collega - Károli Gáspár Református Egyetem

eszél), rögtön halállal büntetendõ. 32
Ezek miatt a szökés csaknem lehetetlen,
a bujdoklás pedig még annál is
reménytelenebb, hiszen aki a szökevénynek
segít, ha szabad ember, akkor
rabszolgává teszik, ha pedig rabszolga,
akkor halálra ítélik, míg az,
aki õt leleplezi, jutalmat (ha szabad,
pénzt, ha rab, szabadságot) kap.
Ugyanezen ok miatt valószínûtlen
egy esetleges rablázadás kirobbantása
is, mivel „hogyan bíznák rá félelem
nélkül társaikra tervüket, amikor
az arra veszélyes, aki elhallgatja
s annak van haszna belõle, aki elárulja”.
33 Végül a beszélgetés lezárásaként
Morus saját véleményét az
érsek szájába adja, vagyis hogy
mindezt szerinte Angliában is ki lehetne
próbálni, hiszen ha beválik, az
hasznos az embereknek és az államnak
is, ha pedig mégsem válik be,
akkor még mindig ki lehet végezni
„mindazokat, akiket eddig, és így ez
az eljárás nem lenne sem többé, sem
kevésbbé igazságos a közügyre nézve,
mintha a mostani szokás maradna
érvényben”; 34
e kísérletnek tehát
csak elõnye lehetne, veszélye vagy
hátránya nem.
Tommaso Campanella (1568–1639)
– egy évszázaddal korábban élt utópista
társához, Morushoz hasonlóan
– maga is szembenézett a halálbüntetés
rémével, amikor egyrészt
mint az 1599-es calabriai felkelés
kitervelõjét 35
a spanyol állam, másrészt
pedig mint eretneket az inkvizíció
halálra kívánta ítélni, ám õ –
Morusszal ellentétben – õrültséget
színlelve megmenekült attól. Érdekes
módon azonban mindez nem hatott
túlságosan a halálbüntetésrõl
vallott felfogására, „A Napváros” címû
fõ mûvébõl 36
legalábbis ez nem
állapítható meg. Ebben a rövid utópiában
Campanella az ideális államról
alkotott elképzeléseit foglalja öszsze,
melyben fontos szerepet kap a
bûnök megbüntetése is. Az olasz filozófus
és társadalomreformer e téma
tárgyalása során visszanyúl a
platonikus tanokhoz, amelyek a test
egészségének a helyreállítása érdekében
lehetõvé teszik az elgennyesedett
testrész eltávolítását, vagyis bizonyos
bûnözõk halállal való büntetését
és így végleges – ám fájdalmas
– kivetésüket a társadalomból. (Erre
már csak azért is sor kell keríteni,
mert a Napvárosban nincsenek börtönök.)
Halálbüntetésre az utópia értelmében
általánosságban azokat a bûnözõket
kell (és nemcsak lehet) ítélni,
akik tettüket az Isten (a vallás), 37
a szabadság vagy a felettes tisztviselõk
ellen követték el. 38 Ezeken kívül
azonban Campanella A Napváros
több helyén is belefûzi az ideális
állam intézményeinek leírásába
egyes cselekmények halállal büntethetõ
voltát. Így ezt a szankciót kell
alkalmazni a szodómia bizonyos
fajtáit elkövetõkkel, 39 a testi hibáikat
elkendõzõ nõkkel 40 és minden valószínûség
szerint a harcból gyáván
megfutamodókkal 41
szemben. Végül
Campanella ezen szankciónemrõl
alkotott felfogását a legtisztábban
és legegyértelmûbben a gyilkosság
büntetése kapcsán fejtette ki:
„Amikor pedig törvénysértés fordul
elõ, a gyilkosságot halállal büntetik
elõre megfontolt szándék esetén, és
a szemet szemért, fogat fogért elvét
42 43
érvényesítik.”
Ami a procedurális elõírásokat illeti:
Napvárosban minden mesterségnek
külön vezetõi vannak, akik
egyúttal bíráskodnak is a hozzájuk
tartozó foglalkozások gyakorlói felett;
a halálbüntetést is õk szabják ki,
ha a törvény az adott cselekményre
azt írja elõ. A kivégzés tényleges végrehajtására
akkor kerül sor, ha az elítélt
foglalkozása szerinti három
fejedelem 44
egyike azt a fellebbezés
során megerõsítette, valamint ha a
Nap (a város vezetõje) azt jóváhagyta,
és kegyelmet nem adott. Végül pedig
maga a kivégzés (a Biblia eredeti
szelleme szerint) közösségi jellegû;
nincs hóhér, hanem a város lakossága
kollektíve hajtja végre az elítélten a
halálos ítéletet: „…senki másként,
mint az egész nép keze által meg
nem halhat … együttes erõvel kövezik
meg az elítélteket, vagy ha a puskaport
választja, hogy gyors halála
legyen, együttesen égetik meg.” 45
32 „Ha pedig sorsuk ellen föllázadnak és ellenszegülnek, akkor végül is megsemmisítik õket mint szelidíthetetlen vadállatokat, akiket sem börtön,
sem bilincs nem tud fékentartani.” (I. m. 147. o.)
33 I. m. 97. o.
34 I. m. 97. o.
35 A felkelést még azelõtt elárulták, hogy arra, illetve az azt támogatni kívánó török csapatok beavatkozására ténylegesen sor került volna, így a
lázadás mindössze kísérlet maradt.
36 A Napvárost Campanella 1602-ben, börtönben töltött „vizsgálati fogsága” alatt írta olasz nyelven (eredeti címe „La città del Sole” volt); latinra
1613-14-ben fordította le, elsõ – latin nyelvû – kiadására pedig 1623-ban került sor Frankfurtban „Civitas Solis” címen.
37 Mint ahogy fentebb már volt szó róla, a vele szemben megfogalmazott eretnekvádak, amelyek majdnem halálát okozták, elvileg arra kellett
volna, hogy predesztinálják õt, hogy vallási „vétkek” esetében ellenezze a halálbüntetést, de mély vallásossága, amely elsõsorban a Biblián,
nem pedig a katolikus dogmákon alapult, valamint dominikánus szerzetesi volta mégis a vallást tagadókkal szemben alkalmazott halálbüntetés
hívévé tették.
38 „…amikor az Isten, a szabadság és a felettes tisztviselõk elleni bûntettrõl van szó, könyörület nélkül végrehajtják az ítéletet. Halállal csupán
ilyen esetekben büntetnek…” [Campanella, Tommaso: A Napváros. (ford.: Sallay Géza) Nippon Kiadó, Budapest, 1996, 61. o.]
39 Lásd: i. m. 43. o.
40 Lásd: i. m. 46. o.
41 A „minden valószínûség szerint” kitétel azért használtatik, mert Campanella e helyütt nem használja a „halálbüntetés” szót vagy annak valamely
értelmi megfelelõjét, Napváros szabályozásának szellemiségébõl és egyéb – ennél kisebb súlyú és kisebb értékeket veszélyeztetõ – cselekmények
szintén halállal való büntetendõségébõl viszont ez következik. [„Azon igyekeznek, hogy a félelmet kitöröljék az emberekbõl, és nagyon
megbüntetik azt, aki gyávának mutatkozik.” (I. m. 49. o.)]
42 I. m. 61. o.
43 Azonban „hirtelen felindulás esetén enyhítik az ítéletet”. (Uo.)
44 Napváros élén a Nap vagy más néven a Metafizikus, azaz a város legtudósabb embere mint fõpap áll, alatta pedig három fejedelem van: a Pon
(Hatalom), a Sin (Bölcsesség) és a Mor (Szerelem); e fejedelmek bírálják el az egyes mesterségek vezetõinek ítéletével szembeni fellebbezéseket.
45 I. m. 61. o.
116 XI. évfolyam 2–3. szám