Download (763Kb) - REAL-d - Magyar

elfogadottak érvényre juttatása. Az új orvosi, igazgatási formák kialakítása, a feladatok
meghatározása, az előkészítés és végrehajtás egységesítése hosszú előkészítést igényelt,
hiszen a korábbi gyakorlat szerint rendkívül színes kép alakult ki hazánkban. Bár a
királyi ajánlások között szerepelt a vármegyék és városok számára kötelezőorvostartás,
a beteggyógyító intézmények létesítése, mégis igen sok helyen orvost nem alkalmaztak,
kórházat nem létesítettek. Így először a meglevőállapotokat kellett felmérni, majd
ennek alapján 1752-ben Mária Terézia elrendelte a kötelezőorvostartást a megyék és a
városok számára. Ez a rendelet már meghatározta, hogy az orvosoknak egyetemet
végzett személyeknek kellett lennie. Feladata lett az alkalmazási területén lévő
közegészségügyi állapotok ellenőrzése, a gyógyszertárak felügyelete, elöljárója lett a
sebészeknek és bábáknak. A megyei és városi orvosoknak figyelemmel kellett kísérni
az adott terület járványhelyzetét, megfelelőintézkedésekkel kellett megakadályozni
továbbterjedését.
Az 1755-ben megjelent ’Planum regulationis in re sanitatis’ címűrendelet
szabályozta az országban működőorvosok tevékenységét, kötelezőnormákat állított fel
az orvosi és sebészi gyakorlattal szemben. A következőévtizedben számos finomító
rendelet jelent meg, amelyek összegzését jelentette az 1770. évi ’Generale Normativum
in Re Sanitatis’, amely – az 1773. és az 1787. évi kiegészítésekkel együtt – az első
országos érvényű közegészségügyi jogszabályunk volt. Viszont az egészségügyi
közigazgatási formák kialakítása, a feladatkörök pontos körülírása fokozottabban emelte
ki hazánk orvosképzésének hiányát. Önálló orvosképzéssel addig nem rendelkeztünk,
orvosértelmiségünk és egészségügyi szakembereink képesítésüket addig külhonban
szerezték.
Voltak olyan egyetemek, pl. Bécs, Halle, Leyden, stb., ahol szinte tradíció volt
végezni, orvosi tudományokban elmélyülni, de mindez nem pótolhatta az önálló
127