PDF 7697 kbyte - MEK

a fiam. Mákonyt is adtam neki, akkor is megfújta. Amikor a gyerek már hároméves volt, akkoris kiabálta, hogy jaj istenem, már megint jön! Hát félt, be is pisilt sokszor. Én kilenc hónapighordoztam éjjel-nappal, aztán nem tudta elpusztítani.Anyósom fia, Vendel pusztult el, odamaradt a fronton, így csak öt évig, 943-ig fizette agyerektartást.Szeptemberben született meg a fiam, akkor a krumplit ásták már csak, a kukoricát letörtemén. Mindent elvégeztem, aztán nevették, tudja, ahogy nagy hassal a tököt szedtem. Mertmindig vicces voltam, mondogattam, most már szeretem a tököt! Nagy hassal kimentem mégdohányt szedni is. Nyolc hónapig szoptattam, utána a gyereket anyámék gondozták. Hátdolgozni meg gyerekkel is lenni nem lehetett. Apám, ugye, büszke volt arra, hogy ki tudtatartani a négytagú családot, mert hát mi is ketten voltunk a fiammal. A gyereknek mindentmegvettek, én nem hoztam tíz fillérért cukrot se, de az én anyám mindent megvett neki, még azelső cseresznyét is. Én csak a pénzt adtam.Áá, volt az mindenhogyan! A cserevilágban utaztam lépcsőn, vonattetőn, hoztuk a lúgkövet,tudja, akibe szappant főznek. Aztán hányszor, de hányszor jöttek az oroszok! Gödöllőnélszálltak föl, aztán nézegettek, mondták, hogy sztari mama. Harmincéves voltam. Persze szépenkiöltözködtem, fölvettem anyám bő szoknyáját, blúzát, a fejem beköttem amúgy öregesen.Sokszor három nap is jöttünk Pestről. Csak portékáért adtak valamit. Tudja, a front után mégvolt a faluba malom meg sútú, így nevezik mifelénk az olajütőt. Az híres volt Magyarországon,olyan jól fölszerelték. Nem kellett abba gyúrni se a magot, volt hántolója, sajtolója, mindene.Olajat is vittünk cserébe, aztán fejtünk, innen volt vajunk, túrónk.Még tudja, hol is jártam? Nyíregyházán. Ott krumplit kaptam, babot meg lisztet. Szállítottukhazafele. A nagybátyám meg a nagyapám nevire is küldtem egy-egy húszkilós csomagot. Hátnézze, hatvan kilót szereztem ruhákért meg dohányért. A dohányért sokat adtak, de nemcsak afront után, hanem a front alatt is. Azt a tanyáknál szedtük. Korábban kinéztük, hogy hol vanalkalmas, aztán holdvilágnál tördöstük lefele a dohány alatt a szárazokot, az aljdohányt, másnevin veres dohányt. Többen mentünk mindég, volt, hogy szaladni kellett, egyszer atanyagazda még lőtt is utánunk.Volt odahaza egy szecskavágónk, apám meg egy öreg bácsi igen fáinul megcsinálták, olyanhajszálvékonyra lehetett azzal vágni a dohányt, mint amilyen a dohánygyári. Amikor készenvolt, beraktuk a dohányhordó ruhába. Az ilyen nagy mellényféle volt, vászonból duplán szabtukki, aztán levarrtuk kockásan, ahogy a paplant szokás, tizenhat kiló dohány belefért. Nagykabátotvettünk rá, aztán úgy mentünk. Ha eladtunk belőle, így szakaszonként kibontottuk avarrást, aztán kihúztunk annyit, amennyit kértek. Ebbe nyugodtan fekhettünk a váróterembe aföldön is, nem fáztunk, a dohány melegített. A lábamon ötvenes csizma, annak a szárába mindégbelement vagy két kiló dohány. Egyszer Hatvanba háltunk, aztán rámcsodált egy fiatalember:Ó, minő lába van magának! Hát minő volt! Egy csepp az egész, harmincötös, nem ilyen, mintmost, ilyen bütykös, öreg.Ha nem sikerült eladni idejibe, megfeketedett rajtunk. Rozál nénémmel, szegénnyel jártam alegtöbbet. Ő pálinka nélkül nem tudott ellenni, mindig hozott két decit magával, mert fulladt adohánytól. Neki meghalt az ura, a két lányát maga nevelte. Velünk se tudom, mi lett volna, hanincsen dohány. Emlékszem, egyszer hogy örültem, amikor hazahoztam kétszáz pengőt, nulláslisztet vettünk rajta a malmostól, gyönyörű szép, nagy kenyereket süttünk.Tudja-e, egyszer hogy jártunk? Oroszlányba vittünk dohányt, de az már nem veres dohányvolt, azt nem loptuk, hanem vettük, amikor csomózták. Igen szép dohány volt, Oroszlánybalisztér adtuk, de sok lisztér. De a liszt olyan csótányos volt, hogy lila kenyér lett volna belüle.Eladtuk a bányászoknak, sok pénzt fizettek érte, így duplát kerestünk. Oroszlányba meg87