Élő tanítások.

550
el. A solymászat klasszikus földje mégis Franciaország volt az
egész középkoron át. Intézményileg is szerveztetett. Már a királyi
sólymosmester (maître fauconnier) nagy rangban volt s midőn
1406-ban fősolymász (grand-fauconnier) nevet vesz föl, egyszers-
mind a királyi udvar legfőbb tisztviselői közé soroltatik. Egye-
nesen a király kezeibe tette le az esküt. Ő nevezte ki a mada-
rászat összes alkalmazottjait s minden solymász elkobzás terhe
alatt köteleztetett fiatal sólymait bemutatni neki, hogy azokból
szabadon választhasson a király részére. Ε méltóság a forra-
dalomig fennállott. Franciaországban a vazallusok s egyházi tes-
tületek kötelezve voltak a földesúr sólymainak eltartására. S bár
a papságot zsinatok tiltották el e költséges s időrabló sport űzé-
sétől, a bárók fentartották azt a jogot, hogy nemesi jelvényül
magukkal vitt sólymaikat istenitisztelet idején az oltárra helyez-
zék. A király, a hűbérjog elismeréséül, a saint-huberti apáttól
évenkint hat sólymot kapott. Nagy szertartás közepette nyilvá-
nos kihallgatáson vette át a király évenkint áprilisban a dán
király, májusban a máltai lovagrend által ajándékozni szokott
nemes sólymokat. S XI. Lajosról, Mátyás király kortársáról
fel van jegyezve, hogy a bretagnei hercegnek Törökország-
ból küldött sólymokat meglesette az országúton s erőszakkal
vette el a maga számára. I. Ferenc korában a fősolymász ható-
sága alatt nem kevesebb, mint 15 nemes tiszt s 50 solymász-
mester állott; az egész solymászhad 300 főre rúgott. IV. Henrik
idejében igen lehanyatlott e sport. XIII. Lajos ismét divatba hozta,
de már XIV. Lajos leginkább fővadra vadászott s a madará-
szatot a „hagyomány” elvének tiszteletben tartása végett inkább
csak etikettből űzte. Szatmári Király Ádám írja róla: „Clanyiban
ebéd után ment ki ő Felsége (II. Rákóczi Ferenc) az Felséges
királlyal az mezőre, az holott is az Felséges király rárókkal,
sólymokkal, kerecsenyekkel, ölyvökkel és agarakkal fogdostatott
nyulakat, fácánokat és egyéb madarakat”. XV. Lajos fiatalkorá-
ban igen szeretett solymászni. De már XVI. Lajos életében egy-
szer tartott sólymot az öklén. A solymászat ő alatta jóformán
egészen feledésbe is ment; az utolsó izlandi sólymot 1787-ben
kapta a dán királytól. A francia udvarban a solymászat hosszas
virágzása idején a vadászok (veneurs) és a solymászok (faucon-
niers) állandóan versengtek az elsőbbség fölött, mely az iroda-