Élő tanítások.

408
Törökország és VI. Károly császár meg Velence közt háború
volt készülőfélben, Rákóczi azonnal útnak indítá Pápay Jánost
Törökország felé s nem eredménynélkül adott életjelt magáról.
1717 szeptemberében a háborúban szorongatott Törökország
meghívására 40 tagból álló kísérettel úínak indult és Spanyol-
ország érintésével okt. 10.-én szállott török földre Gallipoliban.
Törökországban fényesen fogadták ugyan, de arról, hogy -
mint ő kívánta – külön keresztény sereg élére állítsák, tudni
sem akartak, úgylátszik, a török politikusok egyszerűen a poli-
tikai mumus dicstelen szerepét szánták neki, hogy zenebonát
támasszon a magyarok közt. Erre meg ő nem vállalkozott semmi
áron. 1718 júl. 21.-én megköttetvén a passzarovici béke, abban
a porta a bujdosók kiadatását megtagadta, de belebbeztetésükbe
beleegyezett. Rákóczi ugyan visszavágyott Franciaországba, de
Orléansi Fülöp, a régens, Ausztria iránti tekintetből, nem kívánta
visszajövetelét, s így kénytelen volt továbbra is török földön
maradni. A Boszporuson a kies Jeniköi jelöltetett ki szállásául,
míg Bercsényi Konstantinápoly perai negyedébe költözött. Két
év múlva a császári követ fenyegetően követelte kiadatásukat.
De a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva jelenté ki,
hogy ily becstelenségre nem vállalkozhatik. „Te öntéd Istenem
– írja Rákóczi – azt az erélyt a török miniszterbe, aminőre
keresztény fejedelmekben nem találtam. Ezek ily esetben azt
szokták mondani, hogy állami érdekek nem engedik szavukat
megtartani.” Csak annyit tett meg a porta, hogy a bujdosókat
a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A Már-
vány-tenger melletti ezen kedves fekvésű városban rendezte be
új otthonát a fejedelem. Egész kis magyar-gyarmat alakult körü-
lötte. Odatelepedtek: Bercsényi, Forgács Simon gróf, Esterházy
Antal gróf, Csáky Mihály gróf, Sibrik Miklós, Zay Zsigmond
báró, a két Pápay, Jávorka ezredes és mások, kik közül nem
egy elmondhatta a holtáiglan szintén ott lakott Mikessel: „én-
nekem semmi okom nem volt hazámból kibújdosni, csak az,
hogy nagyon szerettem a fejedelmet”. Valóban, Rákóczi elbű-
völő egyénisége volt ama bujdosó-csoport központja, kinek aka-
rata szerint igazodott mindenki. Ő maga korán kelt, mindennap
misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt, faragott,
bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet