Szociális munka csoportokkal : módszertani kézikönyv - MEK

Képzeljük el az itt-ott ücsörgő, álldogáló emberek belső monológját, reakcióit. Számíthatunkarra, hogy ez a szokatlan kezdés (mert például a mi klienseink egy jelentősrésze úgy hiszi valami tanfolyamra jött) először döbbent csendet vált ki, majd lassanfelocsúdva a bátrabbak, ostromolni kezdik a vezetőt, hogy jól értették-e, illetve mit iskell érteni ezen a szűkszavú, visszafogott megnyilatkozásból. A feszültség rövid időnbelül megnő, különösen, ha a vezető nem csábul el, és nem kezdi mégis irányítani ahelyzetet. Vélhetően a vezetőre nagy nyomás fog kerülni a tagok részéről, hogy adjonútmutatót, hogy akkor most mit is kellene tenni. Vagyis ez a kezdés olyan vezetőknekajánlott, akik képesek a csoportnyomást, a feszültséget, a keletkező ellenállást jól fogadni,és a nélkül támogatni a tagokat, hogy közben ne csússzon át irányításba (Na jó, ha maguknem tudják, mit tegyenek, segítek. Kezdjük a nevekkel!).Értelemszerűen, ha a vezető átadja az irányítást, akkor döntést kell hoznia, hogymilyen szerepben vesz részt az adott helyzetben. Kívül marad a csoporton (megfigyel),vagy elfoglalja a csoport formálódó szerep és státusz struktúrájának egy pontját, és egytag lesz a többiek között.A tagok, illetve a csoport önállóságának ilyen mértékű biztosítása abból a felfogásbólindul ki, hogy az egyének felelősek magukért, és miután ők a problémáik legjobbismerői, képesek felismerni a céljaikat, az igényeiket, és képviselni azokat. Másrészttámaszkodik az emberek társas igényére, a kommunikáció törvényszerűségeire (nemlehet nem kommunikálni), a csoportalkotó képességek minden emberben természetesenmeglévő adottságaira. Valamint kedvez azon vezetői felfogásoknak, amelybennagy hangsúly helyeződik a csoporton belüli demokráciára, a hatalommegosztásra, acsoportban mindenki számára rendelkezésre álló egyenrangú részvételre.Van azonban egy ellentmondás ebben a megközelítésben. Mégpedig, hogy tulajdonképpena vezetők (trénerek) döntése, hogy a strukturálatlan kezdést választják, vagyindirekt eszközökkel kívánják a csoportot segíteni. Azaz a módszert ők határozzákmeg, és az általuk képviselt elképzelés megvalósítását várják el a csoporttól. A csoporttagságviszont többes üzenetet érzékel – úgy vezetnek, hogy mégse vezetnek, miközbenmégis irányítanak, és úgy kell tenni, mintha nem lennénk vezetve – a fő kérdés azlesz, hogy a tagok melyik üzenetet akarják „meghallani.”Továbbá a „nem vezető, de figyelő vezető” hamar belekerülhet abba a titokzatos mágusszerepkörbe, aki rejtegeti a hatalmát, véleményét, amiről mindenki tudja, hogyvan. Ha csoporttaggá válik, akkor viszont azt a távolságot veszélyezteti, amit érdemestartania, ha segíteni szeretne a csoport egészének, illetve a résztvevőknek. Nem beszélvearról, hogy a vezető szemében lehetőségnek tekintett szabadság, önállóság, nemugyanazt jelenti a tagok szemszögéből. Esetleg ők nem így, hanem másképp, más területenigénylik a szabadságot.Mindezt azért is fontos hangsúlyoznunk, mert a szociális munkában a csoportmunkásnaknevezi az irodalom azt a szakembert, aki a csoportokkal foglalkozik. A„munkás” elnevezés épp azt lenne hivatott kifejezni, hogy a szociális munkában a csoportotnem vezetik (hanem támogatják, serkentik, kísérik, lendületbe hozzák, alakulásában,céljaiban, együttműködési formáiban), ami meglehetősen nagy zavart okoz anapi gyakorlatban. Hogy vezessünk úgy, hogy nem vezetünk, miközben a csoport lét-68