PDF 7697 kbyte - MEK

négy ökörnek meg két lónak. Volt ott egy konyha, meg egy lakószoba, egy nádtetős méhes,aztán kétrekeszes disznóól, tyúkól, kacsaól, aztán egy nagy fészer, vályog volt a fala, a tetejinszalma meg zsúp. Aztán szalmakazal, oszlopon álló galambdúc, minden volt ott. Szüreti időalkalmával az egész család ott zajgott.Mikor épült a tanya, ott még egyetlen akácfa sem volt. Édesapám valami jó emberitől Egerbőlhozott négy cseresznyefát. Egyet én beoltottam, mert az oltást, a szemzést méggyerekkoromban, az iskolában tanultam hatodik osztályban. Sok gyümölcsöt hordtunk szegényédesanyámmal a piacra abból, ami a dormándi tanyán termett. Amikor elvette a téesz, csakdiófánk volt tizennégy. Most már egy sincs, kihúzgálták mind. Három germensdorfi, háromjablonai meg két mézcseresznyefánk volt. Ringlószilvánk sok volt, kékből kettő, muskotályosbeszterceiből vagy tizenöt. Volt egy piros körte, a héja meg a belseje olyan pirosas színű,aztán egy császárkörte meg folyókörte kettő. Annak úgy csüngött lefele az ága, mint aszomorúfűznek. Egynek meg a neve se jut eszembe, az még kemény volt ősszel is. Télbe,januárba puhult meg, úgy, hogy betették az árpa közé. Édesapám először nem nézte semmibe,azt mondta, hogy olyan nagy, mint a lófej, és olyan kemény, akár a kő. Amikor édesanyámelétette a terményből, édesapám is megkóstolta. – Honnan vetted te ezt? – Az árpából. – Hej,de finom! Az anyja istenit ennek a kölyöknek, mindent kitalálna!34-ben nősültem, 40-ben már a negyedik gyerekem született. És 41-ig együtt dolgozott acsalád, már édesapámékkal. Mikor Erdélyből hazajöttem, csak mondtam édesapámnak: –Nézze, hát ez így furcsán néz ki. Én csak dolgozok a közösbe, a többi meg mind dolgozikmagának. – Akkor édesapám szétadta a földet. – De – mondom – a lakással hogy lesz? – Habedolgozod a dormándi földet nekünk, tied lesz a lakás. – Akkor lettem a magam gazdája, demondhatom inkább, hogy a magam szegénye. Egy lovam meg egy tehenem volt. Aztánfelszaporodott, két-három tehen lett, ló meg kettő, volt hogy csikó is. Gyarapodtunk szépen,nem hordtam el itthonról el a pénzt, nem kocsmáztam.Két szép ötéves fekete lovam volt, amikor kiütött a háború. Kanca mindkettő, másodszorvoltak vemhesek, az utcából azt vitték el legelőbb. A szívem majd meghasadt, amikor befogták,a ló meg szinte kiugrott volna a hámból. Egyszer láttam az egyik katonát rajta ülni, jött errebefelé, ugye, kapu nem volt, mind kitörték. Befordult volna, oszt végigvágta az orosz, mentekkifelé a határba. Az öcsém felismerte az egyiket a fogságba, mert hátulról a combjánszélforgás volt. Czakó Danival, egy derék parasztemberrel jöttem egyszer Dormándról. Nézi alovam, oszt mondja: – Ez nemesi származás, igaz-e? – Értett a lovakhoz, fiatal korában ő is ahuszároknál szolgált. – Ezt el ne add! – De hát elvitték. Front után már csak háborús bűnöslovaim voltak, ugye, amit sikerült megfogni frontkor. Semmilyen lófélék, betegesek.52-ben kezdődött a rossz világ, nyírták a parasztot, ahogy csak lehetett. Igencsak rosszulvoltunk ezekbe az esztendőkbe. Elmentem fuvarba. A tatarozóvállalat Abonyban volt, annakszállítottunk építkezéshez anyagot Hanyira, a gazdasághoz, azután Abonyba, a kultúrházhoz.Volt úgy, hogy tíz-tizenkét fogat is ment Besenyőről. Szabó Csörgő Bónissal nagyonmegértettük egymást, sokat mentünk együtt. Egyszer Abonyból sódert hoztunk. Még akkor avasúti fölüljáró nem volt, a síneken keresztül jöttünk. – Hallod-e – azt mondja –, én itt aboltba múltkor tudtam kenyeret venni, majd álljál meg ott, próbálkozzunk! – Bemenünk, hátasszonyok vannak ott, válogatnak. – Ez nem jó, másikat adjál! – mondják a boltosnak. Voltvagy három-négy asszony, abonyiak. – Ilyen hitvány kenyered van? –De jó maguknak, hogyígy válogatnak! Elvinnék a besenyiek szívesen. – Azt mondom neki: – Ideadná azt a hitványkenyeret, ami nem kell az asszonyoknak? –Odaadom szívesen, bácsi. – Ideadta. – Hát amásikat? – Odaadom azt is. – Így veszegettünk egy-egy kenyeret, amikor kaptunk. Abonyban,ott túl a telepen vasutasfélék laktak.68