collega - Károli Gáspár Református Egyetem
collega - Károli Gáspár Református Egyetem
collega - Károli Gáspár Református Egyetem
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
lút többségét, úgy a szövetségi elnök<br />
köteles a hivatalban lévõ kancellárt<br />
felmenteni, és utódját kinevezni (67.<br />
cikk). Ez az eset nem csupán alkotmányjogilag,<br />
hanem politikailag is<br />
egyértelmû, a korábbi kormánytöbbség<br />
helyén új többség jött létre.<br />
A bizalmi kérdésnél (Vertrauensfrage)<br />
azonban a politikailag eltérõ<br />
helyzet alkotmányosan is más megoldási<br />
lehetõségeket eredményez.<br />
Amennyiben a szövetségi kancellár<br />
indítványt tesz arra, hogy a Bundestag<br />
önállóan, vagy más kormányjavaslattal<br />
összekötve nyilvánítsa ki<br />
bizalmát iránta (összekapcsolt bizalmatlansági<br />
indítvány), és az indítvány<br />
nem kapja meg a kancellári<br />
többséget, úgy a szövetségi elnök a<br />
kormányfõ javaslatára huszonegy<br />
napon belül feloszlathatja a Bundestagot<br />
(68. cikk). Az elnök feloszlatáshoz<br />
való joga megszûnik, ha a Bundestag<br />
új kancellárt választ. Ha erre<br />
nem kerül sor, az elnök önállóan<br />
dönti el, hogy hajlandó-e a Bundestag<br />
feloszlatására.<br />
Az alaptörvény vonatkozó szakaszaiból<br />
az következik, hogy mivel a<br />
Bundestag nem mondhatja ki saját<br />
feloszlását, ezért a még létezõ parlamenti<br />
többség kezében is ez az<br />
egyetlen eszköz arra, hogy a Bundestag<br />
feloszlását elõidézhesse. Így<br />
több alkalommal a hivatalban lévõ<br />
kancellár akkor is élt ezzel a lehetõséggel,<br />
amikor a parlamenti többség<br />
biztosított volt.<br />
A német gyakorlatban igen szemléletesen<br />
mutatkozik meg a konstruktív<br />
bizalmatlansági indítvány és<br />
a bizalmi kérdés politikai célszerûsége<br />
és alkalmazhatósága. Emlékezetes<br />
eset, hogy 1972-ben az Uniópártok<br />
konstruktív bizalmatlansági<br />
indítványt nyújtottak be Willy<br />
Brandt szövetségi kancellár szociáldemokrata-liberális<br />
kormányával<br />
szemben Rainer Barzel-t a CDU elnökét<br />
nevezve meg kancellárjelöltnek,<br />
akinek támogatásáról elõzetesen<br />
több liberális képviselõ is nyilatkozott.<br />
Miután a javaslat – két<br />
szavazat híján – nem kapta meg a<br />
szükséges abszolút többséget a kancellár<br />
Brandt maradt, de néhány liberális<br />
képviselõ kiválása folytán<br />
immár kancellári (abszolút) többség<br />
nélkül. Ekkor õ vetette fel a bizalmi<br />
kérdést, saját frakcióját is a bizalom<br />
megvonására (tartózkodásra) utasítva,<br />
majd miután a bizalmat elvesztette<br />
kérte a szövetségi elnököt,<br />
hogy írjon ki új választásokat, amelyet<br />
azután – az SPD eddigi legjobb<br />
eredményével – meg is nyert.<br />
A másik ismert eset 1982-ben történt,<br />
amikor a Bundestag eredményes<br />
konstruktív bizalmatlansági indítvány<br />
folytán Helmut Schmidt<br />
kormányától megvonta a bizalmat<br />
és egyidejûleg Helmut Kohlt kancellárrá<br />
megválasztotta (amelyet a liberális<br />
párt átállása tett lehetõvé), Kohl<br />
vetette fel a bizalmi kérdést kérve az<br />
új kereszténydemokrata-liberális<br />
többséget, hogy vonja meg kormányától<br />
a bizalmat, hogy azt a német<br />
nép választásokon erõsíthesse meg.<br />
A Szövetségi Alkotmánybíróság késõbb<br />
aggályosnak minõsítette az eljárást<br />
arra való hivatkozással, hogy a<br />
bizalom, a kancellári többség elvesztésének<br />
valósnak kell lennie, de<br />
alkotmányellenességet nem állapított<br />
meg.<br />
2005-ben szintén hasonló helyzetben<br />
Schröder kancellár élt e lehetõséggel,<br />
akit nem a törékeny kormánytöbbség,<br />
hanem egy tartományi<br />
választás elvesztése késztetett a<br />
soron kívüli új választásokhoz vezetõ<br />
egyetlen, alaptörvényben biztosított<br />
út igénybevételére.<br />
A szövetségi elnök választása<br />
A bonni alaptörvény rendhagyó módon<br />
különálló, „egyfeladatú” alkotmányos<br />
testületet hozott létre a szövetségi<br />
elnök megválasztására: a<br />
Szövetségi Közgyûlést (Bundesversammlung).<br />
A testület az általános<br />
választásokon mandátumot<br />
szerzett parlament képviselõibõl, valamint<br />
a 16 tartományi törvényhozás<br />
Bundestag tagjaival megegyezõ számú,<br />
a tartományokban fennálló pártpolitikai<br />
viszonyokat pontosan leképezõ<br />
küldöttekbõl áll.<br />
Mivel a német perszonalizált arányos<br />
választójogi rendszerben ismert<br />
ún. függõ mandátumok miatt<br />
a Bundestagban ülõ képviselõk<br />
pontos létszáma nem határozható<br />
meg, ezért az államfõt megválasztó<br />
Szövetségi Közgyûlés tagjainak<br />
száma is ismeretlen, és állandóan<br />
változó. 28<br />
A Szövetségi Közgyûlés elnöki<br />
feladatait a Bundestag elnöke látja el,<br />
aki köteles legkésõbb a korábbi elnök<br />
mandátumának lejártát megelõzõen<br />
harminc nappal a testület öszszehívására<br />
(54. cikk). A választás<br />
legfeljebb három fordulóból áll. Az<br />
elsõ, valamint a második fordulóban<br />
a szavazatok abszolút többsége<br />
szükséges az elnöki hivatal elnyeréséhez,<br />
a harmadik fordulóban a legtöbb<br />
szavazatot elért jelölt lesz a szövetségi<br />
elnök. 29<br />
A francia és a német modell<br />
tapasztalatainak egybevetése<br />
A francia félprezidencializmus és a<br />
német parlamentarizmus, mint<br />
Európa két „modelladó” kormányformájának<br />
kialakulása jól érzékelhetõen<br />
összefügg a két állam eltérõ<br />
történelmi sajátosságaival. Amíg<br />
Franciaországnak a 20. század közepén<br />
erõs vezetõre volt szüksége,<br />
ezért a parlamentet kellõen ellensúlyozni<br />
tudó köztársasági elnöki<br />
intézményt hívott életre, addig Németországban<br />
– a totalitárius rezsim<br />
szomorú tapasztalataiból okulva – a<br />
demokratikus államszervezet kialakítására<br />
tevõdött a fõ hangsúly,<br />
amelyre a törvényhozó hatalom (és<br />
az annak felelõs kormány) dominanciája<br />
jellemzõ.<br />
Látható az is, hogy a tényleges hatalmat<br />
nem pusztán az alkotmány<br />
szövege határozza meg, ugyanilyen<br />
jelentõsége van az adott államban<br />
bevett gyakorlatnak, szokásnak. Duverger<br />
összegzése szerint a tényleges<br />
hatalom négy tényezõ függvénye:<br />
1. az alkotmány tartalma;<br />
2. a hagyomány és az adott körülmények<br />
kombinációja;<br />
3. a parlamenti többség összetétele;<br />
és<br />
4. az elnök viszonya a parlamenti<br />
többséghez. 30<br />
28 A Horst Köhler szövetségi elnököt megválasztó Szövetségi Közgyûlés 1206 küldöttbõl állt.<br />
29 Horst Köhler jelenlegi szövetségi elnök a kilencedik a világháború utáni német államfõk sorában, közülük csupán hárman, az elsõ és a második,<br />
Theodor Heuss és Heinrich Lübke, valamint Richard von Weizsaecker dicsekedhet két elnöki mandátummal.<br />
30 Duverger, i.m. 146. p.<br />
30 XI. évfolyam 2–3. szám
Change language