Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2.
_____________________________________________________________________________________
Szilágyi lírája kifejezetten etikai-humanista tartalmú. Fókusza az emberért való aggodalom és az ember korlátlan szabadságáért
való küzdelem. Ő is, mint Lászlóffy és európai kortársai, apokaliptikus képekben idézi fel a század embertelenségeit, a
történelem sorozatos tévedéseit. Az emberiség lelkiismeretéhez apellál, az Igét aposztrofálja,
« hiszen a világnak szüksége van rá,
mert a világ kiszáradt és mert az Ige: Láng. »
(A próféta)
A világ problémáit a tárgyi, a kitapasztalható valóságból kiindulva közelíti meg, hogy aztán könyörtelen élveboncolással,
szkeptikus intellektusával a dolgok mélyére hatoljon és a történelmi analógiákból okulva megfogalmazhassa költői etikáját és
felállíthassa saját erkölcsi mércéjét. A bonyodalmas, ellentmondásos problémákat nagy távlatokból, az egyetemesség felől,
európai szellemmel kell megközelíteni, s ebben Szilágyinak is, mint nemzedéktársainak, Bartók az új eszményképe:
« mert csak az igaz, ami végtelen,
minden véges; megalkuvás. »
(Bartók Amerikában)
De vajon megoldhatók-e a mindinkább elsúlyosbodó « kényes problémák »? A jelszavak, a frazeológia és a megszokottság
nem ködösítette el már a szavak eredeti értelmét? Előbukkan mindegyre a morális kétely és az emberiség iránti bizalom és hit
kérdésessé válik. Költészete mélyén megjelenik a fájdalmas felismerés, a dilemma és a rettenet. Megrendülnek az erkölcsi
alapok. Bizalmatlanná, pesszimisztikussá válik a költő mindazzal szemben, aminek hitelt előlegezett. Verse demitizálóvá,
illuziórombolóvá, groteszkké vedlik. Felhagy a szóképekkel és metaforákkal, a szavakat megfosztja sallangjuktól, frázisos
díszleteiktől, hogy értelmük világosabbá váljék és nagyobb legyen a hitelük:
« lopd el nyár, lopd ki szájunkból a
metaforákat, vetkeztesd le a szavakat... »
(Ez a nyár)
Elmúlt a sommás felelősségre vonás kora, személyenként, egyedenként vagyunk felelősek az emberiség tetteiért. Vállalni kell a
lét problémáit, a felelősséget, az anyaföldbe való gyökerezéssel járó feladatokat és következményeket. A megpróbáltatások
méginkább odakötnek a helyhez, a földhöz, amelyen élnünk kell, még akkor is, ha önnön tüzünkben egünk, s így
« minden fájást muszáj megfájnom,
ha szívem leég is tövig —
mert ez a föld a szívem földje. »
(Hétmérföldes csizma)
A hagyományos verseléstől való szinte teljes elfordulás, a meglévő lírai keretek széttörése, a formabontás, a formai
lehetőségek minél teljesebb igénybevétele is csak arra való Szilágyinál, hogy kilépjen a megszokás sablonjából, szembeszálljon
a megkövesedett nézetekkel és gondolatainak nagyobb logikai és érzelmi többletet adjon:
« hogy felrúgjak mindent, ami
— úgy véltem — hét mérfölddel hátra
maradt. »
(Hétmérföldes csizma)
Vajon a vers dinamikus, barokkos játékossága, a szertelen formabontás nem egyfajta védelem-e, amolyan vészkijárat? Nem a
legalkalmasabb eszköz-e az elfojtott sikolyok érzékeltetésére? Vagy csak kiáltás egy emberibb létért, melytől a történelem
Szilágyi generációját megfosztotta? A költő maga felel:
« követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel! »
(Napforduló)
Az első Forrásnemzedék csoportjában szólalt meg Hervay Gizella (1934) asszonyi lírája is. A háború és következményei,
amelyeket elsődleges élményként élt át szülőföldjén, megrázó nyomokat hagytak lelkében. Ebből a valóságélményből fakadtak
nagyobbára költészete alapérzései is. Akkor kezdte tudatosan érzékelni a világot, amikor « Hazám háborúban volt, apám
_____________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008 139