Nyelvtudományi közlemények 65. kötet (1963)

A MATEMATIKAI MÓDSZER NYELVTUDOMÁNYI ALKALMAZÁSÁNAK HATÁRAI 323
GREENBERG (1960) követve SAPIR nyomdokait message-adatokból próbált
mennyiségi következtetéseket levonni a nyelvek tipológiai különbségeire
vonatkozólag, s ezzel a nyelvi tipológiai vizsgálatok mennyiségi módszerének
vetette meg az alapját. Ha azonban a szerző (egyébként rövid, 100 szóra terjedő)
vizsgálatai alkalmasak is egyes tipológiai sajátságok jellemzésére,
ez a módszer sem használható a jelen probléma szempontjából, mert lényegében
az előbbi fejezetben más nyelveken és ismérvekkel demonstrált szétszórt
képet mutatja. Szemléltetés végett bemutatom itt GREENBERG táblázatának
első négy oszlopát, amelyek indogermán nyelvek (köztük a szanszkrit) adatait
adják:
m szanszkrit angolszász perzsa mai angol
szintézis 2,59 2,12 1,52 1,68
agglutináció . . 0,09 0,11 0,34 0,30
összetétel 1,13 1,00 1,03 1,00
képzés 0,62 0,20 0,10 0,15
teljes hajlítás 0,84 0,90 0,39 0,53
prefixáció 0,16 0,06 0,01 0,04
szuffixáció 1,18 1,03 0,49 0,64
elszigetelés 0,16 0,15 0,52 0,75
tiszta hajlítás 0,46 0,47 0,29 0,14
egyeztetés ^... 0,38 0,38 0,19 0,11
A fenti, önmagukban egyformán fontos adatokból (az összeállítás módja
persze vitatható, egyébként szintaktikai jellegű sajátságokat is felölel) kapott
összefoglaló átlageredmények a lényeget hamisítanák meg.
Az alaktan különleges jellegénél fogva sokkal kevésbé alkalmas mennyiségi
elemzésekre, mint a kevesebb elemből felépülő hangrendszer. 23
3.3. A szintaxis
A szintaktikai rendszerről mondható el leginkább egyes kibernetikusok
vádja, ti. hogy a kutatók maguk sem ismerik eléggé kutatásuk tárgyát, tehát
ezért, azaz inkább ezért sem végezhetők rajta kvantitatív elemzések. Tagadhatatlan,
hogy a szintaxis valóban a nyelvtudomány legkevésbé ismert területe
mind a mai napig. A nehézség a szintaktikai jelenségek rendkívül nagy
számában és bonyolult Összefüggéseiben rejlik. Tulajdonképpen még a vizsgálat
alapelvei sem tisztázódtak megnyugtatóan. A hagyományos elvekből
eredő ellentmondó és megoldatlan problémákat tárgyalja RIES (1927) ismert
munkája, habár saját kísérlete sem tekinthető az elődeinél sikerültebbnek.
Az elmúlt időkig megjelent nyelvtani szintézisek többségére jellemző, hogy
ez a stúdium a hangtanhoz és az alaktanhoz képest sokkal szerényebb terjedelmű,
továbbá hogy nincs összhang a művek közt*a tárgyalás módszerére
vonatkozóan. A nyelvtudomány új módszerei jobban előtérbe helyezték a
szintaxis kutatásának ügyét, azonban a sokféle próbálkozás hasznos részeredményektől
eltekintve sem hozott változást e tekintetben. A gépi fordítás szempontjából
elsőrendű fontosságú lett a szintaxis beható tanulmányozása, azonban
a gép éppen ezen a nyelvi síkon mondja fel a szolgálatot. A szintaktikai
szabályok tömkelege lehetetlenné teszi, hogy a gép a nyers fordítás, sőt a
23 Lásd hasonlóan AXMAHÖBA (AXMAHOBA, O. C.-MEJibMyK, K. A-ÜAUAYMEBA,
E. B.—OPYMKHHA, P. M. 1961: 8) megjegyzését.