Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

VIII. évfolyam, 2. szám Mikes International Volume VIII., Issue 2.
_____________________________________________________________________________________
A kiürítés után a tangutok elfoglalták a várost, és Xia Zhou néven az új hódító dinasztia központjává vált. Korábban az
orientalisták úgy vélték, hogy a tangutok tisztán tibeti eredetű népcsoport volt, ma azonban már sokan hajlanak arra az
álláspontra, hogy a törzsszövetségben jelentős sztyeppei nomád, xianbei elemek is voltak. Azt viszont aligha kutatta bárki is,
hogy az ordoszi hun csoportok részt vettek-e a törzsszövetség életében, illetve, a hunok utódai milyen mértékben voltak jelen a
tangut államban. Annyi bizonyos, hogy az új hódítók átvették a helyi, hun korból átöröklődött hagyományokat, és szokásokat.
A tangutok előbb magukat Hszi-Hsziának, vagyis Nyugati-Xiának nevezték, mert nyugatra voltak a korábbi Nagy Xia
államtól. Tongwan város megszerzése után 1038-ban a tangut uralkodó, Yuanhao birodalmát Da Xiának, vagyis Nagy
Hsziának nevezte el, utalva a korábbi nagy hun birodalomra. A tangutok közigazgatási és szakrális központja Xia Zhou maradt,
és végsőkig ragaszkodtak birtoklásához. Innen valószínűleg csak a sivatag terjeszkedése miatt költöztek nyugatra, a mai
Yinchuan város környékére. A sivatag terjeszkedése akkor már jelentős problémának számított. Egy tangut forrás már a
10. század legvégén úgy írt a városról, hogy „mélyen a sivatagban” fekszik. A homok terjeszkedése és az elsivatagosodás reális
probléma lehetett, hiszen a kínai források mindig feljegyezték, hogy mikor esett a város környékén eső. Különösen a májusi
esőt tartották fontosnak. A régészek kiderítették, hogy a veszélyes homok az Ordosz északi része felől érkezett, és fokozatosan
ellepte a várost. Ezután a város elhagyatottá vált, még a tangutok krónikája is azt írta róla 1081-ben, hogy a várost elnyelte a
homok. Egy évszázadon belül azonban megváltozott az éghajlat, ezért 1170-ben a tangutok visszamerészkedtek a városba, és
alig harminc év múlva, 1184-ben a város Xia Zhou néven ismét katonai bázissá vált. Ahogyan a forrásokból kiderül, a város
fontos katonai támaszpont maradt, és többször megállította a keletről támadó kínaiak, majd a dzsürcsik támadásait. 1216-ban a
Chin-dinasztia hadjáratot indított a tangutok ellen, és a csapatok az Ordoszból nyomultak nyugatra. Akkor több, ott lévő
erődítmény állta a támadók útját, közöttük volt Xia Zhou is. Ezt azt bizonyítja, hogy a város jó állapotban lehetett, mivel kiállt
egy erős ostromot.
A tangut birodalmat 1227-ben egy új hódító, a mongol birodalom foglalta el, és akkor a város is mongol kézre került. A
régészek kimutatták, hogy a város a háborúban nem pusztult el, sőt egészen a Yuan-dinasztia végéig (1270-1368) lakott volt,
sőt helyt adott a nesztoriánus keresztényeknek. 74 A város a későbbiekben elnéptelenedett, csupán egyszer, 1423-ban szerepel
egy kínai dokumentumban. A hunok azonban nem tűntek el nyomtalanul, hanem beleolvadtak a későbbi nomád népekbe, de
különleges társadalomszervezetük, ősi képzőművészetük és szellemi örökségük, valamint nyelvük továbbélt a többi, utánuk
megerősödött belső-ázsiai nomád népekben, akik mindnyájan a hunokat tartják ősüknek. Ha megvizsgáljuk azt az egységes,
belső-ázsiai jellegű nomád kultúrát, mely máig megőrződött a török és mongol népek között, de a mi hagyományunkban is,
akkor valószínű, hogy egy régen, hosszú évszázadokon keresztül kialakult, és egységbe forrt hun hagyomány terjedt szét a
Sárga-folyótól egészen a Kárpát-medencéig, amely évszázadokon keresztül a hunok és a későbbi nomád népek legnyugatibb
lakhelye volt évszázadokig.
Irodalomjegyzék
ALBERT, Ernő, szerk. (2004): A halálra táncoltatott lány. Csíki népballadák. Albert Kiadó, Sepsiszentgyörgy.
AMAR, A. (1989): Mongolin tovcs tüüh. Ulaanbaatar.
ANONYMUS (1986): Gesta Hungarorum. In: Györffy György (ed.): A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Gondolat,
Budapest.
BAKAY KORNÉL (2004): Őstörténetünk régészeti emlékei. I. László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest.
BARFIELD, T. J. (1981): The Hsiung-nu imperial confederacy: organisation and foreign policy. In: JAS 41. 41-61.
BATSZAJHAN, Z. (2002): Hunnu. Mongol Állami Egyetem, Ulánbátor
BOLDBAATAR, DZS.–LÜNDEEDZSANCAN, D. (1997): Mongol ulszin tör, erh dzüjl tüühen ulamdzslal. Ulaanbaatar.
COSMO, NICOLA DI (2005): Ancient China and its enemies. Cambridge University Press. New Zealand.
CZUCZOR GERGELY–FOGARASI JÁNOS (2004): A magyar nyelv szótára. CD kiadás, Arcanum kiadó, Budapest..
CSÁJI LÁSZLÓ KOPPÁNY (2004): Tündérek kihalófélben I–III. Napút, Budapest.
CSONGOR BARNABÁS (1993): Kínai források az ázsiai avarokról. In: Történelem és kultúra. 9. Orientalisztikai Munkaközösség,
Budapest.
DAMBA, ALTAD (2003): Hunnu bolod mongol. Belső Mongol Tudományos Kiadó, Höhhot.
DE GROOT, J.J.M (2006): Hunok és kínaiak. A hunok története a Kr. sz. előtti évszázadokban – kínai források alapján.
Respenna, Budapest.
74 Zhou, 2004. 51-55.
_____________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008 72