Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK MAGÁNHANGZÓ-KVANTITÁSA 95
első szótagon: a nyj.-i szúszék ennek a megfelelője; a második szótagbeli -emindenütt
rövid; a hosszú hang nyilván a magyarban alakult analógiásán az
ajándok ~ ajándék, szándok ~ szándék stb. képzőváltozatok alapján) [ veréb:
mivel a szláv nyelvekben kópzőtlen -e-s alak nem mutatható ki, hangsúlya,
kvantitása ismeretlen.
VI. Magyar nyúlások. A következőkben azokat az eseteket
sorolom fel, amikor a hosszúság kétségtelenül a magyarban keletkezett.
áb-ráz: eredetibb abráz-ból (a szóvégi -á-ra 1. I. d. alatt, 1. még I. e.
alatt is) | hál-vány: a szláv halvan -zd- változás, mégha esetleg van is -zd- > -zn-, ahogy én feltettem
(de ez is kétes). A garázda már a XVI. sz.-ban főnév. A poszátának a szláv *pbsota >
sz. psota 'nyomor, nyomorult ember' szóból való magyarázatánál fel kell tenni, hogy
mai népnyelvi 'satnya, vézna, beteges' jelentés az eredeti, bár a régiségben semmi nyoma.
Sőt fel kell tenni, hogy eredetileg főnév volt, mert a szláv szó sohasem volt melléknév.
A madárnévben azonban, amely a BesztSzj.-ben jelentkezik először, már a melléknév
rejlenek. Mindkét esetben azonban a nyúlás nem világos. Az -a- > -á- fejlődés,
mint láttuk, mindig egy a—á hangsorban hasonulással keletkezett. De milyen
alakból való a *garázda > garázda és a *poszota> *paszata^> *paszáta^> poszáta?
Valamilyen ragozott esetből?