PDF 7697 kbyte - MEK

Éppen csak elindultam a körúton, jött egy kozák járőr, davaj dokument, de nem is érdekelte,hogy mit mutatok, be kellett állni a sorba, nyolcan-tízen lettünk, de csak fiatalok és csakférfiak, bevittek bennünket egy lakásba, ahol már sokan voltak. Egy másnapos oroszkatonatiszt fogadott bennünket egyenként kihallgatásra, a díványon heverészett, és közbenbeszélgetett. Az orosz előtt mint Borisz Embersics álltam: – Mit keresel Pesten? –Tanítóképzőbe járok. – Hogy ucsityel voltam, sokszor megmentett, szabadon engedett ez azorosz is. Így úsztam meg az orosz fogságot meg mindent, ami azzal járt volna.Ezután visszamentem a fiú rokonaihoz, és kértem tőlük egy ásót, lapátot, hogy azzal menjektovább. Így, üres kézzel nem jutok semeddig se. Szereztek valahonnan egy csákányt, én azt avállamra vettem, kimentem az úttest közepére, senki meg nem állított. A ruhám is eléggé olyanvolt, mint aki dolgozni megy. Ha esetleg megállított orosz, azt mondtam, pojgyom, robotnyiCsepel. A Csepelt már ismerték. Nagyon érdekes út volt, Dombóvárig gyalog. Sokszor elfogtak,mindig szerencsém volt, mindig kivágtam magam ezzel, azzal, amazzal. Volt olyan is, akivelnémetül beszéltem, elmondta, hogy ő kicsoda Moszkvában, kik a szülei, megmutogatta agyerekei fényképét. – Éhes vagy-e, Borisz? Hozzatok neki! – Aztán mikor kibeszélgettükmagunkat, kenyeret, főtt húst, egyebet csomagoltatott nekem: – Na, menjél, Borisz!Rácalmáson arról értesültem, hogy napokkal ezelőtt egy német páncéloscsoport áttört, és azoroszokat beleszorították a Dunába. Én akkor azt mondtam, hogyha ezen a vidéken ilyendolog történik, egy lépést sem megyek tovább. Várom az első német katonát meg az elsőnémet tankot. Egy tanyában leragadtam, és vártam. Elérkezett a tavasz, jött az olvadás,megindult az orosz támadás, és a Balaton vonalát el kellett hagyni a németeknek. Ez a tanya afrontvonalban volt, ide belőttek németek, innen lőtték a németeket. Itt is ucsityel voltam, azoroszok igen tiszteltek ezért. Volt egy szibériai alhadnagyfiú. Haverkodtunk, nagyon jóbanvoltunk, persze nekem érdekem volt minden haverság. Az apjáról azt mondta, hogy – Pópa,csinálni kicsi istenpropaganda. Szerkesztettünk egy szótárt. Itt jól megtanultam azt a pár százszót, amit el lehet tanulni néhány nap alatt. Nekem a napi száz szó nem okozott gondot. Óriásihasznát vettem, hogy a legfontosabb dolgokat el tudtam mondani.Dobogókőn találtam egy fehér magyar prémsapkát, nagyon szép báránybőr sapka volt. Aruszkinak ez nagyon tetszett. Az övét a fejembe nyomta, az enyémet pedig elvette. Mert ő ígyakarta. Mondom neki: – Értsd meg, én a te sapkádban nem tudok sehova se menni, rögtönelfognak vele. – Levette a csillagot róla, rátette a fehér sapkára. – Még így sincs rendben. –Elővette a jegyzettömbjét, és a következőt írta rá: „Igazolom, hogy Borisz Embersics ekkor ésekkor itt tartózkodott, dombóvári lakos, diák, igyekszik haza a szüleihez. A németek elől asebesült oroszokat rejtegette, ez alatt a két hét alatt élelemmel látta el, én ezt bizonyítom,emlékül ezt a sapkát adom neki.” Ezzel a papírral eljutottam Dombóvárig, volt annyi hatása,hogy segített megszabadulni.Dombóvárról másfél év múlva kimentem Ausztriába, itthon semmi jót nem várhattam. Besenyőtelekentudtak a hungarista légióról, volt abba falubeli fiú is. Aztán csak hazaértem, éselmaradt a hivatalos számonkérés.Édesapám az oroszok bejöveteléig Besenyőtelek határában légvédelmi megfigyelőkéntteljesített katonai szolgálatot. Ennek is köszönhette, hogy amint véget ért a háború, felkértékönkéntes rendőrnek. Az egyik munkája az volt, hogy odament, ahol oroszok garázdálkodtak, ésvédeni próbálta a védteleneket. Éppen szolgálatban volt, amikor 1944 telén a házunkat meglepteegy teherautó ruszki. Édesanyámat egyedül találták otthon, akkor volt állapotos a húgommal.Anyám Ragó lány, az ő anyja Nyeste volt, és ezekben a családokban igen kemény természetűemberek vannak, édesanyám is az, nem olyan, mint én.109