Bemutatkozás szimbólumokkal, tárgyakkalCélja: Eszköz segítségével a bemutatkozás, a saját magukról való beszéd támogatásaa csoport előtt.Eljárás: Különféle képeket (újságból kivágott képek, levelezőlapok, festményekmásolata), formákat (négyzet, kör, háromszög, sokszög, amorf), és/vagytárgyakat viszünk a csoportba. Felkérjük a tagokat, hogy a rendelkezésre állódolgokból válasszanak ki egyet, amely leginkább kifejezi a személyiségüket, ésaminek a segítségével majd bemutatkoznak a csoport előtt.(Portman, 1010:23)Felkészülés: a bemutatkozás ilyen formához szükséges eszközök beszerzése,előkészítése.Eszköz: az eljáráshoz illeszkedő bármilyen tárgy, dolog.Térigény: mozgásos gyakorlatokhoz nagyobb térre van szükség, mint amiegyébként szokásosCsoportméret: minél nagyobb önfeltárulkozást szeretnénk elérni, annál kisebblétszámban gondolkodjunkIdőigény: résztvevőként min. 3 percJavaslat: A szimbólumok általi bemutatkozás előnye, hogy bevezeti, megismertetia csoportmunkában gyakran alkalmazott „mintha” helyzeteket, afantázia használatát. A szimbólumok használata serkenti a kreativitást, a kifejezőkészséget.Segítségével a szimbólumokba „burkolózva” olyan dolgok is elmondhatók,amelyek megfogalmazása másképp nehéz lenne. Sokkal színesebbé,emocionálisan töltöttebbé válhat a bemutatkozás, és olyan tulajdonságokmutatkozhatnak meg, amelyre a beszélő maga is rácsodálkozhat. Különösenszívesen kommunikáló csoportban alkalmazható (ennek első megfigyeléseia vezető részéről már megtörténhet a résztvevők várakozása, a csoporthelyiségbevaló belépés, elhelyezkedés közben). Ugyanakkor belefuthatunk azértetlenségbe, a feladattal szembeni ellenállásba, ami a feladat átalakítását igényelhetia vezető(k)től; például megelégszünk azzal, hogy kiválaszt egy dolgot,mintegy a mostani „jelképét”, és nem kérünk többet.Megjegyzés: tévedés azt hinni, hogy a szimbólumokat csak a tanult, jól kommunikálórésztvevők tudják jól használni (ha ez így lenne, nem lennének népmesék,naiv festőik stb.). Nyugodtan alkalmazhatjuk kevésbé tanult, inkábbkorlátozott nyelvi kóddal, azaz praktikus, gyakorlatias, kevésbé elvont módonkommunikáló emberek csoportjában is. Legfeljebb arra számíthatunk, hogynehezebb lesz a feladattal megbirkózni, megjelenthet a teljesítmény drukk.73
Érdemes a legbátrabb megszólalóra hagyatkozni, őt kivárni (ahelyett, hogyelkezdenénk mechanikusan körbe kérdezni a csoportot), mert a példája erőt,biztatást ad a többieknek. Minden megnyilvánulásra, legyen az akármilyenesetlen is, a pozitív vezetői visszacsatolás jó hatást gyakorol, motiválja a tagokat.Ügyelnünk kell azonban arra is, hogy ez a gyakorlat, főképp a teljesítményigény,vagy az egyesekben nagyon felszínen lévő feszültség miatt váratlanulés időszerűtlenül mély feltárulkozáshoz vezethet, vagy erős indulatireakciókat vált ki.6.1.3.3. Humoros, játékos gyakorlatokA humoros, játékos gyakorlatok sokasága ismert és szívesen alkalmazott módja acsoportozásnak. Jellemzően azért alkalmazzák a csoport<strong>munka</strong> különféle fázisaiban,mert oldja a feszültséget, felkelti a mindenkiben meglévő kreativitást, illetve jó légkörtteremt a csoportban. Együtt nevetni, együtt játszani az emberi kapcsolatok teremtésénekés megtartásának kiváló formája. Az együttes jó élmények fontos szerepetjátszanak a csoporttá válás folyamatában is (a mi csoportunkban jó hangulat van). Akövetkezőkben bemutatunk néhány gyakorlatot, ahol a humornak, a játék izgalmának,a csattanónak hangsúlya van az ismerkedés fázisában.„A lufi és a hazugság”Célok: hogy a résztvevők megismerjék egymástEljárás: minden résztvevő kap egy lufit, (a ruhájuk érdekében) vízzel kimoshatófóliaírót.Minden résztvevő keres magának egy partnert, lehetőleg olyat, akit kevésbéismer. Aztán felfúj egy lufit, majd a lábai közé szorítja és 5 percen át kérdezi amásikat. A beszélgetés alatt az interjúztató a meginterjúvolt arcát a lufira rajzolja.További feladat, hogy minden meginterjúvoltnak a beszélgetés során hazudniakell egyet (esetleg a partnerével megbeszélve), melyet a csoport előttibemutatáskor a többieknek ki kell találni. 5 perc után szerepcsere következik.Felkészülés: nem szükségesEszközök: lufi, vízzel kimosható fóliaírók.Térigény: csoportszobaIdőigény: interjúként 5 perc, a közösség előtt történő bemutatkozásként 5 percCsoportméret: páros-számú kiscsoport74
- Page 2:
Szociális munkacsoportokkal1
- Page 7:
6.1.3.2. Gyakorlatok...............
- Page 11 and 12:
en a földre való üléshez, lefek
- Page 13 and 14:
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy
- Page 15 and 16:
3. A szociális munka csoportokkal
- Page 17 and 18:
Bernstein és Lowy, (Berstein/Lowy,
- Page 19 and 20:
Kulcs kompetenciákNagykorú polgá
- Page 21 and 22:
Ha a gyakorlati munka területén a
- Page 23 and 24: Másfelől a fenti modellek problé
- Page 25 and 26: nak, és sajátos kapcsolat (vérs
- Page 27 and 28: • A csoport nagyobb nyilvánossá
- Page 29 and 30: 2. tábla: A szociális szolgáltat
- Page 31 and 32: 4.2.2. Kliens-utak problematikájaA
- Page 33 and 34: Az összeomlott kategória jelenti
- Page 35 and 36: 341. Egy közösségi házban műk
- Page 37 and 38: A beszélgetés során kiderült, h
- Page 39 and 40: 4.2.5.2. Kommunikációs szabályok
- Page 41 and 42: 1. az információ kérése: ”sze
- Page 43 and 44: 6. A napirendi pontokat olyan sorre
- Page 45 and 46: A tervezés szempontjából is töb
- Page 47 and 48: a munka, a létszámhoz képest kev
- Page 51 and 52: ivalizálás jelentkezhet. Ennek eg
- Page 53 and 54: Egy másik, a következőkben bemut
- Page 55 and 56: 54• Az akkreditált továbbképz
- Page 57 and 58: mákkal küzdenek. Lehet, hogy az e
- Page 59 and 60: vezetésére azonban mostanság ali
- Page 61 and 62: 5.3. A csoport indulását megelőz
- Page 63 and 64: Vagyis a szociális munkában a bel
- Page 66 and 67: A hazai szociális munka irodalmáb
- Page 68 and 69: Előnye: hagyja a tagokat a saját
- Page 70 and 71: ehozása, megalakulása mégiscsak
- Page 72 and 73: 6.1.3.2. Gyakorlatok„Ismeretségi
- Page 76 and 77: Javaslat: Ha mozgásában korlátoz
- Page 78 and 79: „Szociometrikus ismerkedés”Cé
- Page 80 and 81: • vagy aki párképzés következ
- Page 82 and 83: Felkészülés: nem szükségesEszk
- Page 84 and 85: „Kitörni és betörni, avagy egy
- Page 86 and 87: hogy hathatós érvekkel igyekezzen
- Page 88 and 89: Megjegyzés: a tapasztalat azt muta
- Page 90 and 91: helyzetet nehezíti, hogy ebben a s
- Page 92 and 93: port tartja fenn, bevonják, biztat
- Page 94 and 95: „Galéria”Célja: Új téma bev
- Page 96 and 97: mely okból is ered, hogy az érint
- Page 98 and 99: „Egy év múlva”Célja: a tagok
- Page 101 and 102: Az egyik, e két fogalom elméleti
- Page 103 and 104: GyakoroltatásA gyakorlatok kiprób
- Page 105 and 106: san kapcsolódnak a csoportmunkáho
- Page 108 and 109: II. A beszélgetés vezetésének
- Page 110 and 111: 4. A tanácsadó a klienssel együt
- Page 112 and 113: 2. MellékletNégyzetgyakorlat seg