Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2.
_____________________________________________________________________________________
katonaszökevény », aztán « megindult a háború vonatain », hogy megismerje a félelmet és elbizonytalanodást (« ami én
vagyok, az csupa félelem ») a jogfosztottságot és kiszolgáltatottságot (« szülőföldet, hazát, mindent magamnak kellett /
megteremtenem, / míg más beleszületett »), a megaláztatást és megfélemlítést (« Elrejtezik a lélek / megfélemlített népek
hallgatnak így ».), a szétdúlt, örömtelen hazai tájakat, ahol a « tarisznya egy halom hazai bánat », — az ember magárautaltságát
(« Ember vagy. Egyedül. Kész. Védd magad. »), a gondolat szabadságának a létjogosultságát (« Csak ennyi van, hogy emberek
vagyunk / Csak tőmondatok vannak, / csak néhány gondolat ») és a túlélést (« A létet kell kibírni. Nem elég sem a hit / sem a
jövő ».) De a költőnek sok teendője van a világon, a közösségi munkában, vállalnia kell egy kis részt, ha mást nem, asszonyi
teendőket, a köznapok szürke, kényszerű feladatait. Hervay Gizella József Attila lírájának a hatása alatt foglalja költészetbe a
napi feladatokat végző asszony puritán, tisztaság után vágyódó életét: «Az ember úgy sóvárog a tisztaságra, hogy bemocskolja
magát ».
Hervay Gizella költészete további útján keménnyé, szűkszavúvá, illúziótlanná válik (« egyre nyugtalanabb leszel,
elveszíted tegnapi nevetésed ».) Elmaradnak a metaforák, a kifejezési mód leegyszerűsödik, lírája intellektuális jelleget ölt,
amelynek a technizáló világban, az atom korszakban lelki egyensúlyát vesztett ember lesz a központi gondolata. Témáival
egyre hidegebben bánik, hiányzanak a nagyobb emóciók, mint aki csak tényszerűen közölni szeretné, amin őmaga is átment.
Az első Forrásnemzedék a hagyományos formákat számolta fel, friss vért ömlesztett az ötvenes évek idején megdermedt
erdélyi magyar lírába. Sommás ítéletben mondta ki a század bűneit és a történelem tévedéseit. A hatvanas évek vége felé
jelentkező második Forrásnemzedék (Király László, Farkas Árpád, Magyari László, Csiki László, Palocsay Zsigmond, Kenéz
Ferenc, Molnos Lajos, Balla Zsófia) az első Forrásnemzedéknél differenciáltabb hangú lírával érkezik. A személyes élményt, a
saját világot újra elsődleges rangra emelik. Nem tagadják az egyén és a társadalom közötti kölcsönhatást, vallják a társadalmi
elkötelezettséget, de ugyanakkor igénylik az egyéni, a személyes szabad fejlődésnek a lehetőségeit. Higgadtabban mérlegelnek
és ítélnek, mint akit nem terhelnek közvetlenül a múlt hibái. Világosan látják, hogy a társadalom jelszavai, melyek szerint a
jelenben élniük kell, még mindig a régi dogmákban gyökereznek, s már régen nem fedik a fogalmak valóságos értelmét.
Tudatosan vállalják a nemzetiségi életformát, a nemzeti folytonosságot, leszámoltak az « itt és most » reális lehetőségeivel és
élnek a nyugodalmasabb légkörből adódó lehetőségekkel. Elmélyítették a tájélményt s ezáltal az önismeretet, a szülőföldhöz
való kötődöttséget és megfogalmazzák a lét posztulátumát: megmaradni a történelem által meghatározott helyen és időn.
Experimentalista, gyakran messianisztikus alaphangulatú költészetük skálája a hagyományos magyar vers művelésétől a
nonkonformista, beatnik magatartásig ível.
Farkas Árpád (1944) lírája fejezi ki legőszintébben ennek a háború utáni harmadik költőnemzedéknek a lelki alkatát.
Akárcsak kortársai, Farkas Árpád is a történelmi hagyományokban keresi az eszményképeket, az adekvát példákat a jelen
számára. Az erdélyi magyar kortársi lírából Lászlóffy és Kányádi, a két világháború közötti időből Dsida Jenő volt legnagyobb
hatással kezdeti költészetére. Kányádihoz hasonlóan, Farkast is mély gyökerek kötik szülőföldjéhez, a Székelyföldhöz,
ahonnan azonban európai távlatokba néz:
Ácsorgok Európa kivilágított ablakai alatt,
hatalmas huzat kél, hazafújja rólam a holdfényt
(Európa ablakai alatt)
Vajon meghallják-e a költő szavát a világ zajában? Kihallatszik-e ez a fanyar és rezignált hang egy « befalazott szószékből »?
«... mit érne, ha mi itt
kongatni kezdenénk
közömbös Európa
közömbös harangjait?
(A befalazott szószék)
Közvetlen Kányádi hatása alatt írja Farkas Árpád ezeket a sorokat és Kányádi közvetítésén keresztül veszi át a petőfis hangot
is, mely szülőföldjéhez köti:
« anyaföldem —: minden kincsem
és koloncom! Nosza rajta, ha tudjátok
vámoljátok, vámosok!
(Határátkelés)
Farkas az egyetemes magyar népi örökség erdélyi szálainak a továbbszövője, Erdély nagyjai hagyatékának a feltámasztója.
Erős, tiszta hangú, belső küzdelmektől izzó verseiből kicsendül a pusztulásnak indult paraszti életforma nosztalgikus szólama,
s talán éppen ez ösztönzi arra, hogy a « helyénmaradás », a « gyökérverés » hirdetője legyen (Jegenyekör). Nemzedéktársaival,
Magyari Lajossal és Csiki Lászlóval együtt a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör szerkesztő-író csoportjához
tartozik. Rokon hang, közös magatartás és a szűkebb pátria történelmi hagyományai kötik össze a három lírikust. Körükben
kezdett újabban meghonosodni az erdélyi magyar népköltészeti kultúra feltámasztása, a történelmi örökség vállalása és
_____________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008 140