PDF 7697 kbyte - MEK

konyhát. Akkor jött az öregasszony, hogy mossam az ajtókat. Mondtam, akinek nem volt elég,dolgozzon, én már nem csinálok semmit. Hát télen is mosni, januárba kível [kívül] öblíteni akútnál! Higgye meg, egy perc megállóm nem volt nekem.A fiukat papnak adták, meg két jányuk volt, az egyik kocsiban ült mindég. Varró volt, csakkézzel dolgozott, elszegte a ruhákat. Nem tudott a lábára állni, így lógott mind a két lába, e,lábfeje se volt, semmi. Az apja hordta a hátán, kövér volt, egy kocsira való. Vécére is az apjavitte, este az ágyba, reggel onnan hozta ki. Mikor kicsik voltunk is, jártunk hozzá. Csúszott abilin, akkor a lába még megvolt. Aztán hintáztattuk, hárman is ráfértünk a hintájukra. Rózsababának hívták. Ha mostam, a székit odatették a mosóteknőhö’, a lábát pokróccal betakargatták.Egyszer hozzáhajintottam egy gatyát, hogy mossa ki, mert nem lehet úgy meghalni,hogy gatyát nem mos. De szerettek, mert dolgos voltam, mindég dolgoztam. Volt, hogy bejöttutánam az asszony a szobába, nézni, hogy mit csinálok. Ejnye, mondom, most jött be aszeretőm az ablakon, azzal akartam szórakozni!!Náluk is voltam lagziba kemencét fűteni. Mondtam is a násznagynak: hiába fűtegetek én itt,nem ád semmi borravalót. Hát minő násznagy ez?! Pénz nincs? Adott az asszony hat forintot.Ma szépen ad mindenki, ha elmegyek fűteni. Ezt a süteményt a tegnapi lagziból hozták, megkell enni, mert a mélyhűtőmbe nem fér, csak egy fél kiló. Tavaly vettem ezer forintér. Az egyikutcabeli hozta el, mert ugye a lányukat én viszem óvodába, meg hozom is, mire az anyjavégez. Ezt a tévét is ők hozták haza, a bizományiba vettem majdnem négyezer forintér’,harminc forintot adtak vissza. Fuvart persze nem fizettem. Meg kell mindent szereznem, hogymagamra maradtam, nyugdíjat nem kapok, csak egy keveset az uram után, pedig téesztag isvoltam.1954 novemberében a Békébe iratkoztam. Ott voltam majdnem két évig, aztán átmentem aGyőzelembe, mert ott kukoricaföldet is adtak. Nem sokat élveztem, mert 57 márciusábanfeloszlott a téesz. Utána már nem léptem egyikbe se, csak részibe kapáltam cukorrépát. Ősszel,amikor a répát elszállították, a vendéglőbe mentem, de csak három hónapra, mert avendéglősné részeges volt. Úgy berúgott mindennap estére, hogy hol dalolt, hol imádkozott,csikorgatta a fogát, borzasztó volt nézni.Én meszeltem a konyhát, jött oda a vendéglős, és kérdezte: nem láttam-e a feleségét.Mondom, négy-öt órakor még itt volt. Hát otthon sincs. Mondom, nem tehetek róla, én menekabroszért, mert a vasasztalról nem tudom leszedni a meszet. Nyitnám az ajtót, de nem nyílik.Jajj, mondom, odabe van, fölakasztotta magát! Nagyon sivalkodtam. A másik vendéglős, Gyulabácsi, aki a váltójuk volt, rettenetesen nevetett. Mondom, ugyan mit nevet? Menjen be, vágja le,mert én nem menek be akasztottakhoz. Gyula bácsi benézett, azt mondja, térgyepel az ajtónál,nem tud fölállni. Elfogta az ajtónyílást, ketten alig tudtuk kihúzkodni. Egy székre ültettük, lilavolt a két térgye. Ugye öt órától kilencig térgyepelt azon a kövön az öltözőben. Kért egy decikevertet. Gyula bácsi málnaszörpöt hozott neki, azt észrevette, de hazamenni meg nem tudott,ketten vezettük el. Otthon az ura jól elverte.A vendéglős meg kártyázott nagyon. Én összeszedtem, felmostam az edényeket, nem győztem acsikkeket takarítani, mindent rám hagytak. Ők kapták a sok pénzt, én kerestem ötszáznyolcvanforintot. Az ember is megitt négy-ötszáz forintot egy este. Ha mérte az italt, mindig afarzsebbe rakta, amit lopott, mégis tíz-tizenötezer forint lett a tartozása. Otthagytam őket, arészegeket sose szenvedhettem.Én soha nem dolgoztam potyára. Ha az utcabelieknek segítettem, dohányt törtem, kukoricátkapáltam, mindig kaptam valamit, egy zsák kukoricát, krumplit, vagy elengedték a tej árát,amit háztól hordtam. Mindent előteremtettem. Ha kellett, répát ástam, ha házat csináltak,meszet oltottam. Én nem voltam otthon sose. Ősszel varrni jártam, a Rákóczi úton volt egy89