelőhelyeket őrző francia csapatok parancsnoka volt, s ő engedélyt adott, hogy kocsimat egy francia katonai komp átvigye az Oubangui-Chari másik oldalára. Az átkelés után sofőröm nagy sebességgel indult Maroua felé, mert legalább két órát vesztettünk az átkeléssel kapcsolatos tárgyalásokkal. Bár a homokos út nem volt nagyon rossz, amikor láttam, hogy a sofőr 120 kilométeres sebességgel száguld, hogy behozza a késést, mégis arra kértem, hogy lassítson le egy kicsit, mert szeretném még látni a feleségemet New Yorkban. És már így is, úgy is késő volt, mert Marouához közeledve láttuk az egyetlen repülőgépet felszállni a kis repülőtérről az ország déli része felé. Balszerencsém érzete még inkább fokozódott, amikor megtudtam a repülőtéren, hogy a következő járat csak két nap múlva indul Douala felé. Semmit nem tudtam tenni, be le kellett nyugodni a változhatatlanba. Lefoglaltam egy helyet a következő _____________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008 106
VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2. _____________________________________________________________________________________ járaton, s megszálltam Maroua egyetlen kényelmes, modern hoteljében — micsoda szerencsém volt, hogy egy ilyen hotelt találtam Afrikának ebben az Isten háta mögötti sarkában — s elkezdtem írni a kiküldetésről szóló jelentésemet. Türelem, türelem… Doualában egy újabb csalódás várt. Egy pénteken érkeztem oda, s azonnal tudatták velem, hogy péntektől hétfőig bezárólag egy ünnep van, így minden hatóság és vállalat irodája be van zárva, még a kikötő parancsnoksága is, amellyel mindenáron kapcsolatot kellett volna teremtenem. Tehát keddig kellett volna maradnom, hogy valamit is tehessek. A N'Djaménában kapott hírek szerint viszont Douala is sokat vesztett jelentőségéből a csádi külkereskedelem szempontjából a politikai ellentétek kiújulása óta. Így eldöntöttem, hogy felszállok az első Európába induló repülőgépre. De az esetleges kritikák elkerülése miatt telefonáltam New Yorkba Malikának, aki teljesen egyetértett velem, hogy ez a legjobb megoldás. Szombat reggel felszálltam a Párizsba induló gépre. MALI, GAMBIA ÉS A ZÖLDFOKI SZIGETEK – A VÍZI FORRÁSOK FELTÁRÁSA ÉS MENEDZSELÉSE (1984 NOVEMBERE-1985 MÁRCIUSA) New Yorkba érkezésem után, amikor végigjártam az ENSZ szervezetek irodáit, régi ismerősöket keresve, fedeztem fel Roger Mégélas barátomat, aki hosszabb ideig az UNCTAD és ITC programjaival foglalkozott az UNDP bamakói irodájában. Roger egy nagyon intelligens valaki, majdnem mindig jó hangulatú, aki nem bürokrataként dolgozik, hanem felhasználja ismereteit és józan eszét munkájának elvégzésében. Pontosan ezek miatt a jó oldalai miatt rengeteg nehézsége volt a nemzetközi bürokrácia dzsungelében. Jól ismerjük feleségét, Brigiztet is, aki szintén a bamakói UNDPben dolgozott. Rogert legutoljára Torinóban láttam, ahol az ENSZ Staff College-jában dolgozott, s ő szervezte az egyesek által kért, ún. 'kívánságoknak megfelelő' kiképzési programokat. 1984-ben az ENSZ Főtitkárság egyik osztályán dolgozott, melynek feladata a fejlesztésre vonatkozó technikai kooperáció elősegítése volt (Department of Technical Cooperation for Development — DTCD), s különösképpen a természetes anyagok forrásainak felhasználásával, elsősorban a vízforrások feltárásával és szétosztásával, foglalkozott. 1984 őszén és 1985 első felében egy sor kiküldetést bízott rám ezen a téren. Ezeket foglalom össze ebben a szekcióban, jelezve munkám helyét és idejét minden bekezdés elején. — Mali –1984. november. 1984 októberében Roger arra kért, hogy menjek Maliba – jól tudta, hogy milyen alaposan ismerem ennek az országnak a helyzetét – a következő probléma megoldására: hogyan lehet a viz-felhasználókat belevonni a különféle szervezetek által finanszírozott kútfúrások költségeinek fedezésébe? Ezért kiküldetésem célját a következő lett: 'Megvalósítható-e Maliban a felhasználóknak a földalatti vízrétegek feltárása költségeihez való hozzájárulása?' De ez a kérdés automatikusan egy másik, lényegesebb, kérdéshez vezetett: kinek kell a vízforrások felhasználását irányítania, amikor az UNDP finanszírozza, és a DTCD technikailag elvégzi, a kutak fúrását? Ez egy érdekes kiküldetés volt, nemcsak azért, mert visszatérhettem Maliba, ahol barátaim voltak és régi programom még működött, hanem elsősorban azért, mert egy teljesen új tárgyban kellett magamat beledolgozni. Az UNDPnek Maliban – s ez egy természetes volt az egyik szaheli országban – egy hatalmas programja volt a földalatti vizek feltárására tucatnyi autóval és teherautóval, nehéz fúrási felszerelésekkel, stb. A program kielégítő eredményeket hozott, de a hatóságok el akarták érni, hogy a felhasználók részt vegyenek a kutak és a vízpumpák beszerelésének költségeiben, kivéve az ENSZ által viselt kiadásokat. Sok országos és helyi hatósággal és a faluközösségek képviselőivel is tárgyaltam erről a kérdésről. Hamarosan világos lett előttem, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a faluközösségek a legnagyobb mértékben részt vehetnek a felhasználás irányításában, például, ha ők lesznek felelősök egyrészt a kutak hozzáférhetőségét biztosító terület megmunkálásáért, másrészt a vizet a mélyből felhozó pumpák működtetéséhez szükséges benzin megvásárlásáért, és így tovább. Ennek magvalósítása azonban feltételezte egy helyi, közösségi szerv létrehozását, melynek feladata nemcsak a terhek, hanem, és főképpen, a felhasználható vízmennyiségek szétosztása is az emberek vagy állatok fogyasztására, vagy a kis főzelék termelő kertek locsolására. Ez viszont egy nagyon körülményes feladat volt, már csak azért is, mert sok esetben egy kútnak több faluközösség igényeit is ki kellett elégítenie. Az is nyilvánvaló volt, hogy a vízforrások felhasználásának irányítását csakis a helyi emberek vállalhatják el, és nem a fővárosban székelő hivatalnokok, akiknek fogalmuk sincs a helyi viszonyokról, mert csak a faluközösségek képviselői ismerik pontosan a háztartások, a szövetkezetek, vagy a közszolgáltatási hatóságok (például, egészségügyi rendelők) szükségleteit, mint azokét, akik tudnak fizetni vízfogyasztásukért – ezért a kimondhatatlan kincsért ezen a vidéken. Következésképpen azt javasoltam, hogy a vízfelhasználásért felelős bizottságokat kell létrehozni, melyeknek tagjai az érdekelt faluközösségek képviselői lennének. Azt is javasoltam, hogy a Mali Fejlesztési Bank adjon hitelt ezeknek a bizottságoknak, melynek nagyságát a faluközösségek öntözés révén kapott új jövedelmének alapján kell meghatározni, és amit az előre megállapított feltételek szerint kell visszatéríteni. Másképpen ezeknek a faluközösségekhez tartozó parasztoknak nem lett volna elég jövedelmük, hogy a kezdeti és az állandó, folyó kiadásokat fedezni tudják. Javaslataim nem tetszettek Bamakóban, mert a központi hatóságok saját kezükben szerették volna tartani az új vízforrások kontrollját. Ugyancsak nem tetszettek New Yorkban (Roger Mégélas kivételével), mert egy mindenféle kalkulációval és más ún. 'tudományos' módszerekkel készített jelentést vártak tőlem, míg én a hangsúlyt a költségek viselésének társadalmi _____________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008 107
Page 1 and 2:
Mikes International _______________
Page 3 and 4:
VIII. évfolyam, 2. szám Mikes Int
Page 5 and 6:
Page 7 and 8:
Page 9 and 10:
Page 11 and 12:
Page 13 and 14:
Page 15 and 16:
Page 17 and 18:
Page 19 and 20:
Page 21 and 22:
Page 23 and 24:
Page 25 and 26:
Page 27 and 28:
Page 29 and 30:
Page 31 and 32:
Page 33 and 34:
Page 35 and 36:
Page 37 and 38:
Page 39 and 40:
Page 41 and 42:
Page 43 and 44:
Page 45 and 46:
Page 47 and 48:
Page 49 and 50:
Page 51 and 52:
Page 53 and 54:
Page 55 and 56: VIII. évfolyam, 2. szám Mikes Int
Page 105: VIII. évfolyam, 2. szám Mikes Int
show all

Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?