Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

AZ ÉRZELMEK TÜKRÖZŐDÉSE A HANGLEJTÉSBEN ÉS A ZENÉBEN 129
határozni a témák maximális terjedelmét; sok nagyságrenddel meghaladja az
egyes nyelvek hanglejtésformáinak a számát, ha limitáljuk a terjedelmét.
Viszonylag kis számú hanglejtés típus közül a beszédben egynéhány
sokszorta gyakoribb a többinél. Egyes helyzethez kötött beszédmegnyilvánulásokat
(sportközvetítés, hírfelolvasás é. í. t., vö. FÓNAGY—
MAGDICS 1963) két-három hanglejtésforma uralma jellemez. A szűk hangterjedelem
és egyes hanglejtésformáknak állandó ismétlődése monoton
jelleget kölcsönöz a beszédhanglejtésnek. (Mivel a hangterjedelem, a hanglejtésformák
alakja és száma nyelvenként eltérő, egyes nyelvek dallama viszonylag
élénkebb, másoké viszonylag egyhangúbb. A főként kis hangterjedelmű,
ereszkedő motívumokból felépülő magyar beszéddallam az olaszhoz, franciához,
oroszhoz képest például igen monoton.)
5.3.0 Bajos lenne tehát a hírérték nagyságából kizárólag a hírérték
eltérő mennyiségére visszavezetni a zene és beszéd eltérő esztétikai hatását.
A zenei dallam is, a beszéddallam is kötött, de kötöttségük más
jellegű. A zenében a hang mozgását formális törvények határozzák meg.
A zenei frázisok menete a megelőző és következő frázisok menetének függvénye.
Az egy beszédtaktuson belül szereplő mondatok hanglejtése független
egymástól. A beszédben az egyes mondatok hanglejtését a mondat tartalma
határozza meg. A mondat hanglejtése közvetlenül alig függ a szomszédos
mondatok dallamától.
A kétféle kötöttség a nyelvi és zenei közlemények eltérő jellegéből,
eltérő céljából ered.
Induljunk ki a nyelv és zene közös eredetéről szóló feltevésből. Tekintsük
ezt a feltevést etiológiai legendának, mely — mint az eredetfejtő legendák
általában — lényeges összefüggésekre utal. Tegyük fel, hogy a nyelv és a zene
közös ősformáját a hiányok okozta belső feszültség hozta létre. Ez a feszültség
kétféle úton-módon csökkenthető.
5.3.1 Mások segítségével, közös erővel leküzdhetjük a feszültséget okozó
tényezőket, ha a belső feszültséget tükröző mozdulatokat, hangokat jelekké
fejlesztve nemcsak érzelmeinkre, de az érzelmeket kiváltó körülményekre is
felhívhatjuk a figyelmet. A természet erőivel szemben munkával harcoló,
közösségeket kialakító ember útja múlhatatlanul spontán testi megnyilvánulásokra,
primer jelezésekre ráépülő konvencionális jelzőrendszer kialakításához
vezetett (ENGELS), melyet PAVLOV a „jelzések jelzésének", „második jelzőrendszernek"
nevez. Ahhoz, hogy gondolatokat formáljunk és közlésükkel
meghatározott cselekvéseket váltsunk ki más emberekből, a valósággal meghatározott
kapcsolatban álló, rögzített formájú és rögzített, körülhatárolt
tartalmú jelekre van szükség. A jel lényege, sajátossága abban áll, hogy valamilyen
szubsztanciát (mozdulatot, hangrezgést, ábrát) megfosztunk önálló
lététől és anyagi tulajdonságaira való tekintet nélkül alárendeljük annak a
képzetnek, fogalomnak, melyet segítségével alakítottunk ki. Ilyen jel a hanglejtésforma
is. Világos tehát, hogy a hanglejtésformák, melyek önmagukban
véve nem is léteznek, csak a jelentésen keresztül, a jelentést megkülönböztető
sajátságaikban, nem lehetnek semmiféle formatörvénynek (funkciótörvény,
harmóniatörvény) alárendelve. A hang mozgását csakis a mondat jelentése
határozza meg. A hanglejtésformák ismétlődése vagy váltakozása a közlés
tartalmának függvénye. A fogalmi gondolkodás tipizáló jellegéből, a nyelv
9 Nyelvtudományi Közlemények LXV. 1.