Élő tanítások.

284
– Öcsém, az nagyon természetes! – lőn a lakonikus
válasz.
Ha pedig gyakornok úr nők társaságába kerül, akkor?...
óh! távozz tőlem emlékezet. Kálmán barátommal, mert hát ez
a neve, együtt mentünk a nőegyleti bálba. A bemutatás s a
Nagysám mellé telepedés minden veszély nélkül végbement;
de a conversatio megkezdése?. .. már ez, minimo calculo,
favágás az én Kálmánomra nézve. Törte bár a fejét, de hogy
egy árva gondolat nem jött agyába, azért exclussive a kisasz-
szonyt vádolta, ki tudvalevőleg szeretetreméltó társalgó, s éppen
most olyan mélabús, oly hallgatag, hogy egy szót sem szól
hozzá! Ida nagysám persze csak ugratja a jámbort.
Észreveszem a szélcsendet, melynek néma kínja mázsányi
teherrel súlyosodik Kálmán barátomra. Oldalba érintem és pedig
hogy értsen róla, nem a leggyöngédebben: „kurizálj mán no!”
Erre aztán egyensúlyt vesztve elméjében, rögtön kirukkol
mondókájával, félórai veríték gyöngyöztető pauza gyümölcsével:
– Kedves nagysám, szereti a sajtot?
Engem majd kilelt a hideg, Ida nagysám pedig úgy az
arca elé, homlokához szorítja kiterjesztett legyezőjét, hogy az
pattanva törik ketté s egy pillanat alatt széptevője lábai elé
esik s gyönyörű fogsora, kedves, mosolygó arca el van árulva.
Haj, azóta Kálmán barátom, ki még hozzá sopronmegyei,
szerfelett büszke arra, hogy ártatlan kérdése azóta közkeletűvé
vált és sok kedves derűre adott alkalmat. Azt mondják, hogy
e végzetes eset óta Kálmánunk legfőbb élvezete nem az,
ha a szoknya mellé állhat, hanem ha elállhat. Ezalatt odakint
csoportosulnak. A vonat már egy negyed óra óta a jelenték-
telen Porkersdorfon időzik. A vezetők nagy hűhóval beszélik,
hogy szerencsétlenség történt: a közeli Pressbaum állomásnál
két vonat ütközött össze. Egy vonatvezető meghalt, két szem-
közt ülő utas pedig úgy egymásra esett, hogy az egyiknek a
feje betörte a másikét.
– Az a kérdés már most, melyik volt a tökkel ütött? –
szólal meg a sarokból Miska bácsi.
De a várakozás nem meríti ki türelmünket. Megindulunk
s Rekawinkel állomáson, két alagúton, ugyanannyi viadukton
át Neulengbachra érünk. Sokat hallottam dicsérni az itteni her-