PDF 7697 kbyte - MEK

Nem vagyok erős, de a hátamon kihordanám mind, aki becsületes ember van a faluban.(1990. május)A társaság véleménye egyöntetű volt: akinek ezen a tájon az Isten hatalmat adott, az zálogbacsapta a becsületét.A hatalom Dormándon sose járt sok haszonnal, szűk volt a hatáskör és sovány ajavadalmazás. Az átlagpolgár tisztes erkölcsű, elveihez hű, önfeláldozó lelkületű vezetőrőlálmodott. A valóságban csak azt vette észre, hogy az a vezető, aki helyzeti előnyöket élvez.Ez pedig a helyi felfogás szerint nem fér össze a tisztességgel. Az ún. szocialista demokráciaeltüntette azt a félelmet és szorongást, amiről a harmincas években Remenyik Zsigmond írt:„Hideg leli, ha valamilyen vonatkozásba kerül az állammal.” A hideglelést elutasító éskétkedő magatartás váltotta fel. A többségnek ígért hatalom egy kisebbség kezei közt forgott. Amegcsúfolt reményeket a közvélemény fejezi ki. A tegnapi és mai népmesék negatív hőse azerkölcstelen vezető, a mesemondó vele szemben legalább erkölcsös lehet. Ennyi elégtételkijár, ha már kifelejtették a mesélőt, a népet a néphatalomból. Főbenjáró bűnök nélkül isgyanús a hatalom birtokosa.Az MSZMP utolsó dormándi párttitkára volt a dormándi aranykor és falurombolás egyetlenolyan asszisztense, aki vezetőként érte meg az államszocializmus bukását.Angyal János 1970-ben csöppent a boldog időkbe, s egyszerre három vezető beosztást is kapott:a téesz gépcsoportvezetője, elnökhelyettese és párttitkára lett. A kilencvenes években többszörmeglátogattam. A falubeliek ma is párttitkári mindenhatóságának idejére emlékeznek, AngyalJános pedig életének arra a szakaszára, amikor még nem volt párttitkár.DUPLA LEVES, DUPLA KÁSA– Az esti ima után mindig azzal búcsúzott anyám, hogy jól van, gyerekeim, vessetek háromkeresztet a fejetek alá. Ráfeküdtünk, és aludtunk. Apám bányász volt, és sokat kellett imádkozni,hogy rá ne szakadjon a bánya. A húszas évek végén a dorogi szénbányát elöntötte a víz. Alégnyomás egy háromméteres kürtőbe összesodorta az embereket, állt a víz körülöttük, és őkszárazon maradtak. Ahogy a mentéskor apadt le a víz, úgy tűntek elő a fejek. Csak álltakegymáshoz tapadva, és imádkoztak a Szűz Máriához. Apám is ebbe a szerencsekatlanba volt.Csoda vagy mese volt, én azt meg nem mondom. Azt biztosan tudom, hogy azután tettekMária-szobrot a bánya bejárata fölé.– Hogyan került az apja a bányába?– Annak idején csatlakozott a kommünhöz, ezért kitették a vasúttól, a bányába meg mindenkitfelvettek.– Maga miért lett párttag? Az apja meggyőződését követte?– Ellenkezőleg. Apámat a vörösök bukása után a románok agyonra verték az egri szeszgyárpincéjébe. Említeni se lehetett előtte a kommunistákat. Élete végéig gyűlölte őket. Az őakarata ellenére léptem be, de ennek külön története van. Ott kezdődik, hogy 1944 gyönyörűszép húsvétján hadifogságba estem. Baján bevagoníroztak, és kivittek. Moszkva külvárosában,egy lágerben húztam le negyvenkét hónapot, ma azt mondják, hogy munkaszolgálatos voltam.Ma már tudom, hogy a többiekhez képest úri láger volt. Persze dolgoztattak, nemcsakheverésztem a barakkban. Olyan munkákat végeztettek velünk, ami egy kicsikét büdös volt,nehéz volt, vagy télen a szabadban volt. Ott meghirdették, hogy aki antifasiszta tanfolyamrajelentkezik, dupla levest, dupla kását kap. Hát én mindig szerettem a hasamat, szerettem jótenni, meg többet is, ha lehetett, és aztán ott keveset adtak. Ejj, mondom, itt vagyok, ennél125