PDF 7697 kbyte - MEK

Takarmányrépa volt még, magfogásra. Azt mondták, sűrűn hagyjuk, hogy ne nőjék nagyra.Másik tavasszal a magot kellett beadni. Kétszáz négyszögöl volt szerződve, de nem volt azszáz négyszögöl se. Levágtuk, hazahoztuk, itthon egy bottal kicsépeltem.Szegény Teri, a feleségem: – Minden frászt hozol mostan. Mit csinálsz a takarmányrépával? –Majd kiderül, ha elcsépeljük. Utoljára adtak érte kilencven kiló cukrot. Sok mindennelfoglalkoztam mindig. A feleségem szegény hányszor mondogatta: – Ne csinálj már annyit, aztse tudod, melyikhez nyúlj! – Mondom: – Amikor az egyiket csinálom, a másikat nem csinálom.A dohányból is lehetett külön pénzt csinálni, mert a kupecok jártak mindenfelől.Aztán egyszer idevetődött egy csepeli ember. Azt mondta: – Én vinnék rendszeresen jódohányt, hetenként kétszer. Vagy egyszer legalább, ha meg tudunk egyezni az árban. – Hátmegegyezhetünk. – Hogy adja? – Mondom: – Ennyiért. – Azt mondja: – Sok lesz. – Mondom: –Mások is elviszik ennyiér. – Nézze, ennyit nem adok érte. Benn a faluban Karkus Vencelajánlkozott, kevesebbér adná, mint maga. De a falun végig kell menni, ez a baj. Ez veszélyes...De ha maga ad ennyiér, én elviszem rendszeresen. – Így jött a csepeli ember, minden hétenvitt húsz kilót egyszerre. Kijött reggel, ha puha volt a dohány, vitte egyenesen vágni, ide akisközbe Rókushoz. Ha nem volt puha, az istállóba megöntöztük jól a ponyvát, ráterítettük adohányt, délutánra fölnedvesedett. Akkor vitte Rókushoz. Éjfélre mindig felvágatta, amikorindult. Ez front után volt, úgy 54-től kezdve. 59-be termeltem utoljára, amikor bejött a téesz,azután már nem.A dohány is szépen hozott, meg mentesített is, jól sikerült az 54-es esztendő. Egy kilónapraforgó lett a beadás. Megyek be a futuráshoz, Bakter Jánosnak hívták, kicsit olyan gőgösember volt. – Na, öreg, mi van az abrakostarisznyában? – Hoztam a beadást. – Ne vicceljen,az istenit neki! Egy kocsival se hozza be egyszerre! – Ennyi az egész. – Mutassa abeadáskönyvet. – Nézi, nézi, rám-rámnéz. Megint nézi, oszt engem bámul. Azt mondja: – Azistenit erre meg arra, ilyen huncut ember nincs több a faluban, mint maga! Csak ki van húzvaa beadás, az összes. Mit csinált vele? – Mondom, szerződtem erre meg arra. – Azt mondja: –Maga hogy kibaszott az állammal! – Mondom: – Miért? Termeltem, olyat is, amire azállamnak szüksége van. – Lett is bőven kenyérnekvaló abban az évben. Ez egy esztendőbevolt, a másikba már lejjebb vettem, mert mondom, így nem tudok eleget termelni, másegyebet.Én nem lettem kulák, én osztályellenség voltam, úgy neveztek. Azt vágták mindjárt a fejemhez,amikor a téesz alakult itt, mert nem akartam sehogy se bemenni. Először voltak itt agitálók,egy nagy, erős ember, fekete szemüveg a szemin, csak később tudtam meg, hogy az egriipariskola igazgatója. A másik egy nagy, magos, szikár, az meg ávóstiszt volt. Hogy így, megúgy, miért nem megyek be, miért nem lépek a boldogulás útjára. Mondom, ha belépek,boldogtalanabb leszek, nagy családom van, sok apró gyerek, én magam nem tudok annyitkeresni, hogy azokat egymagam eltartsam. – Egy lánya magának tanítónő. Ezzel köszöni megaz államnak, hogy taníttatta a gyerekit? – Mondom: – Nem az állam taníttatta az éngyerekemet, hanem én. A nyugták megvannak mind, amit fizettem a diákotthonnak is. – Csakpénzébe került az államnak. – Az államnak nem került pénzébe – mondom –, kifizettem én méga könyveket is. Arról is megvan a nyugta. Ilyesmit nem hányok el – mondom –, nem tudom,mikor lesz rá szükség. – Hát tud maga egy embert itt a faluban, aki taníttatta a gyerekit aháború előtt? Ismer maga ilyen parasztembert? – Hát hogyne ismernék! – Na, ki volt az? – Azén apám – mondom, így kivágtam mindjárt ott. – Hát mi lett a maga testvéri?– Hát egyik pap lett – mondom. – No – azt mondja –, a klérus. Valóságos ellensége arendszernek. A másik? – Az meg iparos Borsodnádasdon. – Gyárba? –Gyárba dolgozott –mondom –, de aztán összeveszett az igazgatóval. – Csak ennyit mondtam az öcsémről, azt már70