Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2.
_____________________________________________________________________________________
pedagógusképző intézetekben kezdődnek, ahol a jövő népnevelői nem részesülnek kellő kiképzésben. A magyarszakos tanárok
— hiszen elsősorban rájuk gondolunk — száma az 1959/1059-es selejtező tendenciájú minisztertanácsi határozat után, a több
mint kétmillió romániai magyarság számához mérten aggasztóan kevés: összesen 750, melyből 94 % úgynevezett II. fokozatú,
általános szakképzettségű tanár és mindössze csak 6 %-nak van különös szakképzettsége. A tanítók számaránya sem sokkal
biztatóbb. A számok összefüggéseiből arra lehet következtetni, hogy a pedagógusok menekülnek a katedrától, vagy a felvételi
vizsgák nehézségei miatt egyáltalán nem jutnak tanszékhez. A menekülés tünetének az okai elsősorban a szűkös anyagi
ellátottságban, megfelelő kultúrintézmények hiányában, vagy a kultúrintézmények korszerűtlen felszerelésében keresendők. A
főként vidéki sajtóban megjelenő helyzetfeltáró írások megdöbbentő tényekről adnak hírt.
A permanens nevelés másik súlyos problémája az anyanyelv megőrzése. Az ipari pályák felé tóduló falusi ifjúságnál
állandóan fennáll a veszély, hogy a fogyatékos alap, amit az általános iskola nyújt, a későbbi évek folyamán lemorzsolódik.
Elsősorban a városi magyar dolgozó tömegek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Amíg a falu még mindig régi
rezerváiból él s a közös kultúra és hagyomány részese, a városokban élő munkásokra a teljes szellemi magukramaradottság
vár 3 . A román nyelvnek már az alsófokú oktatásban aránytalanul nagy a szerepe s ez a túlsúly a felső oktatásnál csak
növekszik. A szaklíceumokba, vagy főiskolákba való bejutás kizárólag románnyelvű felvételi vizsgához van kötve, ami
különösen megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi, főként az ipari pályák felé törekvő ifjúságnál, a magyar anyanyelvű tanulók
továbbtanulását.
Nemcsak a népművelési-, de általában a közművelődéspolitikának is gondot okozó problémája az « ingázók » kérdése. A
már egyetemes méreteket öltő demográfiai világjelenség, a romániai magyarság társadalmában különösen súlyos aggodalmakra
adhat okot, mert veszélyezteti a nemzeti életalapot. A fogalom tisztázására: ingázóknak nevezik azokat a munkástömegeket,
akik lakóhelyükről, főként a falvakból, vagy iparilag kevésbé vonzó településekről, naponta járnak munkahelyükre, a
legközelebb eső ipari központokba. Tízezrekre megy a naponta fluktuáló magyar nemzetiségű gyári munkások száma, akik
ilyenképpen kirekednek a permanens, nevelésből. Az iskola csupán alap lehet a nyelvi hovátartozandóság, a nemzeti öntudat
kialakítására, de nem elegendő annak további fejlesztésére és megőrzésére. Az iparosítás növekedésével 4 egyenes arányban nő
az ingázok száma, mindaddig, amíg a falvak, vagy azoknak közvetlen környéke nem tud megfelelő munkalehetőséget
biztosítani.
~ ~ ~ ~ ~ ~
3 Bukarestben, ahol köztudomású, hogy a magyar munkások tízezrei dolgoznak, csak két évvel ezelőtt nyílt meg az első magyar kultúrotthon
(Petőfi Ház). Brassóban, ahol a két világháború között még számos dalegylet működött, csak 1971-ben alakulhatott meg először a Brassói
Magyar Dalegylet.
4 1965 óta a romániai városok lakossága az ingázókkal együtt a kétszeresére emelkedett.
_____________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008 134