Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

234 ISMERTETÉSEK — SZEMLE
A „Lehrbuch der Phonetik" egységes, egy tömbből faragott munka. Egységessé
teszi a szerző igen tudatos, elvi állásfoglalásának következetes érvényesítése. Egységgé
fogja össze a fonetika egyes fejezetei közötti jól érzékeltetett, szoros összefüggés.
Az eddig elmondottakból következik, hogy a szerző előadásmódja rendkívül tömör.
Százkilencvenkilenc lapon közli az olvasóval a lényeges általános fonetikai ismereteket,
az egyes problémák körül lezajlott vitákat. Nem valamiféle távirati stílus révén válik
tömörré,\— ellenkezőleg: nyelvezete szabatos és fordulatos, — hanem azáltal, hogy
minden esetben a lényeget ragadja meg. Sokszor élesebben, világosabban fogalmazza
meg az egyes munkák mondanivalóját, mint az idézett szerző.
Azt hiszem, hogy ezek a tulajdonságok — az elvszerűség, a következetes funkcionális
szemlélet, a dialektikus (leíró és egyúttal történeti) tárgyalásmód, a lényeg biztos
megragadása — teszi LAZICZITJS GYULA fonetikáját „több tekintetben egyedülálló"
munkává.
LAZICZITTS GYULA életének utolsó éveit betegen, magányosan töltötte. Az egyetemtől
meg kellett válnia, elszakadt nyelvésztársaitól és — akarva-akaratlanul — a nyelvtudomány
fejlődésétől is. Kiváló kritikai érzéke ellenére elkerülte figyelmét a fonetikában
lezajló hatalmas átalakulás. A szonagrafikus vizsgálatok eredményeit már nem hasznosította,
így nem ismerkedik meg az olvasó olyan újszerű, problémákkal, mint a magánhangzó-mesgye
(vowel-transition) szerepével a mássalhangzó meghatározásában. Még
kevésbé kerülnek szóba a Haskins-csoportnak festett hangokkal végzett kísérletei. Nem
vett tudomást a szerző Jakobsonék bináris akusztikai elemzési módszeréről (pedig igen
kíváncsiak lettünk volna véleményére), a hangok hálózati modellen alapuló matematikai
elemzésének lehetőségéről (network theory). Nem értesült a kibernetikai jellegű vizsgálatokról
(így például a beszédfelismerő készülékkel folytatott kísérletekről), sem arról,
hogy az információelmélet milyen megtermékenyítőén hatott a fonetikára, fonológiára.
Nem kerül szóba a miografikus, sőt a tomografikus eljárás, vagy a rontgenkimográfia
sem a hangképzós vizsgálatáról szóló fejezetben. Nem említi meg Hussonék új hangképzéselméletét.
Nem vett tudomást Laziczius a magyar fonetikai irodalom újabb eredményeiről
sem. Hegedűs Lajos neve nem szerepel a bibliográfiában. Csak Tarnóczy Tamásnak
egyetlen (1941-ben megjelent) írására utal.
Pedig régebben Laziczius mindig felfigyelt arra, ami valóban új volt a nyelvtudományban.
Két évtizeden át egyedül képviselte a fonológiát, a strukturalista szemléletet
Magyarországon (elszigetelődése részben ebből következett), s első perctől fogva
felismerte a fonometria jelentőségét is. (Könyvében sem mulasztja el ezt kiemelni, vö.
128. 1. és kk). Mint irodalomkritikusa 20-as évek elején első között ismertette a szovjet
szerzőket, a francia avant-gárdista irodalmat.
De éppen az a tény, hogy LAZICZIUS GYULA „Lehrbuch"-ját az újabb irodalom
hiánya ellenére nagy haszonnal és tanulsággal olvashatják az egyetemi hallgatók és a
fonetika kutatói, világosan mutatja, hogy a könyv több egyszerű kézikönyvnél. Maradandó
értékű tudományos munka.
A szép nyomású, jól kiállított könyvön, sajnos, meglátszik, hogy a szerző nem
nézhette már át a korrektúrákat. A könyv végén szereplő bibliográfiára utaló számok
olykor tévesek. A 16. lapon 99a áll 104a helyett, az 55. lapon 40a áll 41a helyett, a 110.'
lapon 90a és 86a áll 91a helyett, a 116. lapon 62c, 62d áll 64c és 64d helyett, 68a áll 65a
helyett, a 134. lapon 78a helyett 82a olvasandó. A 157. lapon a D. Jones idézet végén
a szám A. Ciocco munkájára utal. A 91. lapon tévesen Rosetti szótagtanulmányára
hivatkozik a 78a szám, ahol a szerző a kombinatorikus hangokról ír. Olykor pedig hiányzik
az utalás, így a 60. és a 144. lapon. Felismerhetetlenek a fonetika írás fejlődéséről
szóló fejezetben Brücke írásrendszerének jelei (19. lap). Nem szerencsés dolog továbbá,
hogy a fejezet címeket ugyanazzal a típussal nyomták, mint a szöveget.
Ezek az apróságok alig vonnak le a kiadvány értékéből, és semmivel sem csorbítják
Wolfgang Steinitz professzor érdemét, akinek a mű német kiadását köszönhetjük.
FÓNAGY IVÁN