Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2.
_____________________________________________________________________________________
szempontból kielégítő megoldására helyeztem. Én nem tudtam mesterséges és intellektuálisan szemfényvesztő dolgokról
beszélni, amikor a felvetett probléma, egy Szahelben lévő országban, emberek millióinak a sorsára, életbennmaradására
vonatkozott.
— NEW YORK –1985. JANUÁR. Roger azt kérte, hogy New Yorkban dolgozzak ki egy általánosan érvényes tanulmányt a
felhasználók bevonásáról a kis öntözési rendszerek létrehozása költségeinek viselésében. E munka eredménye lett a következő
címet viselő tanulmányom: 'Kis öntözési rendszerek a Szahelben – Egy konceptuális keret' (Small-scale Irrigation in the Sahel
– A Conceptual Framework).
— GAMBIA – 1985. FEBRUÁR. Februárban elrepültem New Yorkból, mint egy a földalatti vízforrások feltárását fejlesztő
programot felülvizsgáló, háromoldalú – UNDP/DTCD/Gambia – küldöttség tagja. Feladatom volt a kis öntözési rendszerek
gazdasági kihatását a lehetőségekhez képest felmérni. Ez volt az első alkalom, hogy egy közgazdász vett részt egy ilyen
kiküldetésben, mert az ENSZ szervei tudni akarták, hogy asszisztenciájuk milyen mértékben rentábilis. Akkoriban ez egy
jelszó volt nemzetközi körökben, hogy rentabilizálni kell a technikai együttműködést. A probléma azonban az volt, hogy a
nemzetközi szervezetek bürokratái nem tudták, hogy ezt a rentabilitást a kormányok vagy pedig az érdekelt emberek
szempontjából kellene-e kiszámítani, hiszen az ő szempontjukból e kettőnek azonosnak kellett lennie. Az én perspektívámban
viszont e kettő nagyon ritkán esett egybe. Tevékenységem folytán bizony sokszor láttam hasonló 'mániákat' vagy
'megszállottságot,' mint, például, 'menedzsment a célok szerint' vagy 'önmagát fenntartó fejlődés' (sustainable development); ez
utóbbi napjainkig is megmaradt.
Jelezve egy másik teljesen értelmetlen és érthetetlen dolgot a nemzetközi asszisztencia keretében megemlítem itt, hogy
Banjulban, Gambia fővárosában, találkoztunk egy a gyermekek érdekeit védő szervezet (UNICEF) küldöttségével. Ők azért
voltak ott, hogy keressenek egy lehetőséget a költségvetésükben Gambiánk szánt, de el nem költött pénz elköltésére, mert ha
nem költik el az egész összeget, az avval a rizikóval járt volna a szervezet számára, a világ minden bürokratikus
adminisztrációja által elfogadott gyakorlat szerint, hogy a következő évben kevesebbet kapnak költségvetésükben Gambia
számára.
Számomra ez a kiküldetés több nehézséggel járt, mert a gambiai kormány egyes képviselői, mint Maliban, másképp látták
a dolgokat, mint én, egyébként azonban ez a pár hét nagyon kellemes volt. A küldöttség többi tagjai szimpatikusak voltak; a
vezetőnk egy spanyol szakértő volt, kollégáim pedig egy francia és egy cseh. Jól megértettük egymást, s minden este együtt
jártunk vacsorázni. Egy Banjulon kívül fekvő hotelben voltunk elszállásolva, s amint visszatértünk a munkából, mind a négyen
együtt a tengerben fürödtünk, először a még tűző napsütésben, majd az afrikai alkonyat színeit élvezve. New Yorkba való
visszatérésünkkor olyan napsütötte barnák voltunk, hogy senki nem akarta elhinni, hogy hivatalos kiküldetésben voltunk.
— ZÖLDFOKI SZIGETEK – 1985. MÁRCIUS. A Zöldfoki Szigetekre egy a Maliban tett kiküldetéshez hasonló céllal mentem,
tehát a földalatti vízforrások feltárása költségeinek viselésébe a felhasználókat is belevonni. Ez megint egy nehéz kiküldetés
volt. Már rosszul kezdődött az utazás is, mert Dakaron keresztül kellett mennem, ahonnan egy kis, kétmotoros repülőgép, egy
rendszeres járat, vitt Praiába, a Zöldfoki Szigetek fővárosába. Az Atlanti Óceánon nagyon erős szél fújt, s a kis repülőgép,
annak ellenére, hogy nem magasan, hanem közel a vízhez repült, hogy elkerülje a szélrohamokat, állandóan rázkódott a jobb
oldalról a balra hajolva. Minden utas az ülésének a karfájába kapaszkodott, behunyt szemmel – ez volt a legveszélyesebb,
legrosszabb utazás, amit valaha is tettem karrierem folyamán.
Déltájt érkeztem meg, s hotelszobám elfoglalása után azonnal az UNDP irodájába mentem, hogy találkozzak az afrikai
Beninből származó rezidens képviselővel, és orosz helyettesével. Alig léptem be a rezidens irodájába, azt kérdezte tőlem:
„Miért jött? Értesítettük New Yorkot, hogy a kormány nagy elfoglaltsága miatt kérte az ön kiküldetésének egy későbbi
időpontra való halasztását." A telexet persze, mint később kiderült, New Yorkból való elutazásom másnapján küldték, így erről
nem tudhattam és Roger nem tudott engem elérni. Azt javasoltam az UNDP képviselőjének, hogy kiküldetésemet két hétről
egy hétre lerövidítem, s munkámat kiegészítem egy rövid dakari tartózkodással, ahol, tudomásom szerint, több kiegészítő
anyagot lehetett találni és egy pár személlyel a kapcsolatot felvenni. Ebbe a rezidens beleegyezett s értesítette New Yorkot a
megváltozott programról. Annak ellenére, hogy nem tudtam beszélni a kormány illetékes képviselőivel és felelőseivel s a
kormány még nem adta meg egy ilyen kiküldetéshez való hozzájárulását, New York utólag mégis megkért egy pár hónap
múlva esedékes, a Zöldfoki Szigetek vízkészletének feltárását és a vízszolgáltatás helyzetének megjavítását célzó tevékenység
kiértékelését végző küldöttség programjának elkészítésére is.
Így munkám elsősorban abból állt, hogy átolvastam minden a vízfeltárási és vízszolgáltatási programra vonatkozó ENSZ
jelentést és a hivatalos dokumentumokat az egyes szigetek vízzel való ellátásával kapcsolatban, valamint bármely más a témára
vonatkozó írást, mint, például, a Zöldfoki Szigeteken előzőleg dolgozó külföldi konzultánsok tanulmányait. Emellett sok időt
_____________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008 108