PDF 7697 kbyte - MEK

zsidó volt, maguk zsidók maradtak, mi megkeresztelkedtünk a Jordán vizibe, de tiszteljükegymást. Én nem vagyok haragvó természet. Egy embert jelöljenek ki maguk közül, aki vizethord, meg egy másikat, aki kimegy a városba, magiknak még van pénzik. Ezt én megbeszélemaz osztálymérnökséggel.Engem tiszteltek, becsültek a zsidók is, sőt még inkább megajándékoztak, amikor a vasútnálvoltam. Egy alkalommal leszállt előttem egy buksza, felnéztem, azt mondja az illető: – Jó napot,Lajos bátyám, ami a bukszába van, használja egészséggel. – Húsz pengő volt benne meg egytükör, de az nem üvegből, hanem lemezből készült, az egyik fele nagyított, a másik meg nem.Azt mondja: – Borotválkozzon benne! – Odaadtam az öcsémnek, neki van egy víkendházaBudapesten túl, elvitte oda, hogy régészeti emlék...*Századunk első felében a nők még nem jelentkeztek a vasúthoz. A vasutasfeleségek odahazacselédkedtek, napszámba jártak, mostak, vasaltak az uraságoknál. Ha volt is a családnak egykevéske földje, az asszonyok csupán családi fogyasztásra termeltek. Lehetett bármekkora aföld (három-négy holdnál sehol sem volt több), árutermelésre sem kicsiben, sem nagyban nemvállalkoztak. Néha kofálkodtak tejjel és tojással, de akkor is legföljebb Füzesabonyigmerészkedtek el. A „tűpénzrevalót” többnyire az abonyi rőfösboltokban költötték el. (Hála azsidó kereskedőknek, akkoriban minden sarkon volt egy.)A nők közül a lányok keltek vándorútra. Úri házakhoz szegődtek szobalánynak, szolgálónak,pesztrának, nem mindig a kenyérínség hajtotta el őket otthonról. A két-három gyermekescsaládok lányai ugyanúgy szerencsét próbáltak, mint sok testvérrel megáldott társaik.Szolgálóskodtak Dormándon, sokan kerültek Füzesabonyba, Egerbe és a megye másközségeibe. A szolgálók legnagyobb és legkeservesebb kalandja a fővárosi cselédélet volt. Afalun kívüli cselédkedés egyik előnye a szélesebb körű ismeretség volt; az idegenben szolgálólányok révén közeli vagy távoli vidékről származó férfiak (férjek) költöztek a faluba.Dormánd egyik legidősebb asszonya, a kilencvenéves Juli néni sok helyen szolgált lánykorában,cselédsége történeteit családja is jól ismeri, s ma már ők emlékeznek jobban a régi időketfelidéző elbeszélésekre.A sovány, fürge mozgású néni egyetlen lányával és vejével a főutcán, a felvégen lakik, övé ahátsó kisház, az utcára néző nagyobb épület a házaspáré. Itt a konyhát nappalinak rendeztékbe, a sütés-főzés Juli néni lakásában zajlik. Amikor beköszöntem, az asszonyok a fehérabroszos asztal körül sürgölődtek. Míg az idősebbikkel a kis szobában beszélgettünk, afiatalabbik rétestészta dagasztásával foglalatoskodott. A rétestésztát Juli néni nyújtotta,eközben lánya a család háború utáni életéről mesélt.„HOL AZ EGYIK GAZDAGNÁL, HOL A MÁSIKNÁL”– 1902-ben születtem Dormándon, itt lakok mindazóta.– A szülei is idevalók?– Apám messze született, nem emlékszek rá, hogy hol.– Hányan voltak testvérek?– Hárman. A bátyám volt az elsőszülött, de ő már meghalt.– A szülei miből éltek?– Édesanyám szüleinek volt hat holdja, ha adtak belőle édesanyáméknak, akkor fölfogták,amire kellett, ha nem, másról kellett gondoskodni.19