Görög Örökség Ελληνική Κληρονομιά - H-ellin.com

A görög kereskedők egyik legjelentősebb támaszpontja Pest volt, amelyet már a 18.
században ők indítottak el a fejlődés és gyarapodás útján. Ugyanakkor általános kereskedelmi vezető
szerepük a 19. században már lecsökkent, nem kevéssé a II. József türelmi rendelete nyomán
fejlődésnek induló zsidó kereskedőréteg versenye következtében. Másfelől fölgyorsuló
asszimilációjuk Pest magyar nyelvű ortodox egyházi közösségének megszületéséhez vezetett. Ez
azonban hosszú folyamat volt, így amikor az 1820-as években a görög szabadságharc megindult, a
pesti görögök egy része anyagi áldozatokat sem kímélve rokonszenvezett a mozgalommal. Lászánisz
György aki Takiadzisz Miklós pesti görög kereskedő veje volt belső munkatársa lett Ipszilandi
Sándornak (Alexandros Ypsilantis), az 1821. évi moldvai fegyveres vállalkozás görög vezérének,
aki egy nagy, törökellenes balkáni népfölkelésről álmodozott. 1821-ben görög sebesültek érkeztek
Pestre, és a görög közösség minden módon segítette őket. Egy másik ügyben született tanúvallomás
szerint Vrányi Konstantin komoly összeggel támogatta a szabadságharcosokat. A Sinák már a
megszülető, független görög államnak lettek mecénásai: György az athéni csillagvizsgáló, fia,
Simon pedig az Athéni Akadémia számára adott bőkezű adományt. De Sina Simon ugyanakkor jó
magyar hazafinak is számított, hiszen nagyobb összeget áldozott a Magyar Tudományos Akadémia
céljaira, mint maga Széchenyi István! A magyarországi görögök zöme végül itt maradt
Magyarországon, és tudását, tőkéjét választott hazája javára kamatoztatta. Vállalta az asszimilációt,
és miközben vallását megtartotta egyik legértékesebb eleme lett a kialakuló modern magyar polgári
nemzetnek.
Amikor I. Ferenc király (1795-1835) a napóleoni háborúk vége felé szabadulni akart a már
kezelhetetlenné váló államadósságtól, és leértékelte a forgalomban lévő pénzt, felbomlott a
Habsburg uralkodó és magyar rendek korábbi politikai egyetértése. A feszültségek egyre fokozódtak,
míg végül az udvar beleegyezett az országgyűlés összehívásába. Az utókor később
szimbolikusan ettől az időponttól, az 1825-27. évi a diétától számította a magyar polgári átalakulás
„reformkornak" nevezett politikai alapozó szakaszát, mert itt jelentkezett először a közvélemény
előtt országos terveivel Széchenyi István. Ε tervek azután elsősorban a megyék legkiválóbb nemesi
liberális politikusainak körében kaptak visszhangot, akikből Széchenyi egykori barátja, majd
nézeteinek továbbfejlesztője, Wesselényi Miklós szervezte meg azt az országos reformellenzéket,
amely új polgári, liberális tartalommal töltötte meg a Habsburgellenes rendi-sérelmi ellenállás
hagyományos kereteit. A nagyhatalmú Metternich kancellár az 1830-as évek végén még azt hitte, a
nemzeti és az alkotmányos mozgalmak ellenében terrort alkalmazhat, és biztosítani tudja a
konzervatív abszolutizmusok fegyveres szolidaritását. Ezt a politikát azonban már nem lehetett
folytatni az 1840-es években. A magyar reformellenzék új nemzedéke az élen Kossuth Lajossal,
Deák Ferenccel és Batthyány Lajossal továbbfejlesztette és korszerűsítette Széchenyi és Wesselényi
nemzeti modernizációs programját. Ez a koncepció nem volt eleve ellentétes Magyarországnak a
Habsburg Birodalomban való elhelyezkedésével ám minimális megértésre sem számíthatott
Bécsben, ahol a 18. század végéhez képest alapvetően megváltozott a helyzet. Akkor a modernizáló
uralkodó állt szemben az elmaradott, feudális szemléletű rendekkel, míg most egyértelműen a
polgári, liberális magyar reformellenzék képviselte a többség javát és érdekét a változást mereven
elutasító, konzervatív, metternichi rendszerrel szemben. A magyar reformpolitikusok felismerték,
hogy az egész birodalomban olyan új, polgári alkotmányos államszerkezetet kell kialakítani
(népképviseleti országgyűlés, felelős kormány), amely fölszámolja a kiváltságokat és az
állampolgárok egyéni és közösségi (nemzeti) jogainak alapján szervezi meg a politika, a gazdaság, a
kultúra, a mindennapi élet viszonyait.
Bécs elég erős volt ahhoz, hogy ennek a programnak ellenálljon ám csak addig, amíg 1848ban
el nem érkezett a Népek Tavasza.
29