Download (763Kb) - REAL-d - Magyar

vagy ügyeik elintézésére jönnek a városba, míg a főnemesek vagyis a mágnások vagy
Bécsben a császári udvarnál időznek vagy külföldön verik el a pénzüket, egészen úgy,
mint a lengyel mágnások. A közművelődés általában alacsony fokú, a latin nyelv
pótolja náluk a mi franciánkat. És minden, még a legkisebb nemes is beszél latinul és
gyakran csak ez különbözteti őt meg a paraszttól. 160 Sőt még a nők is tudnak és
beszélnek latinul. De milyen latin nyelven? Igazi magyaros, rossz, elferdített, sok új
kifejezéssel teli latin nyelven, de mégis mindig latinul. Hát nálunk ki beszél jól latinul?
Ha Cicero manapság Európában utaznék, bizonyára csodálkoznék nyelvészeink
vakmerőségén, hogy nemcsak latin nyelven beszélni, írni, másokat gáncsolni
merészkednek, hanem még helyesbíteni is merik a hajdani latin írókat. Míg a magyarok,
noha rossz, vagyis ún. konyhai latin nyelven beszélnek, mégis mindnyájan beszélnek
latinul és minden körülmények között latinul meg tudják magukat értetni; Cicero pedig
idővel hozzászoknék az őnyelvjárásukhoz és azt gondolná, hogy valamely római
gyarmaton van; nálunk ellenben 10.000 ember közül alig egy akadna, aki valamelyest
jobb latinsággal meg tudná magát értetni. Ezért Cicero bizonyára ott telepednék le, ahol
jó bor és olyan csinos nők találhatók, akik megértik őt. Az összes múzeumok és
gyűjtemények, valamint az összes tudományos és technikai intézetek vezetői vagy
igazgatói latinul beszélnek. És minthogy én nem tudtam mást, mint a jelzőt és főnevet
összeegyeztetni, kellőkifejezések híján nagy nehézségekkel küzdöttem a magyarokkal
folytatott beszélgetésben, míg ők folyékonyan és gyorsan meg tudják magukat értetni
minden dologban. – Miután néhány napig ott időztünk ebben a két városban és
megnéztünk mindent, amit meg lehetett nézni, elhagytuk e híres magyar fővárosokat.”
„Mielőtt Magyarországtól megválnék, itt még egy mulatságos eseményről kell
megemlékeznem. Budát elhagyván, egészen más úton utaztunk vissza, hogy minél
többet lássunk ebből az országból; Sopron (a kéziratban Oedenburg) mellett, már nem
160 „A magyarság elnyomatásának szomorú korszaka volt ez!” – az egykori fordító megjegyzése
137