A magyar katonai szleng szótára - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Kis TamásEz az irányzat teljesen kizárta vizsgálataiból azt a szókincsanyagot, amely azÉrtSz.-ban bizalmas, familiáris (ritkábban argó, durva, gúnyos, tréfás) minősítésselszerepel, s amely az ún. ifjúsági nyelvi szavak és kifejezések mellett a szlengnekegyik legfontosabb része (vö. András–Kövecses 1989).Az ifjúsági nyelvi kutatásoknak egyik alapvető tétele volt, hogy a vizsgált csoportnyelva legújabb időkben fejlődött ki erős tolvajnyelvi hatás alatt bizonyosdiáknyelvi előzményekből. A szleng (és az ennek egy szeleteként felfogható ifjúságinyelv) eredetét keresve nem szabad azonban elfelednünk, hogy ennél sokkalerősebbek azok a szálak, amelyek a szlenget a városi és nem városi népnyelvhezkötik (vö. Bárczi 1942: 73). Csoportnyelvünknek ez a rétege több évszázadravisszamenően nyomon követhető. Réthei Prikkel Marián „Régi magyartréfaszók” címen közölt, régi szótárainkból és neves íróinktól (Dugonitstól, Pázmánytól)gyűjtött szóanyaga (1907) bőven (majdhogynem teljes egészében) arégi magyar szlengre hoz példákat (vö. még Sipos 1981).Az 1980-as évekig csak elvétve találkozhattunk olyan tanulmánnyal (legszebbpéldája Kolozsvári Grandpierre Emil főleg angol nyelvű szakirodalomratámaszkodó esszéje, az „Utazás az argó körül” [1965]), amely a szlenget több-kevesebbsikerrel a maga teljességében igyekezett bemutatni. Magának a szleng terminusnaka bevezetését is csak 1980-ban javasolta Péter Mihály (Péter 1980;elvétve találkozhatunk vele korábban is, vö. Borosné 1965: 148), bár a szlengmint idegen szó már jó száz éve megvan a magyarban (Országh 1977: 63), ésaz ÉKsz. is tartalmazza. (Egyes idegen nyelvű művek természetesen használják amagyar nyelvnek erre a rétegére a slang szakszót; vö. White 1960.)Péter Mihály tanulmánya jó alapja a további kutatásoknak6, és érvei alapjánhelyesnek látszik az eddigi pesti nyelv, nagyvárosi nyelv, a tágabb értelemben használtargó, zsargon, jassznyelv vagy a leginkább idesorolható ifjúsági nyelv elnevezésekfelváltása a szleng szakszóval (vö. Péter 1980: 273–6; Sipos 1988: 867).5.2. E helyen nem kívánok a szleng minden kérdésével részletesen foglalkozni7,de néhány dologra mindenképpen ki kell térnem. Az általános felfogás szerint aszleng köznyelvi jelenségként értékelhető csoportnyelv (vö. Péter: 1980: 275;Nyirkos 1982: 27), egyfajta városi népnyelv, mely a köznyelvtől csak szókincsébenés frazeológiájában tér el. A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, hisza szleng nem tekinthető egységes szociolektusnak (Partridge például huszon-6 Vö. pl. Sipos 1981, 1984, 1988.7 A szlengről jól tájékoztatnak a következő munkák (általában további igen gazdag irodalomjegyzékkel):Partridge 1933, 1937, 1949; Potter 1964: 130–9, 193; NewEncBrit. 1979: MacropaediaXVI, 850–3; Micropaedia IX, 264–5; 1989: X [Micropaedia]: 871–2; XXII [Mac ro paedia]:571–3; EncAm. XXV, 81–3; Rot 1988; Galperin 1956; Karttunen 1979 (ism. Nyirkos 1981:119–21; Keresztes 1981: 103–4). További szakirodalmat ismertet Országh is (1966: 361–2).Ld. még Burke „The Literature of Slang” (1939) c. áttekintését és a tanulmányomban a szlenggelkapcsolatosan hivatkozott művek bőséges szakirodalmi utalásait.20