Élő tanítások.

431
én nem gondolom, hogy egy ilyen jelenet egy másik példá-
járól tudjon a történelem.”
De politikai számvetése arra vezeti, hogy továbbra is kint
maradva, mint „élő tiltakozás” tisztének minden igazságát
betöltse...
„Ezeknek sugallatából teszem most azon nyilatkozatot,
hogy önök megtisztelő kívánságának engedni nekem sem nem
szabad, sem nem tanácsos. Avagy azt gondolják Önök, uraim,
hogy ha én édes Hazánk nagy érdekeinek megsértése nélkül
hazamehetnék, én meghívást várnék arra, hogy a hontalanság
sivatagját szülőföldem viszontlátásával felcseréljem? Tudják-e
Önök mi az, amit honvágynak hívnak? Mi az a rettenetes álla-
pot, melyet az, ki benne szenved, csak azáltal fejezhet ki, hogy:
„fáj szívem, lelkem, fáj minden tagom”.
Óh! én ismerem! Velem jár magányos bolyongásaimban,
melyeknek fáradalmában az érzékek eltompulását keresem, velem
virraszt az éjnek csöndjében éjjeli mécsem mellett. Velem fek-
szik le, hogy csak szaggatott kábulást, de üdítő álmot alig hagy-
jon szállani fáradt tagjaimra; velem kel fel, hogy mellemen
üljön a napnak foglalatosságai közben és megkeserítse ételem
szűk falatját, ürmöt vegyítsen italomba és elhomályosítsa még
azt a gyönge örömsugárt is, – az egyedülit, mely bús magá-
nyomat még kissé felderíthetné, – azt, melyet a nyugodt elmé-
nek a tudomány s a természetteli társalgás adhat.
Igen, én tudom mi a honvágy; s kifejezhetetlen hálával
áldanám a percet, mely fel hagyna lélegzenem anélkül, hogy
lélekzetembe a honvágytól elszorult kebel tompa sóhaja
vegyüljön.” L. Kossuth Lajos Iratai IX. k. 141. és 155. 1.
5. Tükördarabok Kossuth életéhez.
1. Félévig Kossuth iratai közt. – 1918 november 30-án
váratlan meglepetés ért. A Magyar Tudományos Akadémia fel-
szólított arra, hogy 1919 május havában tartandó díszközgyű-
lésen emlékbeszédet mondjak Kossuth Lajosról. Nagy örömmel