Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 481
Paul Ariste: Vadja muinasjutte
Eesti NSV Teaduste Akadeemia. Emakeele Seltsi Toimetised Nr. 4.
Talliti, 1962. 120 1. .
Egy kihaló nép mesekincsének utolsó morzsáit gyűjtötte össze és tette közzé a
szerző — a vót nyelv és népköltészet kitűnő ismerője —, nem sokkal a nyelvészet és a
folklór szempontjából egyaránt érdekes „Vadjalaste laule" c. vót népdalgyűjtemény ének
megjelenése után.
A dalkedvelő vótok népdalaiban a közös keleti-tengeri finn dalkincs sok ősi sajátossága
őrződött meg, és bőven maradtak fenn újabb alliterációs és más formájú dalok is.
Ezeknek gyűjtését már a XVIII. század végén megkezdték a kutatók. A dal a vót népköltészetnek
az a műfaja, melyből aránylag sokat összegyűjtöttek, és mellyel más műfajokhoz
mérten sokat foglalkoztak. Sókkal kevesebb figyelmet szenteltek a gyűjtők a vót
hiedelmeknek, babonáknak, szokásoknak, közmondásoknak, meséknek, elbeszéléseknek.
Ezeknek rendszeres gyűjtése csak akkor kezdődött meg, amikor a vót nyelv már a pusztulás
szólén állott. Pedig a vótok nemcsak jó dalosok, hanem jó mesélők is voltak. Meséltek
egymásnak esténként együtt üldögélve, de meséltek a csorda után ballagva vagy más
munka közben is.
A szerző a vót népköltészet egyéb termékei mellett 1932-től kezdve gyűjtötte az
akkor már kihalófélben levő vótok meséit, mondáit, legendáit és tréfás elbeszéléseit.
Az összegyűjtött epikai anyag egy részét ARISTE már előbbi szöveggyűjteményeiben
publikálta: Wotische Sprachproben. Öpetatud Eesti Seltsi Aastaraamat 1933, Tartu,
1935; Vadja keelenäiteid. Acta et Commentationes Universitatis Tartuensis B XLIX. 6,
Tartu, 1941; Vadja rahvajutte Mati külast. Keele ja Kirjanduse Instituudi Uurimused II,
Tallinn, 1958.
Az itt ismertetett kötet előszavából megismerjük a vót mesék gyűjtésének történetét,
az ilyen anyagot tartalmazó publikációkat AHLQVIST gyűjtésétől a legújabbakig.
A könyv 65 mesét tartalmaz, melyeket 9 közlő ajkáról jegyzett fel a szerző.
Az ősi népmesei motívumok nemzetköziek, egyik nép mesekincséből a másikéba
vándorolnak, de minden népnél az illető nép költészetének sajátos világával telítődnek.
A vót mesék egy részének témája ismert az orosz, az észt, az izsór és a finn mesék tematikájában
is. De vannak olyan mesetípusok is, amelyek csak a vót mesékre jellemzők.
Az egyik nép meséiből a másikéba vándorló mesemotívumok változnak. Pl. az orosz
mesében az ember ós az ördög erőpróbája során az ember a répából csavar vizet, a vót
mesében pedig egy marék túrót szorít össze, hogy erőfölényét a kődarabot hiába szorongató
ördöggel szemben bebizonyítsa. Ismert mesetéma a gazdag ember és a szegény szomszédja,
aki nem adja el pénzért a boldogságát: nem mond le arról, hogy dalolhasson munka
közben. A vót mesében a daloló ember: egy szegény cipész, a gazdag ember: a király.
A mesék leggyakoribb hőse az ember: legtöbbször a szegény ember', a közönséges
ember, béres, földműves vagy családtagja, az öregapó, az öreganyó, a legkisebb fiú vagy
leány, a szolga, a katona stb. A király, a királyfi vagy -a királylány jellemét tekintve
sokszor olyan, mint az egyszerű ember. Az emberi nyelven beszélő madarak, az állatok:
a nyúl, a róka, a farkas, a bóka, a kígyó, a leánnyal szembekötősdit játszó medve, az egér,
a kecske, mely nem akarja elismerni, hogy kapott enni és inni, szintén gyakori és szintén
emberi tulajdonságokkal rendelkező hősök. Az állatok néha varázserővel is rendelkeznek,
pl. a kutya, melynek egy-egy vakkantására megjelenik egy csorda, vagy egy ménes.
A jó és a rossz mesealakok harcában érvényesül a mesékre általában jellemző
igazságszolgáltatás. Az erős és a gyenge vitájából rendszerint a gyenge kerül ki győztesen.
A gonosz mostohának nem sikerül elpusztítani az árva gyermeket, az ember túljár
az ördög eszén. A paraszt eléri, hogy az úr egész éjjel ugat, mint a kutya, és reggel kénytelen
teljesíteni a paraszt kérését, stb.
A három fiú vagy a három leány közül rendszerint a legfiatalabb a rokonszenves
hős, vele történik valami csodálatos, rendkívüli, vagy ő éri el a mese végén megérdemelt
boldogságát.
A csodás elemek legtöbbször az ember és az őt körülvevő világ valóságos alakjainak
formájában jelennek meg, de ezek a látszólag valóságos lények valamilyen rendkívüli,
a jók vagy a rosszak érdekében alkalmazott csodatevő képesség birtokában vannak.
Ilyenek pl a beszélő madarak, a beszélő vagy éneklő halak, az aranyszarvú rénszarvas,
a megelevenedő és megszólaló élettelen tárgvak stb. De a csodás tulajdonságokkal felruházott
valóságos tárgyak és.lények mellett nem hiányoznak a keresztény vallásból