Szociális munka csoportokkal : módszertani kézikönyv - MEK

Az egyik, e két fogalom elméleti (filozófiai) szempontjainak és a vezetői beavatkozásokösszekeverése, végletes értelmezése, ennek eredményeképp a direktivitás-autoriter, anondirektívitás-lassez faire fogalmi párok, és kapcsolódó valós vezetési gyakorlat kialakulása.Fontos azzal tisztában lennünk, hogy vezetni annyit jelent, mint másokat irányítani.Azonban nem mindegy, hogy milyen emberképen alapul a vezetés. A nondirektivitásfogalmát megalapozó humanisztikus pszichológiai iskola kiindulópontja az emberbenrejlő eredendő jó megléte, és a jóra való törekvés evidenciájának elismerése. E pozitívemberkép tartozéka az ember élethosszig tartó változási képességének megmaradása.Azaz emberi tulajdonság a „jó” emberré válás „akarása”, ami egy egész életen áttartó folyamatos változást jelent. A humanisztikus szemlélet követői ezért azt tartjákelsődleges feladatuknak, hogy a klienseiket segítsék, kísérjék a bennük rejlő jó felfedezésében,ami az élet adta nehézségek miatt nem feltétlenül tud kibontakozni. Ehheza kísérethez azonban az kell, hogy a segítő ne erőltesse rá másokra a jóról alkotottsaját elképzelését. Ilyen értelemben a vezetői beavatkozások mindig arra irányulnak,hogy az érintettek tisztába jöjjenek maguk helyzetével, a bennük támadó érzések ésgondolatok jelenlétével és jelentésével, a szándékaikkal, mert csak ennek tudatábanlesznek képesek a maguk választott utat bejárni. Azaz a nondirektivitás mögött azemberről való egyfajta gondolkodás rejlik, és ehhez igazodnak azok a kommunikációseljárások (az echo-válasz, újrafogalmazás, a kiemelő, új összefüggésekre rámutató,összefoglaló verbalizálás) amelyeket az arra kiképzett csoportvezetők alkalmaznak. Anondirektivitás hatótényezői, a másik ember (és nem a viselkedés vagy megnyilvánulás)feltétel nélküli elfogadása, az empátia nyomán kialakuló bizalom és megértés, apasszív szenvedésből az aktív cselekvésbe való átlépés támogatása, az ön- és társismeretkiszélesedése, illetve a felelősség vállalása.Mindez nem jelenti azt, hogy a nondirektív elveken alapuló vezetés egyenlő lennelassez faire-el, azaz a minden kontrollt nélkülöző stílussal. Az egyén szabadságánakhatára a másik ember szabadságának határáig tart, mely határok mindig kontrollt isigényelnek (a csoportvezető részéről is). Másrészt a nondirektiv elvekre is intervencióképülnek, mivel a nem cselekvés, a nem értékelés, a nem értelmezés is válasz, méghozzádirekt válasz egy adott megnyilvánulásra.Továbblépve a direktivitás kérdéskörére, látnunk kell, hogy számos helyzetben, példáulegy feladat megvalósítása közben, szükség van az emberek irányítására, a direktutasításokra. (Furcsa lenne, ha egy agyműtét közepette, mindenki azt csinálná, amihezépp kedve van, és a vezető operatőr utasításait az emberi szabadság korlátozásánaktekintenénk.) A közös cselekvésben résztvevők szempontjainak, kompetenciájánakhatárok közt tartása igényli a cselekvés folyamatába való, gyakran vezetői utasításokraépülő beavatkozásokat. Persze jobb, ha az utasítások a cselekvéssor logikájára vonatkoznak(például a strukturált gyakorlatok esetében), és nem a véleményekre, az elképzelésekre.A direktivitás hatótényezői az alkalmazkodás, a világos és pontos, sokszor acélok elérése érdekében szabta keretek meghatározása, a szabályok fel- és elismerése,és a struktúra és hierarchia jelenléte, illetve a felelősség megosztása. A direktivitás kimondottanésszerű vészhelyzetben.100