Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 473
Annales Univ. Scient. Budapestinensis Sectio Philologica. II: Josef Budenz, der
Mensch und der Pädagog.
ALH. X: Nomen und Verbum.
Nyr. LXXXIV: Sopa. — Veszekvés. — Bádogszamár. — A -hoz, -hez, -hoz rag
történetéhez. — Felláb. — A harmadik személyű névmás hangtörténetéhez. —
Gyürke. — Rákláb. — Kikél. — Szolgáló. — A zippzár magyar neve. — Merre
zúgnak habjai Tiszának, Dunának.
MNy. LX: Népetimológia a magyar növény ne vekben.
1961. MNyvj.-VII: A moldvai északi csángó szótárhoz.
MNy. LVII: Füle botját sem mozdítja. — Verni való.
Nyr. LXXXV: A birtokos személyragok történetéhez. — Boldog. — Tangó ós
zsibogó. — A Mádéfalva-féle helynevekhez. A Göncölszekér egy ismeretlen
neve. — Kenyérkatona. — Pőre. — Ismeretlen szólások. — Szamalu. — Tanuljuk
meg helyesen leírni nagyjaink neveit. — Csillagok-e a csillagok ? — Éhei. —
Forrás. — Földméter. — Kecsegtet. — Sorompó. — Tarka Jézus.
1962. MNy. LVIII: A népnyelv mondattanához.
MNyvj. VIII: Tájszómagyarázatok.
M. VELENYÁK ZSÓFIA
László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai
Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. 209 1.
Még tíz éve sincs, hogy a hazai nyelvtudomány és egyéb tudományok képviselői
megvitatták a magyar őstörténet egyes kérdéseit, 1 s máris újabb őstörténeti tanulmány
hagyta el a sajtót. Szerzője, LÁSZLÓ GYULA, megelőzően 15 évig rendszeresen'olvasta és
jegyzetelte a magyar és a többi uráli nép őstörténetére vonatkozó irodalmat az ásatásokról
szóló jelentéseket éppúgy, mint a nyelvészeti dolgozatokat, avagy az embertani,
történeti, néprajzi, növényföldrajzi szakmunkákat. Munkája közben arra a meggyőződésre
jutott, hogy a magyar őstörténet alapkérdései másképp magyarázhatók, mint
korábban tettük; fenti című könyvében ezen új magyarázati lehetőségekről ad számot.
Ó maga (7.1.) azt írja, hogy (egyebek közt) a finnugorok kialakulásának a területét
kívánja meghatározni. A továbbiakból azonban az derül ki, hogy jóval többről van szó;
a szerző a finnugor népek történetét nem csupán az uráli ősnépből való kiválásuk koráig
követi visszafelé, hanem az uráli alapnyelvet beszélő közösség kialakulására és sorsának
bizonyos fordulataira is fényt kíván deríteni. Ez a célkitűzés azt jelenti, hogy a szerző
lényegesen más feladat elvégzésére vállalkozott, mint amelynek az elvégzését a múltban
egyes nyelvészek vállalták. Az őshaza-kérdésekben érdekelt nyelvészek túlnyomó
többsége ugyanis a finnugor őshaza területét kívánta meghatározni, e műszóval
pedig azt a területet jelöljük, „ahol a mai finnugor nyelvek közös előzményének
tekintendő finnugor alapnyelvet beszélő nép együttélése utolsó szakaszában,
közvetlen szétválása előtt 2 lakott — tekintet nélkül arra,
hogy kifejlődése korábbi szakaszaiban hol bolyongott, merre élt, hányszor változtatott
huzamosabb tartózkodási helyet" (ZSIBAI: A magyar őstörténet kérdései 5).
Valamelyes elképzelésük persze volt a nyelvészeknek arra nézve is, hogy a finnugor
alapnyelvet beszélő nép hol lakhatott, merre vándorolt szétválását megelőzően.
Történt ugyanis egy-két kísérlet a finnugorság és a szamojédok közös őshazájának,
az ún. uráli őshazának a meghatározására is, és az ilyen irányú megállapítások
egyben többé-kevésbé állásfoglalást jelentettek abban a kérdésben is, hogy merre járt
a finnugor alapnyelvet beszélő nép a finnugor egység megszűnése előtti évezredekben,
más szóval: hol történt a finnugorság kialakulása. Az uráli őshaza kérdésével azonban
a nyelvészek igen keveset foglalkoztak. E kérdésnek eddig csupán egy nyelvész,
N. SEBESTYÉN IRÉN szentelt külön tanulmányt (,,Az uráli népek régi lakóhelyeinek
kérdéséhez"; I. OK. I, 351—406). Nyilvánvaló tehát, hogy a még elvégzésre váró kutatások
az ún. uráli őshaza helyére vonatkozó vélekedéseket módosíthatják, s ha ez történnék,
1 Az 1953. december elsején tartott vita anyaga megjelent ,,A magyar őstörténet
kérdései" című kiadványban: Nyelvtudományi Értekezések 5. Budapest, 1955. Akadémiai
Kiadó. 2
Én ritkítottam.