Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

228 ISMERTETÉSEK — SZEMLE
az egyszerű mondatról és részeiről szól (95—328; az általános rész, az alany és állítmány
TOMPA J., a tárgy H. MOLNÁR I., a határozó B. LŐRINCZY É., a jelző TOMPA J., IMRE S.
és KÁROLY S., a többtagú mondatrészek FARKAS V. munkája). Ez az általában szintén
jól sikerült fejezet számos új, vagy részben új részleteket is tartalmaz, mint pl. az ágrul
ágra típusú kettős helyhatározókat. Szokatlan és támadható, de szerintem mégis indokolt
a nyelvtannak az az eljárása, hogy a képes határozókat nem tárgyalja külön, hanem
részben helyhatározókkal, másrészt az állandó határozókkal (vonzatokkal) együtt. A fokés
mértékhatározók igen alaposan ki vannak dolgozva. Sok érdekes finomságot találunk
a módhatározó tárgyalásában is. Helyes a szerzőknek az a felfogása, hogy a ,,mint a
futótűz terjedt el a hír . . ." mondat határozóját ma már nem mellékmondatnak, hanem
inkább egyszerű mondatrésznek foghatjuk fel (206, 331, 377), de én határozottabban
állnék ki e felfogás mellett. Sok új szempontot, részletet tartalmaz a jelzők fejezete is.
Helyes, hogy a nagyon elterjedt, de primitív szemléletű melléknévi és számnévi (máshol
tulajdonság- és szám-) jelző helyébe a minőség- és mennyiségjelző lépett. így az ötödik
emelet kifejezés jelzője véglegesen a minőségjelzők csoportjába került. Én azonban meghagytam
volna a főnévi névmás (ez, az, emez, ugyanez, stb.) szófajú jelzőt külön csoportban
(kijelölő jelző), mert nem - minőséget jelölnek, hanem rámutatnak a jelzett szóra
Alaki viselkedésük (egyezés) is indokolja különválasztásukat.
A következő igen terjedelmes fejezet, az Összetett mondat is több szerző munkája
(329—455; az alárendelő mondat, alanyi és állítmányi mellékmondat: TOMPA J., a tárgyi
mellékmondat: H. MOLNÁR I., a határozói: B. LŐRINCZY É., a jelzői: TOMPA J., IMRE S.
és KÁROLY S., a mellérendelő és többszörösen összetett mondat, valamint a mondatrend:
FARKAS V.). Bár csak röviden említi a könyv, nem tudom nem fölösleges-e a mellékmondatok
„szófaji" osztályozása (339—40). Megnyugtatóan tisztázza a könyv az állítmányi
mellékmondat fogalmát. Nehéz dió a határozói és az értelmezői mellékmondat
kérdése. Itt még — úgy vélem — további kutatásokra van szükség. Nem hiszem, hogy
helyes eljárás a megégendő és föltételes mondatok teljes beolvasztása az állapot- és időhatározó
kategóriájába. Nem mindig lehet rájuk kérdezni, beolvasztásuk is körülményes,
ezért célszerű volna őket jobban elkülöníteni. Az értelmezői mellékmondat pedig nehezen
választható el a jelzőitől. A kapcsolatos mondatok kötőszavainak történeti magyarázata
(414—5) a nyelvtan elveinél fogva inkább a'próbetűs részbe kívánkozott volna. Ügyes
újítás, hogy mindenütt találunk utalást a kötőszók hangsúlyos, illetve hangsúlytalan
voltára. Szívesen láttuk a szemléltető ábrákat is a többszörösen összetett mondatok
tárgyalásában (444—7).
Sok új és érdekes megállapítást tartalmaz a „Hangsúly, szórend, hanglejtés,
szünet" c. VI. fejezet is (457—522, DEME L.). A kötetet forrásjegyzék, tárgymutató és
tartalomjegyzék zárja le.
Minden nagyobb fejezet végén találunk bibliográfiát is. Természetes dolog, hogy
az ilyen könyvészet nem lehet teljes. Nem sorolhatja fel a kérdésre vonatkozó egész
irodalmat, nem terjedhet ki minden részletre. A tudományos etika azonban megkívánja,
hogy az olyan tanulmányokat megemlítse, amelyeknek eredményeit fölhasználja, értékesíti.
Két ilyen bibliográfiai pótlást említek meg: az egyik W. SCHLACHTER cikke a
magyar szórendről (MNy. XL, 49, 100), a másik az enyém a kapcsolatos mondatok osztályozásáról
(Bevezetés a nyelvtudományba [sokszorosított jegyzet a pedagógus továbbképzés
anyagában], Budapest, 1952. 95—6, és ,,A magyar nyelv tanulása" c. nyomtatott
füzetben, Budapest, 1952. Tankönyvkiadó, 33—4). Talán éppen azért kellett volna ez
utóbbit megemlíteni, mivel ilyen nehezen hozzáférhető helyen jelent meg. Az mindenképpen
öröm a szerzőnek, ha megállapításai tudományos közhellyé válnak, de tíz év
távlatából még jó volna valahol utalni rá.
Most következő kisebb megjegyzéseim előző ismertetésemhez hasonlóan nem a
mű lényegét érintik, de — úgy hiszem — hasznosak lehetnek a következő kiadás számára:
9. 1. Kissé komikusnak találom, ha ilyen mondatszók említésekor, mint „Igenei
,,Igen?", ,,Eh!", ,,Jaj" pontos forrásutalást adunk.
21. 1. A leglényeg szó (csak a leglényeget . . . érintettük) igen egyéni ízű és ritka,
bár nem hibáztatható.
23. és 27. 1. A párhuzam kedvéért alkalmazott „Jaj, kertész leszek !" felkiáltó
mondat komikus, nehezen tudnék olyan beszédhelyzetet elképzelni, amelybe beleillenek.
30. 1. (felülről 3. sor.) A jelző szót egy nyelvtanban nem célszerű, más, alkalmi
jelentésben használni.
35. 1. Szolgálhatja a parancs (tiltás) a felszólított érdekét is: Vigyázz, el ne essél! -—•
Aludj jól! stb.
38. 1. Legalább egy mondatot megérdemelt volna az -e kérdőszó helye.