collega - Károli Gáspár Református Egyetem

dr. Jánosi Andrea
tevékenységek tekintetében. Ezek
fogalmát nem tartalmazza az irányelv,
habár az egészségügyi szolgáltatások
tekintetében különösen jelentõsek.
14
A munkaidõ hosszának meghatározása
mellett az irányelv fõ rendelkezései
az ún. referencia idõszakra
vonatkoznak. Az átlagos munkaidõ
fogalmával összefüggésben alapkérdés
a hivatkozási idõtartam, 15 amely
a tagállamok heti átlagos munkaidõ
kiszámítására szolgál.
Az irányelv rendelkezései általános
szabálynak tekinthetõk, azokat
nem kell alkalmazni, ha egyéb közösségi
szabályok a munkaidõ szervezésére
vonatkozóan különös követelményeket
tartalmaznak bizonyos
foglalkozásokkal vagy szakmai tevékenységekkel
kapcsolatosan. 16
Ilyen
közösségi eszköznek minõsül a közúti
fuvarozásban utazó tevékenységet
végzõ személyek munkaidejének
szervezésérõl szóló 2002/15/EK
irányelv, 17 mivel a közúti közlekedés
biztonságát és az abban részt vevõ
személyek egészségének és biztonságának
védelmét szolgáló konkrétabb
rendelkezések sorára van szükség
a közúti fuvarozásban dolgozók
munkaidejét illetõen. 18 Speciális
munkaidõt határoz meg a hatálya
alá tartozóknak.
II. A munkaidõ irányelv körül
kialakult vita
II.1. Kapcsolódó jogesetek
A munkaidõ irányelv felülvizsgálata
több okból is szükségessé vált. Ez
egyrészrõl arra vezethetõ vissza,
hogy az Európai Bíróság két olyan
ítéletet is hozott, amelyek a munkaidõ
irányelv rendelkezéseit a tagállamok
többségének kialakult véleményétõl
és ez alapján létrejött gyakorlattól
eltérõen értelmezték. 19
Mindkét jogeset az egészségügyi
ágazatban vetõdött fel. Az Európai
Bíróság mindkét esetben elõzetes
döntéshozatali eljárás keretében járt
el, az ennek során született döntés az
elõterjesztõ bíróságra kötelezõ erõvel
bír. 20
Célja, hogy megelõzze az
uniós szabályok tagországonkénti
eltérõ értelmezését. 21
Az egyik az ún. Jaeger-eset, 22
amelyben a jogvita Norbert Jaeger
és Kiel városa között folyt. Jaeger úr
segédorvosként dolgozott a kieli
kórház sebészeti osztályán. Az ügy
tárgya a 93/104 irányelv értelmében
vett „munkaidõ” és „pihenõidõ”
fogalmak meghatározása az orvos
által a kórházban biztosított ügyelet
keretében. Az alapeljárásban résztvevõ
felek álláspontja eltért abban,
hogy az ügyeletben töltött idõ
munkaidõnek vagy pihenõidõnek
számít-e.
A német nemzeti munkajog különbséget
tesz rendelkezésre állás,
ügyelet és készenlét között. Ezeknek
a fogalmaknak a jellemzõit a bírói
gyakorlat alakította ki. Egyedül
a rendelkezésre állást tekintik úgy,
mint ami teljes egészében munkaidõnek
minõsül. Ezzel szemben az
ügyelet és a készenlét pihenõidõnek
tekintendõ, kivéve a szolgálat
azon részét, amikor a munkavállaló
ténylegesen szakmai feladatot
végzett.
A Bíróság szerint a döntõ tényezõ
annak megítélése tekintetében, hogy
a 93/104 irányelv értelmében vett
„munkaidõ” fogalmának sajátos elemei
jelen vannak-e az orvosok által a
kórházban ellátott ügyelet esetében
az a tény, hogy kötelesek fizikailag
jelen lenni a munkáltató által meghatározott
helyen, ez utóbbi rendelkezésére
állni, és szükség esetén azonnal
képesnek kell lenniük szolgálatot
nyújtani.
A másik jogeset az ún. SIMAPügy,
23 amelyben a Bíróság a spanyolországi
Közegészségügyi Ellátásban
Dolgozó Orvosok Egyesülete és
a Valenciai Régió Egészségügyi Minisztériuma
közötti jogvitában döntött.
A SIMAP kollektív keresetet
nyújtott be a Valenciai Régió Egészségügyi
Minisztériuma ellen. Célja,
hogy biztosítsa a munkaidõ irányelvben
foglalt jogokat a régió egészségügyi
alapellátásában dolgozó
valamennyi orvosa számára. 24 ABíróság
véleménye, hogy az ügyeleti
idõ munkaidõnek, illetve túlmunkának
minõsül, amely idõ alatt az
orvos a munkahelyén tartózkodik,
ott munkavégzés céljából rendelkezésre
áll. 25
A Bíróság legutóbb hasonló kérdésben
a Jan Vorel és munkáltatója, a
Nemocnice Èeský Krumlov (Èeský
Krumlov-i kórház) közötti jogvitában
26
döntött. Eszerint a korábban
említett irányelvekkel ellentétes az a
tagállami szabályozás, amely szerint
az orvos által ellátott, a munkavégzés
helyén fizikai jelenlétével járó
ügyelet ideje, amely alatt nem végez
semmilyen tényleges munkát, nem
minõsül teljes egészében munkaidõnek.
Továbbá azokkal nem ellentétes
az a tagállami szabályozás, amely a
munkavállaló díjazása céljából és az
általa a munkahelyén ellátott ügyelet
tekintetében eltérõ módon veszi figyelembe
azon idõtartamokat, amelyek
alatt tényleges munkavégzés
történt, és azokat, amelyek alatt semmilyen
tényleges munkát nem végzett
a munkavállaló.
14 Bankó Zoltán – Berke Gyula – Gyulavári Tamás – Kiss György: i.m. 44. o.
15 Bankó Zoltán – Berke Gyula – Gyulavári Tamás – Kiss György: i.m. 45. o.
16 2003/88/EK irányelv 14. cikk
17 Az Európai Parlament és a Tanács 2002/15/EK irányelve (2002. március 11.) a közúti fuvarozásban utazó tevékenységet végzõ személyek
munkaidejének szervezésérõl, (HL L 80., 35. o.; magyarnyelvû különkiadás 5. fejezet, 4. kötet 224. o.)
18 2002/15/EK irányelv negyedik preambulumbekezdés
19 Dr. Magyar Éva: Jogharmonizáció immáron „bentrõl” szemlélve: a munkaidõ szabályozásának lehetséges irányai I. (Munkaügyi szemle, 2004.
május, 19-23. o.) 20. o.
20 Várnay Ernõ – Papp Mónika: Az Európai Unió joga (KJK-KERSZÖV Jogi- és Üzleti Kiadó Kft., 2005, Budapest) 373. o.
21 Dr. Magyar Éva: i.m. 20. o.
22 C-151/02. sz. Landeshauptstadt Kiel kontra Norbert Jaeger ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-8389. o.)
23 C-303/98. sz. Sindicato de Médicos de Asistencia Pública (Simap) kontra Conselleria de Sanidad y Consumo de la Generalidad Valencia ügyben
2000. október 3-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-7963. o.)
24 Dr. Magyar Éva: i.m. 20. o.
25 Bankó Zoltán – Berke Gyula – Gyulavári Tamás – Kiss György: i.m. 44. o.
26 C-437/05. sz. Jan Vorel kontra Nemocnice Èeský Krumlov ügyben 2007. január 11-én hozott végzés (EBHT-ban még nem jelent meg)
222 XI. évfolyam 2–3. szám