A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

monoteizmus szellemiségét a mitológiától elszabadult, és szuverénné lett racionalitással.
Megérezve mindkettőben az univerzálisan emberit. Philon volt az első, aki a Szentírást a
filozófiával, a filozófiát pedig a Szentíráson keresztül próbálta megérteni. Ha tetszik,
általa keletkezett az a tudomány, aminek a keresztények majd a „teológia” nevet fogják
adni. Egyáltalán nem véletlen, hogy Philon egész munkássága a keresztény patrisztika
filozófus-egyházatyáin keresztül marad meg az utókor számára. Mint ahogy az sem
véletlen, hogy zsidó körökben írásait nem veszik komolyan. Nem kifejezetten a tartalma
miatt, hanem sokkal inkább azért, mert 69 után a zsidó vallási és politikai elit fókuszába
merőben más kerül. A vallási élet újra megszervezése idegen földön. A kényszerűen
elhagyott hazán kívül. Ez a körülmény még jobban fölerősíti a zsidó vallás befelé
fordulását. Éppen ezért a judaizmus történetét hosszú ideig meghatározó, bizonyos
tekintetben mind a mai napig a vallás filozófiai hátterében érezhető, karaita és rabbanita
szembenállás felől is vizsgálható Philon post humus zsidó mellőzöttsége. A filozófus
sokkal inkább volt a Tanah elkötelezettje, azaz az írásbeli hagyomány alapján érvelő, és a
Szentírás szellemét a textus autonóm és szuverén szellemiségéből kivezető érvelés
mellett álló. Az akkoriban még szövegkánonként nem létező szóbeli tradíció, amiből a
Talmud lesz (a Jeruzsálemi Talmud a második, a Babiloni Talmud a negyedik század
környékén), mindamellett már javában létezik. Valamiféleképpen, a Kinyilatkoztatás
vallásának és a Törvény vallásának dualitása tűnik elő a karaita és a rabbanita mentalitású
judaista törekvések párhuzamosságában. Hogy Philon inkább az előzőhöz volt közelebb,
természetesen föltevés, és alapvetően profán és eszmetörténeti, semmint vallásos jellegű.
Némiképp, ehhez hozzátartozik Philonnak az a meggyőződése, ami számos, a
későbbiekben elemzendő munkájában előjön, hogy a judaizmus univerzalista vallás. Sőt,
extrovertált, semmint introvertált és elzárkózó jellegű. A rabbanizmussal ellentétben,
amellyel kapcsolatban még a késői keresztény teológiai vélemények is inkább az utóbbira
figyelnek föl. A mindenkori hivatalos judaizmus számára azonban ezek a külső
vélemények alapvetően: irrelevánsok és illegitimek – egyszerre. A háttérben
nyilvánvalóan az a védekező és védekezésből elzárkózó attitűd van, ami a zsidóság más
vallásoktól való hermetikusságát a fönnmaradás zálogának tekintette.
A Római Birodalom Judea nevű provinciájában kezdődött el a kereszténység története. A
keresztény vallás történetének elindulása kezdetben a judaizmus laikus és mindenképpen
implicit reformkísérlete volt. Egy kétségkívül erős szociális töltettel. És csak később lesz
ennek detribalizált expanziója. Azaz a pogányság felé elkötelezett térítő vallás. A
történeti pillanat, amikor ez lehetséges volt, a Birodalom által ellenőrzött vallási és
nemzeti intézmények helyzetében bekövetkezett változásra vezethető vissza. Róma páni
félelme a zsidó-keresztényektől, egyfelől Judea provincia vallási és politikai represszióját
eredményezte. Másfelől viszont, valószínűleg a félelmi tényezők pendant-jaként, a római
zsidó, zsidó-keresztény és pogány-keresztény emigrációt, a maga hozzávetőlegesen
ötvenezres vagy még nagyobb számú populációjával, számos zsinagógájával és saját
temetőjével, különleges birodalmi törvények védelme alá helyezte.
Eközben, a keresztény vallás kizárólag zsidó képviselői föllépésükkel egyenesen a
judaizmus, és egyúttal a zsidó államszervezet ellen intéztek átfogó offenzívát. Ettől
kezdve, a Szentély lerombolásáig, majd utána, más körülmények miatt, a héber elit a
spirituális és intellektuális túlélésre próbálta koncentrálni erőit. Az Alexandriában élő
Philon eközben, talán valamelyest az oda átszivárgó hírektől is befolyásoltan, megkísérli
a judaizmus filozófiai rehabilitálását. Egyrészt, az Alexandriában ebben az időben
10