Élő tanítások.

89
ben az évtörténet tanévről-tanévre az illető tanévben készült el.
Mélyen átérzett hazafias kegyelettel kell megemlékeznem
arról a gyászünnepélyről, melyen Wolkenberg Alajos hittudo-
mánykari dékán a templomba gyűlt nagyközönség előtt
megragadóan tolmácsolta mindnyájunk érzelmeit. Az ezeréves
Magyarország azon megdicsőült gyermekeiről, Alma Materünk
azon hős fiairól szólott, akik a lezajlott világháborúban, a szél-
rózsa minden irányában, az anyaföldbe tértek nyugovóra,
akik idegen és honi hantok alatt alusszák örök álmukat. „Sír-
jukról azt az üzenetet hozza a magyar rónákra a futó szellő,
hogy csak: kitartás és vasakarat! – Feltámadunk.”
Fájó kegyelettel emlékezem meg ezévben elhunyt nagy-
érdemű kartársainkról, s szeretettel köszöntöm új kollégáinkat.
A szívünknek oly kedves ifjúságtól pedig elvárom, hogy acélos
szorgalommal lát munkájához, melynek zavartalan végzését
most már a legújabban hozott országos törvény biztosítja. Vegye
fontolóra, hogy a haza szent eszméje, ha igazán él bennünk,
nem lehet el oltárain a magunk módja szerint hozott min-
dennapi áldozat nélkül.
Végül hálás köszönetet mondok az Egyetemi Tanácsnak,
hogy nehéz tisztem teljesítésében a rendkívül súlyos viszonyok
közt megfelelő rendkívüli eréllyel támogatott. Mióta egyete-
münk fennáll, annyi és még hozzá oly kényes természetű ügyet
soha egyetlen senatus sem intézett el; és elintézte úgy, hogy
nem maradt utána restantia. Ez a most lelépő tanács legalább
tízszerannyira becsülhető munkát végzett, mint bármely más
elődje. Nem kevesebb, mint 28 ülésben, melyek közül sok kora
reggeltől késő estig tartott, tárgyalt s határozott oly ügyekben,
melyekre analógia évkönyveinkben egyáltalán nem található,
tehát új csapáson kellett haladnia az egyetemi autonómia
szellemében; s a tárgyak szellemét tekintve, a jogfolytonosság
jegyében. Terhes tisztének ellátásában ki volt ugyan téve téves
megítélések fullánkjainak, de azért rendületlenül haladt a maga
útján, folyton szem előtt tartva azt az alapelvet, hogy az állam
s társadalom reconstructiv munkájában az igazság útjáról akkor
sem szabad letérni, ha az merő tövissel van kirakva. Nem
mellőzhetem hallgatással azt az igazi kartársi bensőséget és
szeretetet sem, mellyel egymás iránt viseltettünk. Együttműkö-