FeladatA helyi adottságok és feltételek tükrében, SWOT analízis felhasználásávalvizsgálja meg az egyes modellek alkalmazhatóságát.Természetesen bármely modell irányába is köteleződnek el a szakemberek, nem ártnéhány szempontot figyelembe venni.• Az egyes modellek kiválasztását nemcsak az dönti el, hogy milyen problémákkalélnek a leendő vagy már létező csoport tagjai, hanem az is, hogy a szociálisszakember a saját felkészültsége és feltételei ismeretében mely modell megvalósulásáérttud felelősséget vállalni.• A modellválasztást a szociális probléma alapos elemzése előzi meg. Megvan alehetőség, hogy egyik modellből idővel átlépjünk a másikba, de azt tudnunk kell,hogy aktuálisan milyen modellben dolgozunk.• A holisztikus vagy eklektikus megközelítés nem egyenlő a szakember kényekedveszerint alkalmazott eszközökkel. Az egészlegességet vagy a sokféleségetmagába foglaló megközelítések során a beavatkozási tudatosságnak fokozottabbjelentősége van, hogy mind a szakember, mind a csoporttagok tájékozódni tudjanaka történésekben.• Alapos vizsgálatot igényel az elméleti felkészültség is. Minden modell mögött – segítőcélzattal – jelen vannak a fő elméletek. Az alkalmazóknak érdemes feltenniazt a kérdést, hogy mely elméletekre van rálátásuk és melyekre még nem; ezutóbbiak önképzéssel, továbbképzéssel pótolhatók.• A szakember hitelességének követelménye miatt szükséges annak felmérése is,hogy a csoportmunkás személyes stílusához, értékrendjéhez mi áll közel, mittud képviselni.• A modellek mindegyikére érvényes, a közeli és távoli célok pontos megkülönböztetése,illetve a kis lépések stratégiája.Összegzésül: A fent ismertetett modellek a csoportmunka sokféle alkalmazásának lehetőségétbizonyítják. Valamelyest rálátva napjaink gyakorlatára most két szempontothangsúlyoznánk. Egyfelől a csoportmunka folyamatjellegét. Ismert, hogy a csoportokés benne az egyének különféle fázisokon keresztül haladva válnak csoporttá, illetvelesznek tagjai a csoportnak. Vagyis a csoportmunka nem azt jelenti, hogy az „ülésekre”az éppen elérhető, ismert tréninggyakorlatokkal készül a szakember, illetve a nekifontos témákat prezentálja, mivel a résztvevők halmaza fokozatosan jut el a teljesenmás minőséget képviselő csoportszintű működéshez. Mindez azt feltételezi, hogy acsoporttá válás folyamatát szem előtt tartva szükséges tervezni, szervezni és megvalósítania csoportmunkát.21
Másfelől a fenti modellek problémához, célokhoz és szükségletekhez igazodó alkalmazásáthangsúlyozzuk. Optimális körülmények között a szociális szakemberek a felmerülőproblémákhoz választják és ajánlják fel az egyes modellek eljárásait, ami azt isigényeli, hogy a szakember elegendő jártasággal rendelkezzen az egyes modellekheztartozó tevékenységekben, eljárásokban (például: tárgyalástechnika, szervezési készségek,moderálás, lényegkiemelés, érdekek artikulációja stb.).Elvi szinten nem látszanak akadályok, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az individuálissegítségen kívül, a szociális munkások közösségi, környezeti változásokravonatkozó intervenciói nehezen véghez vihetők. Az elnyomott emberek csoportokbaszervezése, a maguk és ügyük képviseletére való felkészítése gyakran ellenérzést vált kia (helyi) hatalomban és befolyással rendelkező domináns csoportokban.Mostanság, egyelőre főképp a szavak szintjén, kezd megerősödni az a felismerés,hogy a közösségekben, a kölcsönösségen alapuló szociális hálózatokban sok forrás rejlik.E felismerés gyakorlattá fordítása a szociális szakma részéről ott kezdődne, hogynagyobb figyelmet fordít az egyes modellekhez tartozó szakmai tevékenységek, eljárásokelsajátítására, az elméleti, módszertani és etikai kérdések tisztázására, különöstekintettel a szociális csoportmunkára. Az ugyanis egyértelmű, hogy előbb vagy utóbbnagy szükség lesz a szakma e tudására.4. A szervezeti feladatoktól a csoport első találkozásáig- a definiálástól a gyakorlati tennivalókigA csoportok létrehozása a szociális munkában (is) mindig szervezeti hátteret igényel.Természetesen van helye az egyéni kezdeményezésnek, vállalásoknak, de ahhoz a csoportmunkaprofesszionális szolgáltatássá váljon, szervezeti integrációjára van szükség,mivel csak a szervezeti felelősséget viselő szakmai közösség tud garanciákat biztosítania szolgáltatás minőségéért, a szakmai, etikai szempontok betartásáért.A következőkben olyan szakmai kérdésekkel, szervezeti területekkel foglalkozunk,amelyek a csoportmunka szolgáltatásokra való felkészüléshez szükséges feladatokatmutatja be. E tanulmány korlátozott keretei nem teszik lehetővé, hogy minden összefüggésre,teendőre kitérjünk, ezért csak néhány, a kollégák által legfontosabb tartotttémakörrel foglalkozunk.22
- Page 2: Szociális munkacsoportokkal1
- Page 7: 6.1.3.2. Gyakorlatok...............
- Page 11 and 12: en a földre való üléshez, lefek
- Page 13 and 14: Tovább nehezíti a helyzetet, hogy
- Page 15 and 16: 3. A szociális munka csoportokkal
- Page 17 and 18: Bernstein és Lowy, (Berstein/Lowy,
- Page 19 and 20: Kulcs kompetenciákNagykorú polgá
- Page 21: Ha a gyakorlati munka területén a
- Page 25 and 26: nak, és sajátos kapcsolat (vérs
- Page 27 and 28: • A csoport nagyobb nyilvánossá
- Page 29 and 30: 2. tábla: A szociális szolgáltat
- Page 31 and 32: 4.2.2. Kliens-utak problematikájaA
- Page 33 and 34: Az összeomlott kategória jelenti
- Page 35 and 36: 341. Egy közösségi házban műk
- Page 37 and 38: A beszélgetés során kiderült, h
- Page 39 and 40: 4.2.5.2. Kommunikációs szabályok
- Page 41 and 42: 1. az információ kérése: ”sze
- Page 43 and 44: 6. A napirendi pontokat olyan sorre
- Page 45 and 46: A tervezés szempontjából is töb
- Page 47 and 48: a munka, a létszámhoz képest kev
- Page 51 and 52: ivalizálás jelentkezhet. Ennek eg
- Page 53 and 54: Egy másik, a következőkben bemut
- Page 55 and 56: 54• Az akkreditált továbbképz
- Page 57 and 58: mákkal küzdenek. Lehet, hogy az e
- Page 59 and 60: vezetésére azonban mostanság ali
- Page 61 and 62: 5.3. A csoport indulását megelőz
- Page 63 and 64: Vagyis a szociális munkában a bel
- Page 66 and 67: A hazai szociális munka irodalmáb
- Page 68 and 69: Előnye: hagyja a tagokat a saját
- Page 70 and 71: ehozása, megalakulása mégiscsak
- Page 72 and 73:
6.1.3.2. Gyakorlatok„Ismeretségi
- Page 74 and 75:
Bemutatkozás szimbólumokkal, tár
- Page 76 and 77:
Javaslat: Ha mozgásában korlátoz
- Page 78 and 79:
„Szociometrikus ismerkedés”Cé
- Page 80 and 81:
• vagy aki párképzés következ
- Page 82 and 83:
Felkészülés: nem szükségesEszk
- Page 84 and 85:
„Kitörni és betörni, avagy egy
- Page 86 and 87:
hogy hathatós érvekkel igyekezzen
- Page 88 and 89:
Megjegyzés: a tapasztalat azt muta
- Page 90 and 91:
helyzetet nehezíti, hogy ebben a s
- Page 92 and 93:
port tartja fenn, bevonják, biztat
- Page 94 and 95:
„Galéria”Célja: Új téma bev
- Page 96 and 97:
mely okból is ered, hogy az érint
- Page 98 and 99:
„Egy év múlva”Célja: a tagok
- Page 101 and 102:
Az egyik, e két fogalom elméleti
- Page 103 and 104:
GyakoroltatásA gyakorlatok kiprób
- Page 105 and 106:
san kapcsolódnak a csoportmunkáho
- Page 108 and 109:
II. A beszélgetés vezetésének
- Page 110 and 111:
4. A tanácsadó a klienssel együt
- Page 112 and 113:
2. MellékletNégyzetgyakorlat seg