magyar mint idegen nyelv hungarológia - Országos Széchényi ...

1.10. Nyelvi és oktatási törvények 1805 és 1844 közöttA 18. század végén megalkotott nyelvtörvények nem váltották be a hozzájuk fűzöttreményeket. Ennek az volt az oka, hogy hiányoztak a végrehajtás feltételei: egyrészt az oktatásterületén az, hogy nem volt elég tanár, aki a magyar nyelvet valóban rendes tantárgyként képeslett volna tanítani, másrészt az államigazgatás csak a nyelvhasználat lehetőségét adta meg, deazt sem minden szinten, így a törvénykezésben sokszor mégis a latin maradt az ügyintézésnyelve. Az 1805: 4. törvénycikk megfogalmazásakor a rendek ezen próbáltak változtatni, depl. a Kuria intézkedéseivel kapcsolatban továbbra is megengedték a latin nyelv használatát, azoktatási törvény végrehajtásához pedig az uralkodó segítségét várták.Az anyanyelvű oktatás tekintetében a II. Ratio Educationis kiadása (1806) hozta meg a kívánteredményeket. Az elsőhöz hasonlóan ez is királyi rendelet volt, amelyet a magyarparlamentnek nem volt alkalma megvitatni. Az azonban igen lényeges különbség a kettőközött, hogy amíg az 1777-es Ratio az anyanyelvűség visszaszorítására törekedett, addig a II.Ratio átfogó rendeleteket és intézkedéseket tartalmaz az ország területén honos nyelvekkötelező oktatására vonatkozóan. Nemcsak a magyar nyelvet (a nemzetiségek lakta vidékekenpedig az adott nemzetiség nyelvét) vezette be tanítási nyelvként az elemi iskolákban, hanem akorábban csak latinul oktató grammatikai iskolákban is kötelezővé tette, hogy a tananyagot adiákok anyanyelvén is meg kell magyarázni. Emellett a Ratio rendelkezett az iskolaitananyagok kiválasztásáról, a tanítók képzéséről, a tankötelezettségről, a különböző iskolatípusokfeladatairól, foglalkozik a tanügyi igazgatás kérdéseivel, sőt a vallási türelemérvényesítésének szükségességével is.Több mint huszonöt évvel e törvény kihirdetése után hozta meg a magyar országgyűlés akövetkező nyelvtörvényt, amelynek értelmében már csak egy lépés választotta el a magyart adeklarált hivatalos nyelvi státustól. Az 1830. évi VIII. törvénycikkben kimondták a teljes körűmagyar nyelvű hivatali ügyintézést, valamint azt, hogy a magyar nyelvtudás a közhivatalokbetöltésének és az ügyvédi vizsga letételének alapfeltétele. Az újabb törvény azonban nemaratott osztatlan sikert a képviselők körében, így például a főrendek közül sokan gondoltákúgy, hogy rájuk nem vonatkozik, a nemzetiségek szószólói pedig az elmagyarosítás veszélyéthangsúlyozták.Az 1832/36-os országgyűlésen az eddigi követelések kiegészültek a katolikus liturgiamagyarosításával, a magyar katonai ezredeknél a magyar vezényleti nyelv bevezetésével és azanyakönyvezés kérdésével. Az 1836. évi III. törvénycikk rendelkezett a törvények hivatalosnyelvéről - eszerint a latin és a magyar kéthasábos szerkesztés esetén a magyar a hivatalos, azanyakönyvek magyarul történő vezetéséről azokon a helyeken, ahol a prédikációt is ezen anyelven mondják, valamint arról, hogy az aradi román papi szemináriumban magyar tanítószéketkell felállítani. A rendek feliratai azonban ezeknél jóval többet akartak, különösen azoktatás területén tartották hiányosnak a törvényt. Ennek a törvénycikknek a kiegészítése az1840. évi VI. törvénycikkben történt meg. Az uralkodó szentesítette, hogy a feliratok, afelterjesztések, a helytartótanácsi körlevelek, az egyházi és világi hatóságok levelei, a kamaraiválaszlevelek hivatalos nyelve a magyar, emellett rendelkezett arról is, hogy három évelteltével minden anyakönyvet magyarul kell vezetni, a papoknak pedig meg kell tanulniuk anyelvet.A magyar nyelv az 1844. évi 2. törvénycikk kihirdetésével érte el a lingua franca státusát.Létrehozását és megvalósítását is erős viták kísérték, különösen a horvát nemzetiség éreztesérelmesnek a harmincas évektől hozott nyelvrendeleteket, pedig mindegyikben megtalálhatóvolt a kitétel: a kapcsolt részekre, így Horvát-Szlavónországra vagy csak részben, de nemkötelező érvénnyel vonatkoztak, vagy három-, ill. hatévi türelmi időt adtak egy-egy59